Goncalo Ramos a nyári átigazolási időszakban búcsút inthet a Paris Saint-Germainnek.
Matteo Moretto tájékoztatása szerint Ramos távozni készül és a szolgálatait felajánlották a Milannak illetve a Juventusnak is. A Rossoneri már korábban is fontolóra vette a portugál csatár szerződtetésének lehetőségét, de az elmúlt átigazolási időszakokban nem jött létre az üzlet. 2026 nyarán reális esély van arra, hogy Ramos három év után távozzon Párizsból és Olaszországba szerződjön.
Daniele Longo a Calciomercatótól arról számolt be, hogy találkozó volt Jorge Mendes és a Milan vezetősége között, hogy Ramos jövőjéről egyeztessenek. A 24 esztendős csatár szerződése 2028-ig érvényes a PSG-vel és komoly opció lehet csatárposztra a Milan számára. Longo szerint Ramos 30-35 millió euró közötti összegért mozdítható lehet.
Ramos az aktuális szezonban 41 mérkőzésen játszott a PSG színeiben és 1500 játékperc alatt 12 gólt szerzett illetve 2 gólpasszt osztott ki. Egyébként 2023 nyarán szerződött Franciaországba a Benficától és a párizsiak mintegy 65 millió eurót fizettek a játékjogáért. Ramos összesített mérlege a PSG-ben 127 meccsen 45 gól és 10 assziszt.
A MilanNews főszerkesztőjeként dolgozó Antonio Vitiello a Corriere dello Sport hasábjain szintén megerősítette, hogy Ramost beajánlották a Milan vezetőségének és kezdeti megbeszélések voltak a játékos érdekeit képviselő Mendes-zel.


1 hozzászólás
Nem látom miben más mint Gimenez