A Milan győzelemmel kezdte az amerikai turnét New Yorkban, miután vasárnap 3-2-re legyőzte az angol bajnok Manchester City együttesét egy felkészülési mérkőzésen a Soccer Champions Tour felkészülési torna keretein belül. Az angolok a 19. percben Erling Haaland találatával szerezték meg a vezetést, azonban 5 perc alatt Lorenzo Colombo duplázott Samuel Chukwueze előkészítéseiből és ezzel a Rossoneri az első félidőben megfordította az eredményt. Sajnos Alessandro Florenzi térdsérülést szenvedett és le kellett cserélni. A második játékrész elején James McAtee egyenlített, viszont a csereként pályára lépő Marco Nasti a meccs hajrájában bevette Ederson kapuját, mely győzelmet ért Paulo Fonseca együttesének a Yankee Stadiumban.
![]() |
MAN. CITY – MILAN 2-3 |
Időpont: 2024.07.28. 00:00 |
Helyszín: Yankee Stadium, New York |
Játékvezető: Serhij Bojko |
Gólszerző: Haaland (19′), McAtee (55′) ill. Colombo (30′), (35′), Nasti (78′) |
Sárga lapok: Saelemaekers |
Piros lap: – |
Fekészülési mérkőzés |
KEZDŐCSAPATOK:
MANCHESTER CITY (3-3-3-1): Ederson (81′ Carson); Lewis, Doyle, Simpson-Pusey (46′ Philips); Perrone (46′ Hamilton), Susoho (46′ Katongo), O’Reilly (65′ Fatah); Bobb, McAtee (65′ Wright), Grealish (81′ Gvardiol); Haaland (46′ Wilson-Esbrand).
Cserék: Ortega; Galvez, Mbete, Mfuni, Samuel; Kovačić,; Heskey, Knight, Ndala, Oboavwoduo.
MILAN (4-2-3-1): Torriani; Calabria (81′ Bakoune), Tomori (63′ Thiaw), Gabbia (63′ Kalulu), Terracciano; Bennacer (64′ Liberali), Florenzi (38′ Pobega); Chukwueze (64′ Jiménez), Loftus-Cheek (81′ Musah), Saelemaekers (80′ Pulisic); Colombo (64′ Nasti).
Cserék: Nava, Raveyre; Adli; Cuenca, Jović, Maldini.
ÖSSZEFOGLALÓ:
KÉPGALÉRIA:












18 hozzászólás
Nocsak! Gratulálok a srácoknak! Nem gondoltam volna, hogy nyerünk, még egy döntetlenre sem nagyon számítottam.
Persze kíváncsi vagyok, ezt a teljesítményt az egyes játékosoknál hogyan értékeljük, értékelik. Mert ezeket a meccseket arra (is…) találták ki, hogy megnézzék, ki mit tud nyújtani, kiben rejlik valami. Majd amikor valaki egy ilyen meccsen jól teljesít, azt mondják rá (az, hogy a szurkolók, az hagyján, de a szakmai stáb is), hogy ez csak egy felkészülési meccs volt, nem mérvadó. Szóval nehéz helyzetben van pl. Colombo, mert most rúgott ugyan két gólt, de hogy ez mire lesz elég, jó kérdés. Mert nem az alap City-védelem volt a pályán, és nem is a BL-elődöntő volt ez, de élt a lehetőséggel. Kíváncsi leszek.
Csak így tovább a Real meg a Barca ellen is!
Engem is megleptek a srácok, már most látszik Fonseca keze munkája. Idejét sem tudom, mikor volt ilyen tetszetős támadójátékunk…viszont a védelem az még mindig ergya, azt rendbe kell tenni. 😒
Nagyon nagyon kell egy szűrő középre, és a hátvédeinknek is össze kell kapnia magát, Tomori és Gabbia nagyon gyenge volt, Kalulu és Thiaw egy fokkal jobb. Terráról kaptunk egy gólt…
Torriani nagyon jó, ahogy Liberali is most nagyon magabiztosnak látszott, penge lesz a srác. Saelemakers brutál a balszélen, a rapid ellen is a legjobb játékosunk volt, nem biztos hogy elkellene adni… és akkor Okafor mehetne középre. Chukwu is nagyon jó volt, bár ahogy Lansky is írja ez nem a City kezdő védelem volt, viszont őket taknyosra szopatta. 🤣
Colombo azon kívül, hogy szerzett két gólt sok mindent nem csinált, kb olyan Jovic szerű játékot produkált, remekül érkezett a beadásokra és jókor volt jó helyen, végülis egy csatár esetében ez nagyon fontos.
Mindent összegezve ígéretes, amit láttam, viszont a séfnek megkéne venni a hozzávalókat, hadd tudjon normálisan főzni! Forza Milan! ❤️🖤
Én nem adnám teraszcsávónak az első gólt, mert bár nem volt perdöntő kameraállás, de nem gondolnám hogy hanyatt vágódik ha nem érnek hozzá. Volt ott még egyébként 3-4 játékos aki utána is megszerezhette volna a labdát. Az nagyobb baj hogy 2-3 alkalommal mellette is úgy vitték el a labdát mintha Calabriára itta volna magát.
A második gól az egyértelmű, Calabria szokás szerint 1-1-ben lassú volt, simán elmentek mellette, Tomori meg elaludt bent. Így ott sem adom teljes mértékben Calabriának, legyen 60-40 neki és Tomorinak.
Egyébként meg gratula a csapatnak és Fonsecanak is, tök mind1 milyen volt az ellenfél csapata, mert most Ők voltak a megoldandó feladat és ez így rendben volt.
Nem láttam a meccset de szép volt fiúk. Meglepő lett számomra az eredmény. Nem számítottam erre.
Adli is két éve remekelt a felkészülésen aztán meg csak pár percet kapott. Na de akkor Pioli volt most Fonseca, ezért remélem hogy Fonseca ezeket észre veszi és lehetőséget ad nekik.
Viszont a védelem ahogy írjatok nagyon gyenge volt és a védelemből csak Theo hiányzik. Nagyon jó lett volna most egy Simic például…de sajnos ő ment ezért jó lenne minél hamarabb megerősíteni a védelmet és nem csak Pavlovical. Én még mindig hoznám Hummelset már csak azért is hogy ne a Bolognat erősítse. A jobb hátvédes dolog is valahogy leállt.
Középre is jöhetne már Fofana mert valahogy elkezdték Koné nevét emlegetni. Remélem nem azért mert a Fofana üzlet nem jön össze.
Alkudozás jobbra, alkudozás balra, lassan jó lenne össze rakni a csapatot és nem szarakodni annyit egyes ajánlatok között. Nemrég arról írtak hogy 48-72 órán belül lezárulhat az üzlet de valahogy nem lett lezárva….
Florenzi meg úgy néz ki hogy rajtunk marad a sérülése miatt, remélem ennek ellenére is érkezni fog egy jobb hátvéd.
És én is nagyon kiváncsi vagyok mi lesz Saelemakers, Colombo, Nasti, Pobega sorsa….
Gratulálok a csapatnak, kellemesen csalódtam. 👍
Fonseca > Guardiola 😀
Ezek a labdakihozatalok. :O Kicsit mintha valami prime barcát láttam volna. Nasti gólját érdemes megnézni, hogy indult el, ez jellemző volt az egész meccsen. Minden passz mérnöki pontossággal előre meg volt tervezve, végrehajtva, mindenki úgy mozgott, hogy a másik tudta, hova fog…
Nagyon komoly élvezeti értéke volt. A győzelem nem érdekel, semmi jelentősége, a Cityt sem érdekli, de Guardiola szét volt meccselve játékban, annak tudatosságában.
Egyáltalán nem volt vészes. Annyira, hogy egy egy bajnokin is boldogulna ez a kezdő.
A meccs embere Saelemaekers. Nem csak azért mert gólpasszt adott, hanem ő szerezte kb. a legtöbb labdát. Pressingnél se adta el a labdát és sok kontra épült fel a segítségével. Egyáltalán nem zavarna, ha maradna.
Pobega szintén jó volt. Ő is sok labdát szerzett és jól játszotta meg.
Voltak persze gyengébb teljesítmények is, de hát a felkészülési szezonban ez még előfordulhat.
A Liberali gyerek viszont nagyon jó. Úgy rátekeredik a lasztira, hogy hihetetlen. Volt pár megmozdulása, aminél az MC játékosai, azt se tudták hol vannak. Camarda mellett ő is a kezdőbe kerülhet hamarosan, ha nem pocsékoljuk el.
Jól jöttünk ki ebből a kispályás fociból. 🙂 A city olimpiai csapata (U21 + 3 öreg) most ennyit tudott. Azért az utánpótlásuk nagyon erős. A hazai mez jobb, mint a képeken. Salimakival az a bajom, mint mindig. Ügyes, hajtós játékos, aki döntő szitukban 50ből 49szer hibázik kb. Az első félidőben megint elszerencsétlenkedett 2-3 helyzet. Colombo a góljain kívül sokat visszajárt a saját térfélre labdáért, szerintem jól játszott.
Viszont Chukwu és Leao védekezése is közel 0. Lehetnek olyan csapatok, ahol a védekezésben jobb, de összjátékban is jó belga kellene.
Mert nálunk a gála kezdő játszott…
Nem a gála kezdő, de City tényleg 3felnőtt és nyolc 21évnél nem idősebb játékossal állt ki.
Szép volt amit csináltunk, de azért ezt kezeljük a helyén.
Igen, akikből az egyik Lewis a másik Bobb akik ketten együtt érnek vagy 60 milliót.
Nyilván a helyén kell kezelni, de azért el is lehet ismerni, hogy volt felépített játék, amire jó régóta nem volt példa.
Nagyon pozitív meglepetés volt, eléggé tetszetős volt a játék és tényleg megvolt az a támadószellem, amit Fonseca ígért. A Rapid Wien elleni döcögős játék után ez nagyon rendben volt, még akkor is, ha a City C csapata játszott. Azért Ederson, Grealish, Haaland is ott volt a pályán, plusz Philips, Gvardiol, Kovacic. Nem olyan gyenge az a keret.
Torriani meglepett, valószínűbbnek tartottam volna hogy a Primavera első számú kapusa, Raveyre vagy Nava lesz ott Sportiello cseréjének, nem pedig a Primavera harmadik számú kapusa, de egyébként van fantázia a srácban. Volt egy-két aggasztó egyéni védelmi hiba, pontatlan eladott passz miatt, amit mindenképpen orvosolni kell, mert könyörtelenül kihasználhatja az ellenfél. Sajnos Florenzi sérülése nagyon nem nézett ki jól és ez szintén egy elpasszolt labdából alakult ki. Nagyon remélem, hogy ez nem térdszalag-szakadás lesz, mert akkor nagy baj van.
Chukwuezét és Colombót is kiemelném. Remélem, hogy Chukwunak ez a szezon lesz az áttörés, mert tőle mindenképpen többet várunk, mint amit az előző szezonban mutatott. Bár aligha játszott tavaly egymás után két meccset kezdőként. Bízom benne hogy Fonseca felismeri a lehetőséget és beteszi Pulisicet támadó-középpályásnak, így Morata mögött összeállhatna a Leao-Pulisic-Chukwueze hármas, ami valljuk be őszintén, elég erős lenne. Kisebb csapatok ellen simán működhet és eredményes, látványos játékot jelenthet, ha a két szűrő középpályás jól összeáll. Egy ilyen képességű játékost, mint Chukwu, vétek lenne padoztatni, így Pulisic meg bemehetne középre, ahol szintén nagyon jó. Piolinak nem ment, de Fonsecának hátha sikerül ezt összeraknia.
Kíváncsian várom a következő meccseket, nem is annyira az eredmény miatt, hanem a játék szempontjából. A Real keményebb dió lesz, de augusztus 17-re össze kell állnia ennek a csapatnak. Nagyon kéne, hogy Pavlovic és Fofana átigazolását lezárják, mert velük többnyire rendben lenne a kezdőcsapat és max a padra kellene foltozgatni a mercato további részében.
Plusz úgy néz ki, hogy végre alakul valami az ifik közt, ami lehet, hogy befoltozza a kis lyukakat. És még annyi, hogy ha ennyire össze tudja rakni Fonseca a jáétékot, akkor kisebb jelentősége lesz az egyéni szintnek. Nyilván lesz, de nem lesz akkora különbség, mint Piolinál, ahol a zseniknek kellett villannia és kész. Egy jól összerakott gépezetben egy közepes játékos is lehet kb tökéletes.
Chukwunak szerintem megvolt tavaly év végén az áttörés. Pioli nem nagyon vette észre, de a végefelé a legjobb játékosaink közt volt már. Pioli nagyon vak volt, tényleg simán betehette volna azt az utolsó hónapokban, amit mondasz, főleg 4-2-3-1-ben. Arról még nem vagyok meggyőződve, hogy Fonsecánál mi lesz az alap hadrend.
Valljuk be, hogy az a védelem, aminek a balszélen Leaot, a jobbszélen Chukwuezet kell levédekezni, középen meg Pulisicet plusz egy centert, mögöttük meg olyan gólerős/jól átlövő játékosokat, mint Reijnders és/vagy RLC… hát, eléggé tele lenne a gatya néha. Csupa olyan játákos, akit nehéz megtartani 1v1-ben.
Reijnders amúgy egy ilyen játékban szerintem hihetetlenül fog élni, benne nagyon megvan ez a kispasszos, látásra és bokára épülő finom játék.
Ez rendben volt nagyon, viszont érdekes lesz megnézni mit tudunk kezdeni a bunkerfocival, mert afelől nincs kétségem hogy az olasz középcsapatoktól lefele minden olasz kiscsapat ezt fogja alkalmazni. Mert eddig ezzel gyűlt meg leginkább a bajunk. Az Intert leszámítva a többi élcsapat ellen, akik nem 10 emberrel védekeznek, nem voltunk rosszak Pioli alatt sem.
Talán egy magas pressing, gyors labdaszerzés és rendezetlen ellenfél elleni visszatámadás lehet a cél. Mert a gyors embereket b*szhatjuk, ha felállt betonfal ellen kéne megoldaniuk. Meglátjuk.
Gyorsan a kapu előtt voltunk labdaszerzés után , szerintem ez már taktikai elem lesz , mert gyors játékosaink vannak és erre is épít , amit Pioli nem nagyon akart kihasználni
3-2 LOL 😳 Gratula a csapatnak