Nelson Dida, a Milan korábbi kapusa elmondta, hogy az alázat volt a titka és sokat segítette a fejlődésben, hogy olyan sok klasszis vette körül a Rossoneri öltözőjében. A világbajnok brazil klasszis arról is beszélt, hogy Mike Maignan az a kapus a mai futballban, akiben a leginkább önmagát látja.
HA CSAK EGY TRÓFEÁT TARTHATNÁL MEG, AKKOR MELYIK LENNE AZ A 2003-AS BL-SERLEG, A 2002-ES VILÁGBAJNOKI TRÓFEA VAGY A 2007-ES BL-SERLEG?
“Csak rossz válasz van…” – mondta Dida nevetve. “Esetleg nem tarthatnám meg mindhármat? Ha mindenképpen választanom kell, akkor a 2003-as Bajnokok Ligája-serleget mondanám, mert az különleges volt. Sorsdöntő szerepem volt a tizenegyespárbajban. Nyilvánvalóan a világbajnoki trófea is nagyon fontos volt számomra.”
CSENDES VEZÉREGYÉNISÉG VOLTÁL. EZ HÁTRÁNY VAGY ELŐNY?
“Nagyszerű időszak volt. Abban az értelemben csendes voltam, hogy a futballon kívül nem beszéltem sokat, de a pályán mindenkivel kommunikáltam, a meccsek előtt és után is. Csak azért voltam csendes, mert nagyon félénk ember vagyok és nem szerettem kamerák előtt szerepelni, de minden újságíró kérdésére válaszoltam, mert tudtam, hogy ez a munkám része. Őszintén mondhatom, hogy nagyon boldog vagyok mindennel, amit a pályafutásom során elértem.”
VOLT OLYAN PILLANAT A KARRIEREDBEN, AMIKOR AZT MONDTAD, HOGY MOST MÁR TÉNYLEG RÉVBE ÉRTÉL A FUTBALLBAN?
“Azt hiszem, hogy igen. Nem a Milannál, hanem a Corinthiansnál. Nagyon erősnek éreztem magam és ritkán kaptam gólt, még tizenegyesből is.”
MI VOLT A TITKOD, HOGY KÉPES VOLTÁL KIVÍVNI A TISZTELETET A MILAN ÖLTÖZŐJÉBEN?
“Az alázat. Rengeteg klasszis játékossal találkoztam, amikor megérkeztem a Milanhoz és fantasztikus érzés volt. Láttam, hogyan kell viselkedni az öltözőben. Paolo Maldini jelenléte létfontosságú volt. Sokat segített a fejlődésben, hogy ilyen sok bajnok vett körül és abban is, hogy jobb ember legyek és még elkötelezettebb legyek. Akkoriban nagyszerű volt az öltözőben lenni és viccelődni a csapattársakkal, de manapság az okostelefonok világában nem tudom, hogyan működik ez.”
INKÁBB AZ ÖSZTÖNÖN VAGY A KEMÉNY MUNKÁN MÚLT?
“Mindkettőn. Olyan ember voltam, aki mindenkinél hamarabb érkezett és mindenkinél később távozott az edzésről. Arra törekedtem, hogy fizikálisan, mentálisan és technikailag is a legjobb állapotban legyek, mert tudtam, hogy minél többet dolgozom, annál jobban érzem magam a mérkőzéseken. Emellett természetesen nagyon ösztönös és gyors reakcióképességgel rendelkező kapus voltam.”
MANAPSÁG MI SZÁMÍT TÖBBET? A FELKÉSZÜLTSÉG VAGY A TEHETSÉG?
“A tehetség nagyon fontos. Fontos tudni, hogy képes vagy különleges dolgokra, ugyanakkor a fizikális állapot is lényeges, ezért megfelelő felkészültség és állóképesség szükséges, hiszen 90 percen keresztül futni kell a pályán.”
MIT GONDOLSZ MAIGNANRÓL?
“Nagyon kedvelem Mike-ot. Véleményem szerint ő egy kivételes kapus, egy igazi klasszis. Mindkét lábával remekül bánik a labdával. Amikor a Milanhoz érkezett, egyetlen gondolat járt a fejében, hogy minél messzebbre rúgja ki a labdát. Akkor még nem mindig tudta, hogy mi a legjobb megoldás. Egy évig dolgoztunk együtt és ma már kiválóan olvassa a játékot. Mike nagyszerű ebben a szerepkörben és pontosan tudja, hová kell továbbítania a labdát.”
MI VOLT A PÁLYAFUTÁSOD LEGNEHEZEBB PILLANATA?
“Amikor megérkeztem a Milanhoz, majd kölcsönadtak Luganóba. Az első napomon esett a hó és az edző azt mondta, hogy fussak néhány kört a pálya körül én pedig azt gondoltam: »Miért is jöttem ide?« Különösen úgy, hogy a családom nélkül voltam egy idegen országban, de szembe kellett néznem ezzel a helyzettel. Belevetettem magam a munkába és bár nem kaptam lehetőséget a játékra, de nagyon fontos tapasztalat volt és segített a fejlődésemben.”
A MILAN ÖLTÖZŐJÉBEN VALÓBAN ILYEN SOK BAJNOK VOLT VAGY INKÁBB A CSAPATEGYSÉG EREJE VOLT A FONTOSABB?
“Amikor új játékos érkezett, az felboríthatta az öltöző egyensúlyát, de mindig képesek voltunk fenntartani azt. Ha van egy ilyen összetartó és erős közösség, akkor még az újonnan érkezők gondolkodásmódját is képes megváltoztatni. A Milannál töltött 10 évem alatt fantasztikus játékosok vettek körül, akik mindig a maximumot nyújtották és valóban csodálatos időszakot élhettem át.”
KI AZ A KAPUS, AKI A LEGINKÁBB EMLÉKEZTET SAJÁT MAGADRA?
“Korábban már említettem Mike-ot. Akkor találkoztam vele először, amikor megérkezett a Milanhoz és egy évig dolgoztunk együtt. Volt benne valami különleges és másfajta erőt láttam benne. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Időnként a meccsek után is eljött edzeni, speciális gyakorlatokat végezve. Ez nem mindenkire jellemző.”
MIT JELENT SZÁMODRA A MILAN?
“A Milan egy család számomra.”

