Fodé Ballo-Touré napokon belül meghozza a döntést, hogy hol folytatja a pályafutását.
Stefano Pioli egyértelművé tette, hogy nem tart igényt Ballo-Touréra a soron következő szezonban, így a nyári átigazolási időszakban távozhat. A szenegáli válogatott balhátvéd el sem utazott a csapattal az amerikai turnéra és küszöbön a távozása. Ballo-Touré az elmúlt 2 szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára a Milanban Theo Hernández cseréjeként és közel 1200 játékperc alatt 1 alkalommal volt eredményes.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia átigazolási guruja közölte, hogy Ballo-Touré nagyon közel áll ahhoz, hogy elhagyja a Milant és a Fulham hivatalos ajánlatot tett érte. Nico Schira jelentése szerint Ballo-Touré előrehaladott tárgyalásokat folytat a Fulhammel és az angol együttes évi 2 millió eurós fizetést ajánlott, ami duplája a jelenlegi bérének a Milannál.
Két csapat versenyez Ballo-Touré megszerzéséért és a Fulham mellett a Serie A-ban szereplő Bologna is szeretné soraiban tudni a 26 esztendős balhátvédet. Di Marzio állítása szerint a Fulham vonzóbb ajánlatot tett a Rossonerinek, miközben a játékos 2-3 nap gondolkodási időt kért, hogy meghozza a döntést arról, hogy a Premier League-be igazol vagy marad Olaszországban.
A Milan vezetősége a nyári mercato hátralévő részében egy balhátvédet is igazolni akar Theo Hernández tehermentesítésére a 2023/2024-es szezonra.