Stefano Pioli szerint a csapat nagyon jól kontrollálta a Roma elleni mérkőzést és az ellenfélnek csak az emberelőny által volt esélye visszajönni a mérkőzésbe, ennek ellenére véleménye szerint a csapat 10 emberrel is stabilan játszott. A Milan vezetőedzője kitért a szezonrajtra, Fikayo Tomori kiállítására, a cserére, az eredményre, Rafael Leao játékára és szót ejtett a tizedik nyári igazolásról, Luka Jovicról is.
„Mindhárom bajnoki mérkőzésen nagyon jó volt a hozzáállásunk és ez fontos. Igyekeztünk úgy irányítani a játékot, ahogyan szeretnénk és úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Veszélyesek tudtunk lenni anélkül, hogy lehetőséget engedtünk volna az ellenfélnek. Nagyon keveset engedtünk. A kiállítás előtt le akartam cserélni Tomorit és Loftus-Cheeket a sárga lapok miatt, de sajnos 10 emberre fogyatkoztunk. A csapat emberhátrányban is megmutatta a karakterét, az elszántságát és az éhségét, hogy három pontot szerezzünk, ahogy azt megérdemeljük. A mérkőzés végül keményre sikeredett, de elismerésemet szeretném kifejezni a játékosaim felé a befektetett erőfeszítésekért. Jól akartuk kezdeni a szezont és nagyon elégedettek vagyunk a rajttal.” – vélekedett Pioli a meccs után.
„Az eredmény fontos, de a teljesítmény is nagyon kielégítő volt és ez jelenti az állandóságot az első két mérkőzés után. Ez egy nagy jelentőséggel bíró győzelem volt egy kemény ellenféllel szemben. Szerettük volna jól kezdeni a bajnokságot, mert a menetrendünk nem könnyű. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy teljesítünk, de tisztában vagyunk azzal, hogy miben kell még fejlődnünk. Tetszett, ahogyan kezdtük a mérkőzést és az első félidőben 3-4 komoly gólhelyzetet alakítottunk ki. Birtokoltuk a labdát és irányítottuk a játékot anélkül, hogy a Roma bármilyen veszélyt okozott volna számunkra. Sok dolog jól ment, de még mindig tudunk javítani. Ez csak a kezdet.”
„Nagyon boldog vagyok. Örülök a játékosaimnak, a klubnak és a szurkolóknak. Így kell folytatnunk továbbra is ilyen profizmussal, nyugalommal és fejlődési vággyal. Megvan a képességünk ahhoz, hogy idén is elégedettséget szerezzünk.”
„Tomori? Azt mondhatom, hogy Fiknek nagyszerű meccse volt, védekezésben és a támadásaink hátulról történő felépítésében is jól olvasta a játékhelyzeteket. Ráadásul megvan az a nagyszerű képessége, hogy agresszív és gyors. Néha meg kell értenie, hogy jobb várni egy kicsit, amikor előtte van egy játékos a labdával. Nagyon sajnálom, mert készen álltam becserélni Kalulut és Pobegát a két sárga lapos játékosunk, Tomori és Loftus-Cheek helyére. Sajnos elkéstem a cserével. Csak így tudott visszajönni a Roma a mérkőzésbe, hogy emberhátrányba kerültünk. Ezek olyan helyzetek, amelyek segíteni fognak a fejlődésben. Sajnálom, hogy Fikayo a következő mérkőzésen nem áll a rendelkezésünkre, annak viszont nagyon örülök, hogy újra meghívót kapott a válogatottba.”
„Jovic? Ő is rajta volt azon a listán, amelyen azok a játékosok szerepeltek, akiket figyeltünk. Az átigazolási piac különböző szituációkat és helyzeteket teremt. Véleményem szerint Luka egy nehéz szezonon ment keresztül a Fiorentinánál, de ő egy tehetséges játékos, aki megmutatta a kvalitásait. Egy nagyon motivált játékosra számítok, már beszéltem vele és nagyon boldog, hogy velünk lehet. Jovic biztosan nagy segítségére lesz a csapatunknak. Úgy döntöttünk, hogy igazolunk még egy középcsatárt, mert sok mérkőzésünk lesz és ambíciózusak akarunk lenni. Az előző szezonban Giroud, Ibra, Origi és Rebic volt a keretben, míg idén eggyel kevesebb játékosunk van csatárposzton, de úgy gondoljuk, hogy minden poszton megvagyunk. Amint visszatérünk a válogatott szünetről, 21 nap alatt 7 meccsünk lesz és mindenki játéklehetőséget fog kapni. A teljesítmény magas szintű fenntartásához nem kell mindig minden egyes mérkőzést végigjátszani három naponta.”
„A kapustól és öt mezőnyjátékostól indul a támadásaink felépítése. Mostanra a játékosok tudják, hogyan kell olvasni a játékot és a területeket. Ezúttal Calabria kicsit beljebb helyezkedett, ezáltal több lehetőség adódott Theo számára, hogy felfusson az üres területekre. Úgy vélem, hogy jól kezeltük ezt a helyzetet. Nagyon szerettük volna három győzelemmel zárni a szeptemberi válogatott szünet előtti időszakot. Azt gondolom, hogy megfelelő pillanatban nyomtuk meg a meccset és ugyan a mérkőzés vége felé volt egy kis feszültség, de így is csak egy megpattanó távoli lövésből kaptunk gólt, ami azt mutatja, hogy 10 emberrel is stabilak és koncentráltak voltunk.”

„Leao? Ő egy kiemelkedő játékos, így kell folytatnia. Az elszántsága és a fejlődése mentális szempontból egészen nyilvánvaló számomra, hiszen minden nap edzem őt. Ő egy nagyon nyugodt, boldog és motivált srác. Remélem, hogy sok gólt fog szerezni a szezonban. Továbbra is így kell mozognia a pályán, ahogy a Roma ellen tette. Ő volt a támadósorunk referenciapontja és nagyszerű felfutásokat vitt véghez.”
„Inter? Minden mérkőzés egy teszt számunkra, amelyet teljesíteni kell. Ez egy nehéz teszt lesz, hiszen egy nagyon erős ellenfél vár ránk, de jól fel fogunk készülni a mérkőzésre. Nyilván lesz egy szünet a mérkőzés előtt és sok időnk lesz felkészülni. Mindig jobb a válogatott szünet után egy fontos meccs, mint egy koncentráció szempontjából trükkös párharc. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok elszántak lesznek. A milánói derbin nagy a rivalizálás és az ambíció. Mindkét csapat meg akarja szerezni a bajnoki címet és a második csillagot. Ez egy lehetőség lesz a megmérettetésre és mindent megteszünk, hogy jól teljesítsünk.”
„Mercato? Ti újságírók jók vagytok az értékelések készítésében, de én nagyon elégedett vagyok azzal, amit a klub véghez vitt a nyáron. A vezetők követték a javaslataimat is. Itt volt az ideje, hogy lecseréljünk néhány játékost és erős futballistákat szerződtettünk. Úgy gondolom, hogy egy olyan csapatot építettünk, amelyben számos különböző jellemvonásokkal rendelkező játékos van és ez nagyon fontos. Egyértelmű és világos játékstílusra van szükségünk, ami nem jelent fix pozíciókat a pályán. Fontos az összhang megteremtése, de ki fogunk próbálni más dolgokat is.”
„BL-sorsolás? Épp a repülőn ültünk Rómába tartva, amikor megtudtuk, hogy kik lesznek az ellenfeleink. Azonnal közöltem a játékosokkal és tetszett a reakciójuk. Nem láttam félelmet, idegességet vagy aggodalmat, sokkal inkább motivációt és izgatottságot éreztem. Mi vagyunk a Milan és harcolni akarunk.”
6 hozzászólás
Az a baj az öreg Stefanoval, hogy szerintem be van állítva neki egy időzítő, hogy a 60.perc előtt soha, semmilyen körülmények között ne cseréljen.🤣
Biztos megkapta ezt a csere dolgot sok helyről, mert többször is említette a nyilatkozatában.
1. Valakinek néznie kellene a kamera közvetítést is a stábból,mert az ivószünetben látszott ahogy Paredes Bellottinak mutogatja a kezét,mintha lapot adna. Ott tiszta sor volt,hogy mire fognak játszani, sikerült is. Ez Pioli hibája volt.
2. Meg kell tanítani a játékosoknak,hogy ilyen szituációban,ilyen ellenféllel szemben,minden faúl nagyon de nagyon fájjon,és addig ne keljen fel a földről,még a biró oda nem megy.
Jót tesz a csapatszellem-nek egy kis emberhátrány. Nem volt gond stabilak maradtunk. Kicsit izgalmasabb volt a meccs vége 😀
❤️🖤
Így hogy Tomori állt ki, legalább attól nem kellett félni, hogy róla kapunk egy gólt. 🙂 Amúgy már a szünetben nyugodtan le lehetett volna hozni.
Igen és igen 🙂