Ruben Loftus-Cheek, a Milan angol középpályása az előző idény végén döntött úgy, hogy környezetváltásra van szüksége és elmondása szerint a célkitűzései között szerepel, hogy a teljesítményével beverekedje magát az angol válogatott keretébe.
A 27 éves középpályás két szezont leszámítva a teljes eddigi pályafutását a Chelsea-ben töltötte azok után, hogy hosszú éveken keresztül a londoni együttes utánpótlásában nevelkedett. Nyáron bejelentkezett érte a Milan és egy évvel a szerződésének lejárta előtt 16 millió euróért szerződtette a Chelsea együttesétől.
„Mindig is motoszkált a fejemben a klubváltás gondolata. Az előző szezon vége felé úgy tűnt számomra, hogy itt az ideje a környezetváltásnak. Kezdtem igazán jól érezni magam a testemben és a sérüléseim is a múlté voltak. Az elmúlt két szezonban jól voltam, de nem azon a poszton játszottam, ahol szerettem volna és úgy éreztem magam, mint egy ketrecbe zárt állat. Most már csak szabadon akarok játszani és úgy érzem, hogy itt volt az ideje annak, hogy továbblépjek.” – mondta Loftus-Cheek.
A KLUBVÁLTÁSRÓL
„Tudtam, hogy mit kell tennem, de ugyanakkor nem volt egyszerű hátrahagyni az életem egy fontos részét, de néha ez a legjobb megoldás.”
A MILAN ELLENI BL-MÉRKŐZÉSRŐL
„Akkoriban nem sokat gondolkodtam az átigazoláson, csak a pályára koncentráltam. A helyzet sokat változott, már nem mentek jól a dolgok a Chelsea-nél és ekkor nyitottam meg annak a lehetőségét, hogy változtassak a jövőmön. Akkoriban kezdtem el titokban kérdezősködni Fikayótól, hogy milyen érzés volt számára klubot váltani. Azt azonban nem mondhattam el neki, hogy beszéltem a Milannal. Amikor egyre közelebb került a megállapodás, azt mondtam Fikayónak, hogy talán a Milanba fogok menni és végül megtörtént.”

TOMORI SZEREPÉRŐL
„Nagyon jól bánik velem itt a Milanban is. Mivel nem beszélem a nyelvet, ezért sokat fordít és megértette velem, hogyan működnek a dolgok. Sokat segített a beilleszkedésben. Nagyon fontos, hogy a lehető leghamarabb megtanuljak olaszul, hiszen ezáltal könnyebb dolgom lesz a játékban, az edzőre való odafigyelésben és a mindennapi életben is Milánóban. Jelenleg a futball a legegyszerűbb számomra, csak kimegyek a pályára és játszom. Még folyamatban van az új lakásom keresése, de nagyon jól érzem magam itt.”
A MILANRÓL
„Gyerekkoromban a Milan volt az egyik legerősebb csapat az európai futballban. Mindig versenyben voltak a Bajnokok Ligájáért és emlékszem, hogy néztem Kaká és Ronaldinho játékát. Mindig is egy nagyszerű klubként tekintettem a Milanra.”
A VÁLOGATOTTRÓL
„Mindenképpen szeretnék újra játszani az angol válogatottban, minden játékosnak ez a célja. Úgy érzem, hogy erre lehetőségem lesz ebben a szezonban, ha továbbra is folyamatosan játszom és élvezem a futballt. Aztán meglátjuk, hogy mi fog történni. Még mindig nagyon éhes vagyok a sikerre, futballozni akarok és jól teljesíteni. Úgy érzem magam, mint egy gyerek és nagyon izgatott vagyok.”
2 hozzászólás
Úgy 3 évvel ezelőtt úgy tekintettem rá és Pulisicre, hogy a jövőben akár 100M ós játékosok lehetnek. Sajnos azóta mind2nek lefelé ívelt a karrierje, de még mind2en menthetők, és lehetnek meghatározó játékosok. Eddigi teljesítményük alapján egyáltalán nem lehet rájuk panasz, folytatódjon így a jövőben is.
Egyedül a sérülésektől tartok náluk, főleg RLC esetében, de ha ez nincs mindketten kiemelkedhetnek a Serie A mezőnyéből és a Milán meghatározó játékosai lehetnek egy új sikerkorszakban. Nagyon bízom bennük!