Paulo Fonseca, a Milan trénere is részt vett a New Yorkban tartott sajtótájékoztatón az amerikai turné alatt. A portugál szakember kiemelte, hogy nagy figyelmet fordítanak a védekezés megszervezésére a szezonkezdetre, valamint kitért az olasz bajnokság sajátosságaira, az elképzeléseire, a fiatal játékosokra és Christian Pulisic posztjára is.
„Milanellóban már az első naptól kezdve a védekezés megszervezésén dolgozunk. Más lesz a védekezési stílusunk. Nem akarok múltbeli összehasonlításokat tenni, de egyszerűen más lesz. Fejlődnünk kell a győzelem érdekében és ez a mindennapi munka minőségétől függ. Irányítani akarjuk a mérkőzéseket és birtokolni a labdát. Amikor nálunk van a labda, nem szabad visszaállni védekezni, hanem építkezni kell. Dolgozunk a védekezésen és a labda nélküli játékon is.” – nyilatkozta Fonseca a sajtótájékoztatón.
„Garantálhatom 100 százalékosan, hogy egy olyan támadó felfogású Milant fogunk látni, amely dominálja a mérkőzéseket, gyors labdaszerzésekre törekszik és büszkeséggel tölti el a szurkolókat.”
„Az olasz bajnokság taktikailag talán a legnagyobb kihívást jelenti, mert a csapatok hihetetlenül jól szervezettek, különösen védekezésben és minden Serie A-s edző nagy figyelmet fordít a stratégiára. Ez egy igazán kemény bajnokság. Egy külföldi játékos számára nem könnyű azonnal nagy hatást gyakorolni, ha Olaszországba érkezik. A Románál töltött tapasztalataimhoz képest úgy gondolom, hogy a futball sokat változott és ez alól Olaszország sem kivétel. A Franciaországban töltött két évem alatt észrevettem a különbségeket az olasz csapatokhoz képest. Nemrégiben láttam a Como mérkőzését, amely lenyűgöző potenciált mutatott a támadójátékában egy frissen feljutott csapatként. Bátrabb ellenfelekre számítok. Míg korábban az olasz futball a védekezési taktikájáról volt híres, a mai csapatokban nagy támadó-szellem van.”
„Véleményem szerint a Milan jó munkát végez és jól készül a jövő megalapozására a tehetségek kinevelésével. A Milan Futuro létrehozásával a klub fontos lépést tesz ebbe az irányba. Sok fiatal játékosunk van, még itt az első csapatban is és mindig szemmel fogom tartani őket. Számomra egy játékos életkora nem számít. Csak az számít, hogy milyen minőséget és személyiséget mutatnak a pályán. Ha bebizonyítják, hogy készen állnak arra, hogy pályára lépjenek az első csapatban, akkor meg fogom adni nekik a lehetőséget.”
„Pulisic? Úgy gondolom, hogy Christian játszhat a 10-es poszton támadó-középpályásként, ahogy Loftus-Cheek is.”
A Milan első felkészülési mérkőzése az amerikai turné keretein belül éjfélkor lesz a Premier League-címvédő Manchester City ellen New Yorkban a Yankee Stadiumban.