A Milan jelentős összegű bevételre tesz szert a 2023/2024-es szezonban a különböző mezszponzorainak köszönhetően.
Az elmúlt három évben a Bajnokok Ligájában való rendszeres szereplésnek és a csapat nagyszerű teljesítményének – beleértve a Scudetto megnyerését – számos pozitív hatása volt a klub pénzügyeire. Néhány év alatt közel a kétszeresére nőtt a Milan éves bevétele, amelyben fontos szerepet játszottak a szponzori szerződések növekedése is.
A MilanNews szerint a 2023/24-es idényben a Milan mezszponzori szerződéseinek összértéke több mint 72 millió euróra rúg. Ez a négy különböző szponzor, a Puma, az Emirates, a Wefox és az MSC Crociere által fizetett összegből tevődik össze.
A Puma a Milan hivatalos sportszergyártójaként és az Emirates a klub főszponzoraként éves szinten bónuszok nélkül mintegy 30-30 millió eurót fizet a Rossonerinek. A pályán nyújtott teljesítmény hatására mindkét szponzori szerződés összege több mint duplájára nőtt a korábbi évekhez képest. A mez hátulján szereplő szponzor, a Wefox évi 7 millió eurót utal a klubnak, míg a vállszponzorral, az MSC Crociere vállalattal kötött újdonsült együttműködés által évi 5-6 millió eurós bevétel üti a piros-feketék markát.
Érdemes hozzátenni, hogy ezen felül a Milan tavaly nyáron partnerséget kötött a Konamival, így az eFootball logója megjelenik a férfi csapat edzőmezein, amelyet a Milanellóban tartott edzéseken és a mérkőzések előtt viselnek a játékosok a hazai illetve a nemzetközi porondon egyaránt. A MilanNews tavaly közölte a számokat is: a Milan és a Konami együttműködése 7 évre szól és a szerződés összértéke 45 millió euró, vagyis egy évre lebontva körülbelül 6,5 millió eurót kap a Milan a japán cégtől.