Fikayo Tomori, a Milan középhátvédje elárulta, hogy miért döntött a maradás mellett a téli átigazolási időszakban és beszélt a Roma elleni győzelemről illetve az új igazolások hatásáról is.
Tomori helyzete teljes fordulatot vett a Milan háza táján a december végén bekövetkezett edzőváltással, ugyanis a szezon első felében Paulo Fonseca irányítása alatt tartósan kiszorult a kezdőcsapatból és a cserepadra került, viszont Sergio Conceicao számára fontos játékossá vált a védelem tengelyében és élvezi az új edző bizalmát. Az angol középhátvéd a Roma elleni 3-1-es győzelem után nyilatkozott.
„Mindannyian készen állunk arra, hogy segítsük a csapatot. Ez egy fontos mérkőzés volt és tovább akartunk jutni az Olasz kupában. A milánói derbi után jó mérkőzést játszottunk, így bejutottunk az elődöntőbe és boldogok vagyunk.” – mondta Tomori.
„Korábban is erős csapatunk volt, de most még erősebbek vagyunk az új igazolásokkal. Örülök Joao [Félix] és Santi [Gimenez] érkezésének, ők segíthetnek a csapatnak és biztos vagyok benne, hogy a kupában és a Bajnokok Ligájában is eljuthatunk oda, ahová szeretnénk.”
A téli átigazolási időszakban Tomorit számos alkalommal szóba hozták a távozás lehetőségével és a Juventus mellett a Tottenham is bejelentkezett érte, viszont a játékos visszautasította az ajánlatot és egyértelműen kifejezte a maradási szándékát. Az angol középhátvédet arról kérdezték, hogy miért döntött a maradás mellett.
„Már 4 éve vagyok itt a Milanban és boldog vagyok itt. Az elmúlt években nem úgy játszottam, ahogy szerettem volna, de otthon érzem magam és mindent bele akarok adni a pályán a csapatért.”
Tomori az idei szezonban 23 tétmeccsen lépett pályára és 1800 játékpercet játszott.