Malick Thiaw, a Milan középhátvédje szerint nem volt egyszerű feladat Andrea Belottival és Romelu Lukakuval szemben védekezni, azonban nagyon boldogan nyilatkozott a Roma elleni 2-1-es idegenbeli győzelem után és kiemelte, hogy a csapat nagyon jól összeállt a szezonrajtra.
A piros-feketék három forduló alatt három győzelemmel rajtoltak a Serie A 2023/24-es szezonjában és legutóbb a Romát sikerült legyőzni a Stadio Olimpicóban. Thiaw a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára és nagyon jó teljesítményt nyújtott a meccsen.
„Nagyon, nagyon boldogok vagyunk a győzelem miatt. Úgy gondolom, hogy nagyon jól kezdtük a szezont. Hosszú lesz a bajnokság, de eddig jól teljesítettünk. Így kell folytatnunk tovább, sőt még jobbnak kell lennünk és sokat kell fejlődnünk. Örülünk a teljesítménynek és még a kiállítás után is egységesek maradtunk. Boldogok vagyunk, hogy az első 3 fordulóban 3 győzelmet szereztünk.” – mondta Thiaw.
„Belotti és Lukaku nagyon erős csatárok, de úgy vélem, hogy nekem is erősnek kell lennem velük szemben és nem szabad megkönnyítenem a dolgukat. Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Csapatként kell együtt dolgoznunk, nem csak a középhátvédeknek vagy a védőknek, hanem a középpályásoknak is le kell zárniuk a passzsávokat. Ezt nagyon jól véghez vitték a mérkőzésen. Véleményem szerint összességében nagyon jól teljesítettünk. Sajnos kaptunk egy gólt, de szerintem 10 emberrel is képesek voltunk jól teljesíteni.”
„A mérkőzés hajrájában nem volt egyszerű védekezni, de nyugodtak maradtunk és rengeteget kommunikáltunk a pályán. Januárban a Roma elleni meccsen nem volt kommunikáció és ezért kaptuk az egyenlítő gólt, miközben 11 a 11 ellen játszottunk.”
„A csapatunk nagyon jól összeállt és mindenki jól kijön egymással az öltözőben. Azok a játékosok is próbálnak mindenkit motiválni, akik most még nem sokat játszanak és jó úton haladunk, hogy egy nagyon erős csapattá váljunk.” – tette hozzá Thiaw.
1 hozzászólás
De jó kis védő lesz ebből a srácból, ha így folytatja!