Szégyenteljes és kritikán aluli játékvezetői tevékenység jellemezte a kedd esti Bayer Leverkusen-Milan mérkőzést.
A piros-feketék kedden idegenben 1-0-s vereséget szenvedtek a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen ellen a BL-alapszakasz második fordulójában. A mérkőzést követően rengeteg kritika érte Sandro Scharer játékvezetőt és a VAR-szobában helyet foglaló bírók tevékenységét, miután több esetben is olyan ítélet született, mely nagyon kedvezőnek bizonyult a Leverkusennek és hátrányos döntésnek a Milan számára.
Az első komoly játékvezetői hiba az első játékrészben történt, amikor Edmond Tapsoba nemes egyszerűséggel, szándékos mozdulattal arcon ütötte a mellette elfutni szándékozó Theo Hernándezt, hogy megállítsa egy sprintben. Scharer közel állt az esethez, azonban nem észlelte az ütést és a VAR-nak jeleznie kellett volna Tapsoba piros lapot érő megmozdulását.
A mezőnyben több olyan szabálytalannak tűnő megmozdulás is történt a Leverkusen játékosai részéről, különösen Rafael Leaóval és Tammy Abrahammal szemben, amelyeknél a svájci játékvezető sípja néma maradt és meglepő módon továbbengedte a játékot. A meccs hajrájában egy beadást követően a tizenhatoson belül Jonathan Tah hátulról eltalálta Álvaro Morata lábát, de nem ítéltek tizenegyest.
Végül a hosszabbításban Piero Hincapie egyértelműen rálépett Ruben Loftus-Cheek lábára a tizenhatos vonalán, ám Scharer nem ítélte szabálytalannak a megmozdulását és megmagyarázhatatlan módon a VAR sem avatkozott be annak ellenére, hogy a visszajátszásokon látható volt a taposás.
4 hozzászólás
Amit Theo-val művelt a gyerek az szinte példátlan. Én ezt egyszerűen nem is értem…. Köze nem volt a labdához, nem egy test-test elleni párharc (pl labdatartás ) volt. Felháborító, hogy ilyen alattomos szabálytalanság megtorlatlan marad, miközben olyanokért adnak pirosat, hogy pl hátulról érkező ívelést valaki magasra lendített lábbal akar megszelídíteni és a védő ebbe a mozdulatba „belesétál”.
Maximálisan egyet tudok érteni azokkal a véleményekkel, hogy mára a Milan mint klub nemzetközi tekintélye olyan szinten a nulla közelében van, hogy mindenféle jött-ment világtalan, vak elmebeteg büntetlenül szétfújhatja a meccseinket egy BL-ben. Gyakorlatilag sorozatban minden évben mostmár.
Itt üt vissza a fetrengős olasz foci. Lehet, a rigó látott már pár Theo alakítást korábban…
Bár, ez a VAR bírót nem menti fel… Nekem nem tűnt eddig fel, hogy ellenünk fújnának, szerintem a legtöbb bíró mindkét oldalra téved, de ez most csak egy oldalra tévedt… A rossz emlékű 2002-es VB ugrott be a bíróról hirtelen…
Szerintem az is fontos, hogy a pályán legyen olyan játékos, akinek van tekintélye, nem egyszer láttam már más csapatnál(pl. Inter), hogy a játékos kiabál a bíróval és még egy sárga lapot se kapott. Theo esetében sokszor az is közrejátszik, hogy korábban annyit színészkedett, hogy már ellenszenves a játékvezetők szemében. A mostani helyzetben viszont én azt érzem, hogy nem erről van szó és egyértelműen próbálta befolyásolni a meccset a játékvezető és a VAR, mert ennyi látványos játékvezetői hibát ritkán láttam.