Lorenzo Torriani lett a második legfiatalabban bemutatkozó kapus a Milan színeiben a Bajnokok Ligájában.
A saját nevelésű hálóőr a második félidő elején csereként lépett pályára a Liverpool elleni 3-1-re elveszített mérkőzésen, miután Mike Maignan sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot és le kellett cserélni. Mivel a második számú kapus, Marco Sportiello kézsérülés miatt nem bevethető, így elérkezett Torriani pillanata és lehetősége.
Torriani debütált a Bajnokok Ligájában és 19 évesen, 7 hónaposan illetve 17 naposan élete első mérkőzését játszotta a Milan első csapatában a Liverpool elleni összecsapás alkalmával. A 2005-ös születésű tehetség lett a második legfiatalabb kapus a klub történetében, aki bemutatkozott a BL-ben Carlo Cudicini után, aki 1993 márciusában 19 éves, 5 hónapos és 25 napos volt, amikor pályára lépett a csapatban a Porto ellen.
A 19 esztendős 197 cm magas olasz kapus összesen 3 védést mutatott be a meccsen, emellett 1 kapott góllal, 19 labdaérintéssel, 11 pontos passzal, 79%-os passzpontossággal, 3 pontos hosszú indítással és 1 tisztázással zárt a Liverpool ellen.
Torriani az előző idényben a Milan Primavera harmadik számú kapusa volt és a teljes nyári előszezonban az első csapattal edzett, melyben nagyon pozitív benyomást keltett a felkészülési mérkőzéseken. Torriani meggyőzte az edzőt és a klubot, így harmadik számú kapus lett Mike Maignan és Marco Sportiello mögött a felnőtt csapatban.
2 hozzászólás
Elnézve Maignan teljesítményét/állapotát, lesz neki még idén meccse a nagyoknál! Forza Torriani!
Lehet lesz egy új Donnarumma, aki még lábbal is jó. Érdekes amúgy, hogy amennyire visszaesett az egész Serie A, meg a Milan is az utolsó másfél évtizedben, ahhoz képest kapusposzton rendre megfogtuk az isten lábát, 6-7 éve csak szűk elit állt a kapuban. Most meg lehet érkezik még egy. Persze ettől messze van nagyon, meg kicsi az esélye, de potenciál van a srácban!