Fabio Capello, a Milan korábbi sikeredzője éles kritikákat fogalmazott meg a Liverpool elleni 3-1-es vereség után. Az olasz szakember szerint elkeserítő látni a csapatot, amelynek nincs igazi vezére a pályán, továbbá Pierre Kalulu klubváltása kapcsán megjegyezte, hogy értetlenül áll a vezetőség szakmai döntései előtt, miközben gondok vannak a védelem jobb oldalán. Capello úgy véli, hogy sebességben és minőségben is hatalmas különbség volt a Rossoneri és a Liverpool játéka között.
„Elkeserítő volt látni a Milant, hogy képtelenek voltak reagálni és minden alkalommal, amikor náluk volt a labda, nem tudtak három pontos passzt adni. Más sebesség, más elhatározottság és más minőség jellemezte a csapatot az ellenfélhez képest. Továbbra is a kapus az, akire építik a játékot és ő többet ért a labdához, mint Morata. Hogy lehetséges ez? A két középhátvéd nem mert passzolni, de bátorság nélkül nem lehet sehova jutni.” – mondta Capello a nyilatkozatában.
„Egyetértek azzal, hogy nincs vezér a pályán. Ez egyértelmű. Nincs aki húzza a csapatot és nincs aki kommunikáljon. Tudod, hogy ki volt vezér ezen az estén? Abraham… Leao egyetlen megmozdulása a meccs hosszabbításában történt. Van egy játékosod, aki problémát tud okozni az ellenfélnek és nem szolgálod ki őt. Az első labdaérintése a 20. percben volt… Mindezek miatt nagyon kevés hitem van ebben a Milanban. Hallottam Ibrahimovicot a TV-ben, hogy azt mondta, hogy ő a főnök, tehát neki is van némi felelőssége…”
„A 2022-es bajnokcsapat középpályájáról jelenleg senki sincs ott a csapatban. Ha trófeát nyersz, akkor a csapat alapját erősíteni kell, nem pedig lerombolni. Az elmúlt években érkeztek támadó-középpályások és szélső támadók is a Milanba. És hol vannak a védekező-középpályások? De a probléma számos posztot érint, beleértve a csatárposztot is. Giroud egy igazi kilences a tizenhatoson belül, míg Morata más típusú csatár. Egy ilyen taktikai változtatást a klubnak és az edzőnek is fel kell ismernie.”
„Fonseca? Engem meglepett De Rossi kirúgása. Ha egy klub félforradalmat hajt végre, akkor időt kell adnia az edzőnek, nem pedig négy forduló után kirúgni. Fonsecának is időt kell adni, de most rajta a sor. Conte azonnal hallatta a hangját a játékosok felé, miután a csapata kikapott az első fordulóban. Nyilvánosság előtt is kemény volt, nem csak az öltözőben és jött az azonnali ébresztő a csapat részéről. Fonsecának be kellene férkőznie a játékosok elméjébe, mert nekem úgy tűnik, hogy nincs meg bennük a megfelelő versenyszellem. Mintha nem lettek volna felkészülve arra, hogy egy mérkőzésen más helyzetekkel kell szembenézniük, mint egy edzésen. A hétvégi bajnoki győzelem után hiányzott a csapatból a lelkesedés.”
„Tomori egy jelenségnek tűnt a védelemben, most pedig iszonyatosan küszködik. Reijndernek nagyszerű Európa-bajnoksága volt, Loftus-Cheek tudja, hogyan kell futballozni, de nem világos, hogy milyen pozícióban. Pulisic egy nagyszerű támadó. És még egy valami: a csapatnak gondjai vannak a védelem jobb oldalán, erre megváltak Kalulutól, aki a Juventusnál azonnal kezdő lett és nagyszerűen teljesített a PSV elleni meccsen. Nem értem, hogy mi történik a klubnál. Nem tudom, hogy egyesek nem Milan szintűek-e vagy esetleg a pozíció nem stimmel. Tavaly óta tizenegy Milan-játékost látok szétszórva a pályán és nem egy csapatot.”
„Leao miatt néha elveszíti az ember a türelmét, de ő az egyetlen játékos a csapatban, aki tudja, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni a pályán. Néha idegesítő, máskor pedig fenomenálisan játszik. Leaóval eggyel kevesebb játékos van a védekezésben, de ezt meg lehet oldani, ha egy játékos támadásban olyan különleges dolgokat csinál a pályán, mint például Ronaldo.”
„Venezia elleni győzelem? Ez egy szokatlan mérkőzés volt, amely lehetővé tette a Milan számára, hogy teljes nyugalomban és kényelemben futballozzon, mivel negyedóra után már 2-0-ra vezetett. Észleltem, hogy a Milan túl sokszor engedte a Veneziának, hogy lehetőséget teremtsen a gólszerzésre, ami a többi mérkőzésen is megtörtént. Aztán jött a Liverpool elleni mérkőzés… Amikor más csapatok fokozzák a tempót és nagyobb sebességfokozatra kapcsolnak, akkor mi olaszok szenvedünk. Mindig így van. A Liverpool a Milan szervezetlenségére és a technikai hiányosságaira is rávilágított, például arra, hogy a pontrúgásoknál nem tudnak embert fogni. Elképzelhetetlen az, hogy két játékos zavartalanul ugorjon fel fejelni a kapu előtt. Más is észrevette, hogy amikor a Liverpool presszingelt, a Milan képtelen volt kihozni a labdát? Mindig visszaszerezték a labdát. És most egy dologban megvédeném Fonsecát: azok a játékosok, akik Olaszországban fenomenálisak, külföldön egészen mások.”
8 hozzászólás
Kellemetlen amikor az öreg felmondja, a hazai Milanos oldal hozzászólásait. És nem bennünk van egy rejtett Klopp ,hanem ennyire égbekiáltó hiábak vannak a klubnál.
Itt azért jó páran tapsoltak, micsoda jó dolog az amerikai tulaj, de lassan kezdünk Chelsea szinte jutni azzal a különbséggel, hogy mi nem verjük el a világ pénzét.
Mondanám Maldini most mosolyog magába, hogy végül az idő őt igazolta, de ő annál jobban szereti ezt a klubot.
Igen, lehet kritizálni Maldinit némely döntéséért, vagy hogy most kicsi vagy nagy szakértelme volt a sportszakmához, de az világos hogy a távozásával konkrétan nem maradt semmi sportszakmai intuíció, szakértelem a klubban!
Furlani, Moncada, Ibra a legnagyobb jóindulattal is nagyon máshoz értenek!
Maldini-t azért rúgták ki, mert elvonta a figyelmet az önimádó mesefiguráról, aki megmenti a Milan-t az álmában. Ezek a mostani emberek meg semmiért nem vállalják a felelősséget, ha a szakmai dolgok miatt lett eltávolítva már rég fejeknek kéne hullania, de erről nincs szó tehát egyértelmű a helyzet. Maldini-vel se volt csúcsszuper a csapat, de legalább neki lehetett örülni és elfogadni a hiányosságait. Ezek meg annyira arrogánsak, hogy minden nyilatkozatban védik a valagukat és amikor ígérni kell, akkor megmagyarázzák, hogy ők mindent is jobban tudnak. Erre már csak hab a tortán, amit Zlatan leművel a nyilatkozataival.
Mondom nem is lenne baj, ezzel a vezetővel se, de az eredmények nem igazolják a nagy döntését, amivel a „csapat javát nézte”. Ahogy írod sokan tapsoltak ennek, hogy végre egy gyilkos üzletember, aki nem ismer kegyelmet és a szakmaiság előbbre van neki, mint egy klub ikon. Sajnos annyi a probléma ezzel, hogy a szakmaiságot nem lehet látni ezek után, mert csak rosszabb lett a helyzet és az a gyilkos üzletember azóta nem csapott oda.
De mennyire igaza van sajnos !
Hát sajnos itt mindennel egyet értek.
Bravó végre egy őszinte és nem egy nyallas mellébeszélés mint például ibra és mas milanos vezetőktol.
Ha nem is mindennel, de a legtöbb dologgal egyet lehet érteni. Amibe belekötnék, az a nyakkendője, valamint a szemüvege.
„Amikor más csapatok fokozzák a tempót és nagyobb sebességfokozatra kapcsolnak, akkor mi olaszok szenvedünk.”
Ezzel a mondattal az a gond, hogy a Milan sajnos már csak a nevében olasz. Van egy Calabria a csapatban, akire azért az olasz labdarúgás nemigen vághat fel… A csapatnak ráadásul portugál edzője van, már amennyiben Fonsecát edzőnek lehet tekinteni.
2002-ben Rudi Völler azt mondta, ha mindig a legjobb csapat nyerné a világbajnokságot, a brazilok már 14-szer nyertek volna. Én meg úgy gondolom, hogy ha az erőnlét, a gyorsaság, az atletikusság, a keménység számítana, akkor Anglia már 10 trófeát nyert volna a vb-ken és az Eb-ken.
Nem azzal van a baj, hogy az olasz csapatok nem tudnak, és talán soha nem is tudtak akkora tempót diktálni a pályán, mint egy angol csapat. Az olaszok sosem voltak olyan technikásak, mint a spanyolok vagy a brazilok, nem is tudtak hozzájuk hasonló kombinatív játékot játszani. És mégis tele vannak – pontosabban voltak – trófeákkal. Mert volt egy mentalitásuk, volt egy szervezett csapatjátékuk, egy koncepciójuk, amivel a hiányosságaikat palástolni tudták. Amihez mindig vissza tudtak nyúlni, ha kellett.
A Milannal az a probléma, hogy igazából nincs mire alapoznia a futballját, pedig egyébként nem a világ legrosszabb futballistái alkotják a keretet. Nem lenne lassú a csapat, a Liverpool ellen viszont lassúnak tűnt. De nem feltétlenül futógyorsaságban, hanem reakcióidőben. A robbanékonyság nem létezett. A párharcokból is az angolok jöttek ki jobban. A letámadást hagyjuk. Egy teljesen szervezetlen, amolyan tessék-lássék módra csinált letámadást látunk a Milantól. Próbálkozunk, de túl sok olyan elem van a játékban, ami az ellenfél által elkövetett hibára hagyatkozik. Majd nem támadnak le, majd elrontják a passzt, majd rosszul helyezkednek… És bár az olasz csapatok egyik sajátossága az ellenfél játékának az elrontása, csak ezzel egyre kevésbé lehet eredményeket elérni. Ugyanis mindenki igyekszik hibára kényszeríteni az ellenfelét. A letámadásnak ez a lényege, zavarni, elrontani a felépíteni szándékozott játékot, hogy labdaeladás vagy a labdabirtoklás elvesztése történjen.
A Milan jelenleg azt bizonyítja be, hogy egyébként nem rossz játékosok igazi vezető (edző) nélkül nem fognak (jó) csapatot alkotni. Örök vita a labdarúgásban, hogy egy edző milyen hatással tud lenni a csapatra, amely egyébként jó játékosokból áll. Ha az edző, a játékosok és az eredmények permutációját tekintjük, (rossz, közepes, jó), mindegyikre találunk példát. Jó edző jó játékosokkal is tudott gyengébb eredményeket elérni, miként egy közepes edző közepes játékosokkal is tudott jó eredményt produkálni.
A Milant ugyan nem extraklasszisok alkotják, de rossz játékosoknak sem nevezném őket. De hogy rohadtul nem tudja senki, hogy mit kellene csinálnia, az biztos. Kicsit olyan érzésem van, mint a Fradi esetében, amikor a mindenhonnan érkezett játékosokkal megpróbált kommunikálni az ukrán, az oszták, az orosz, a szerb, most éppen holland edző, és hát… Szóval Fonseca esetében ez is probléma lehet.
A Milan szinte mindent alapszinten csinál a pályán. Ahogyan Kabos Gyula mondta a Hyppolitban, „ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit”. Van némi letámadás (rosszul), néha egy-két kontrára emlékeztető felvillanás, labdabirtoklás, rövid passzos játék, hosszabb labdák, súlypontáthelyezés. Szóval felvonultatja a Milan a modern futball alapvető elemeit, de ez kevés. És bár sokszor volt szó a lélektelen játékról, érdemes még egyszer elolvasni Capello nyilatkozatát, rengeteg problémát felsorol, és bár említi a lelkesedés hiányát, a versenyszellemet, azt, hogy nincs vezére a csapatnak, azért az elemzés túlnyomó többsége szakmai jellegű, nem pedig pszichés problémákat említ. Vagyis a játékosoknak nem verték a fejébe, hogy mit kell csinálniuk bizonyos szituációkban. Az egyik legkeményebb megjegyzése Capellónak ez: „Mintha nem lettek volna felkészülve arra, hogy egy mérkőzésen más helyzetekkel kell szembenézniük, mint egy edzésen.” Ez egyenesen megdöbbentő, ha így látta (és hát Capello nyilván nem vak meg hülye). Csak oda lyukadunk ki, hogy lehet, hogy dolgoznak a játékosok edzésen, de ez nem egyenlő a mérkőzésre való felkészüléssel. Lehet, hogy egy héten át magolod a német szavakat, de ha hülye vagy, és elfelejtetted, hogy franciából fogsz szódogát írni, akkor pech. Közhely: nem tanulni kell, hanem megtanulni.
A Milan következő edzőjének azt kell megtalálnia, ami a csapat erőssége, és a gyengeségeit palástolni. De ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Leaót hozzuk helyzetbe. A támadóink gyorsak, fizikailag jóknak mondhatók. Akkor próbálkozzunk olyan játékhelyzeteket kialakítani, amelyek egy az egy elleni játékokra épülnek, majd ezekből további játékszituációkat kreálni. Nem vagyunk jók a letámadásban? Akkor ne tegyünk úgy, mintha letámadnánk. Akkor húzódjunk vissza. A Sacchi-féle csapat képes volt többféle módon nyomást gyakorolni az ellenfélre, tudott játszani a pálya bizonyos részén, meghatározott időben vagy bizonyos játékosokra szűkítve. Az a futballnak egy olyan szintje volt, amely még a Michels-féle Ajax rendszerét is überelte. Ez nem várható el ettől a Milantól. De nem hiszem, hogy ez a társaság mindenben totál szar lenne. De éppen a gyakran emlegetett egyik Sacchi edzés a jó példa arra, hogy mi történik akkor, ha több szervezetlen játékos kevesebb, de szervezett ellenféllel találja szemben magát.
A Milan számára a Liverpool rendkívül „rossz” ellenfél volt kedden. Felkészültek és szervezettek voltak, és megvolt az önbizalmuk. A gyorsaságuk nem feltétlenül futógyorsaságban, hanem gondolkodásban, illetve a „tanultak” megvalósításában mutatkozott meg. Labdaszerzésnél láthatóan működtek az automatizmusok. A másodperc tört része alatt mérték fel a liverpooliak, hogy hová fogják tudni passzolni a megszerzett labdát, akkor is, ha sejthették, hogy a Milan-játékosok létszámfölényben vannak. Egy mérkőzésen nem szlalomozni kell tudni a labdával, hanem ezeket a szituációkat megoldani. A Liverpool a labdát, ha a Milan védekező harmadában szerezte meg, legfeljebb a félpályáig vitte hátra, de inkább támadta a nyilván nem rendezett védelmet. A Milan ugyanakkor a ritkábban megszerzett labdát azonnal biztonságba akarta helyezni, és mentek a hátrapasszok. A futball elmúlt másfél évtizedének egyik legnagyobb átalakulása, hogy a középpálya 30-35 méteres zónája helyett a pálya kulcsterületévé a csapatok védekező harmada vált. Az edzők erre a játékrendszerek módosításával (is) reagáltak. Kevesebb védő, több olyan középpályás, aki az ellenfél támadó harmadában is képes zavart okozni, nagy munkabírású, de védekezni is tud, és segíteni tud a labdakihozatalokban. Egyre kevesebb a direkt védekező középpályás, egyre kevésbé fontos, hogy a csapat 4 „főállású” védőt alkalmazzon. És akkor megint visszamehetünk majdnem fél évszázadot, hogy az Ajax annak idején mivel lepte meg a világot. Hogy a védelemből feltolt a középpályára egy játékost, aki tudott szervezni is, de védekezni is. Ennek az iskolának volt a terméke Gullit, később Rijkaard is…
Ezekre a trendekre a Milan edzőjének figyelmet kell fordítania. Ez azonban már inkább az extra. Sajnos egyelőre alapvető gondok vannak, olyan helyezkedési és kommunikációs hibák, amik a Liverpool elleni első két gólt eredményezték. Rögzített helyzetből két ilyen gólt kapni talán nagyobb szégyen (pláne egy olasz csapatnak), mintha kontrából négyet.
Sajnos felmerül a kérdés – a fórumon valaki írt is erről -, hogy miként lehet az, hogy egy évi 2,5 millió eurót, tehát havi kb. 200 000 eurót kereső edző tudása gyakorlatilag ezen a szinten a nullával egyenlő. Igaz, hogy Guardiola kb. tízszer ennyit kap, és lehet, hogy ötvenszer jobb edző, mint Fonseca, de azért megdöbbentő, hogy Fonseca ezért a „munkáért” 5 millió eurót fog kapni, Guardiola pedig 21-22 milliót azért, hogy évről évre domináns csapatot rak össze, és lényegében évek óta foghatatlanok a csapatai, ha meg elkapják őket, az általában valami hihetetlen nagy mázlinak köszönhető.
Na. Rövid voltam, mint mindig.
“A 2022-es bajnokcsapat középpályájáról jelenleg senki sincs ott a csapatban. Ha trófeát nyersz, akkor a csapat alapját erősíteni kell, nem pedig lerombolni. Az elmúlt években érkeztek támadó-középpályások és szélső támadók is a Milanba. És hol vannak a védekező-középpályások?..”
Mióta irogatom ezt……?!…….