A Milan hivatalosan bejelentette, hogy nagyon hosszú kihagyás vár Ismael Bennacerre.
Mint arról írtunk, az algériai válogatott középpályás a múlt héten az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésének elején megsérült és mankóval távozott a stadionból. Az elvégzett vizsgálatok alapján kiderült, hogy súlyos porcsérülést szedett össze, amelynek következtében meg kellett műteni.
A Milan kedden egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy Bennacer jobb térdét artroszkópos eljárással megműtötték Lyonban, Franciaországban.
Az operációt Dr. Bertrand Sonnery Cottet végezte a Milan csapatorvosának, Dr. Stefano Mazzoninak a jelenlétében és sikeresen megtörtént a porcsérülés helyreállítása.
A klub közleménye szerint Bennacer felépülési ideje legalább 6 hónapra tehető, ami azt jelenti, hogy leghamarabb 2023 novemberében vagy decemberében állhat újra Stefano Pioli rendelkezésére. Bennacer kiesése hatalmas érvágás a Milan számára, hiszen meghatározó játékos a csapat középpályáján.
Jobbulást és gyors felépülést kívánunk, Isma!
4 hozzászólás
Ez úgy hiányzott, mint egy kés a bordáink közé. 😮💨
Jobbulást Isma!
Remélem Maldiniék már bújják a piacot…
Jobbulást Beni!
Jöhet a Frattesi&Berardi kombó?
ott van ADLI.
Nesze sánta, itt egy púp…
Jobbulást Benni!