Matteo Gabbia, a Rossoneri saját nevelésű középhátvédje szerint meg kell ragadniuk a pozitívumokat a Bayer Leverkusen elleni mérkőzésről és kifejezte csalódottságát a végeredmény miatt, mert szerették volna megnyerni a meccset.
„A reakciónk a kapott gól után pozitív volt, de úgy gondolom, hogy az egész mérkőzésen elkötelezettség és szervezettség volt és a csapat igyekezett ellensúlyozni a nehézségeket, melyek normálisak egy ilyen nagyszerű csapat ellen. Úgy vélem, hogy ki kell elemeznünk a mérkőzést, meg kell ragadnunk a pozitívumokat és meg kell őriznünk a dühöt, ami jogosan van bennünk, ahogy a csalódottság is. A vasárnapi Fiorentina elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk, ami most a legfontosabb.” – mondta Gabbia.
„Nem hiszem, hogy bárkinek is el kellene magyarázni, hogy milyen csapat a Leverkusen. Nagyon erős csapatról van szó, rengeteg minőséggel, gyorsasággal és energiával. Véleményem szerint jól felkészültünk a mérkőzésre és úgy játszottunk, ahogy kellett. Mindannyian egységesek és kompaktak voltunk. Megvoltak a gólhelyzeteink és csalódottak vagyunk a kapott gól miatt, ami frusztrációt okoz.”
„Úgy távozunk a stadionból, hogy mindent beleadtunk és ez a legfontosabb. Szomorúak, csalódottak és dühösek vagyunk, de ez normális, hiszen más eredményt szerettünk volna elérni és meg akartuk nyerni a mérkőzést.”
„Loftus-Cheek tizenegyesgyanús esete? Ez nem fontos. Nagy kár, mert a pályáról nézve szabálytalanságnak tűnt Rubennel szemben. Mindenesetre a legfontosabb a pályán nyújtott teljesítmény és az, hogy a lelkünket is beleadtuk.”
„A Bajnokok Ligájában vagyunk és most az a legfontosabb dolog, hogy még hat mérkőzésünk van hátra az alapszakaszban és magabiztosnak kell lennünk a jövőt illetően, mert képesek vagyunk változtatni a jelenlegi tendencián az eredmények terén.”