Egybehangzó hírek szerint csak napok kérdése, hogy megtörténjen a hivatalos bejelentés Rafael Leao szerződésének meghosszabbításáról.
Sikerre vezettek a hosszú hónapok óta tartó tárgyalások, amelynek eredményeképpen Leao hosszú távra kötelezte el magát a Rossoneri mellett. Az ügy rendkívül komplikált volt, mivel a játékos és a Sporting CP között lévő 21,5 millió eurós (kamatokkal együtt) kártérítési per közvetett módon hatással volt a hosszabbításról szóló tárgyalásokra annak ellenére, hogy a Milan jogilag egyáltalán nem volt érintett a perben. Mostanra minden akadály elhárult a hosszabbítás előtt és csak a bejelentés hiányzik.
Fabrizio Romano – aki az átigazolási ügyekben a leghitelesebb és a legtekintélyesebb forrásnak számít szerte a világon – arról számolt be, hogy a Milan a jövő héten fogja hivatalosan bejelenteni Leao hosszabbítását.
Az üzlet pontos részletei már egy ideje ismertek, ennek megfelelően a portugál válogatott támadó új szerződése 2028. június 30-ig szól és az új megállapodás értelmében a fizetése éves szinten 5 millió euró, amelyhez további bónuszok társulnak. Állítólag a bónusz mértéke 2 millió euró. Továbbá Romano szerint a szerződésében szereplő kivásárlási záradék 150 millióról mintegy 175 millió euróra emelkedik.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia újságírója is megerősítette, hogy a jövő hét elején, várhatóan a hétfői napon fog érkezni a hivatalos bejelentés a Milan részéről.
Leao 2019 nyarán érkezett a Lille együttesétől és azóta 160 tétmérkőzésen 40 gólt szerzett illetve 34 gólpasszt osztott ki a Milan színeiben. Az előző idényben megválasztották a Serie A legjobb játékosának is a bajnoki címet nyerő Rossoneriben.
9 hozzászólás
Akkor az alairas utan mehet 170ert a MUban mint az uj MU tulaj ajandeka a szurkoloknak 🙂
Maldini meg megkapja a felet, hogy vegyen 3 minosegi jatekost 🙂
Amúgy mi annak az oka, hogy ha megvolt az aláírás a hivatalos bejelentést későbbre hagyják?
Tippre talán lehet reklámértéke miatt is, mert most a héten mindenki a 2 BL meccsről beszél.
Gondolom még az ügynökének rendeznie kell az ehhez szükséges papírokat, és ez nem 2 nap. Ezeket szigorúan a megegyezés után kell rendezni, és mindennek szabályosnak kell lennie a sikeres hosszabbításhoz
170 milliós játékosok Haaland vagy Mbappé ,Leao maximum fele.
A piaci érték és a kivásarlási ár, nem ugyanaz. A cikk sehol nem említi, hogy Rafa annyit 175 milliót ír.
És ki mondta ,hogy írja a cikk fentebb írtak 170 millát én arra reagáltam. Azt ,hogy ki mennyit ér azt a teljesítmény határozza meg.
Ez így nem igaz. Enzo-t 120-ért vitték, és Leao annál többet ér. Az a kérdés, hogy egy nagyon pénzes csapat nagyon akar-e egy klasszis alapanyag balszélsőt, mert akkor 120-130 misit mai árak mellett simán kiperkálnak érte.
Senki nem ér 170 milliót, de még a felét sem.. Sem Haaland, sem Mbappé.. Viszont minden játékos annyit ér, amennyit fizetnek érte.. Ha van olyan hülye, aki ennyit letesz egy játékosért, annak egészségére..