A Milan szerda este hazai pályán 2-0-ra elveszítette az Inter elleni városi derbit a Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. Egészen fantasztikus hangulat uralkodott a teltházas San Siróban és több mint 75 ezer szurkoló látogatott ki az Euroderbyre. A mérkőzés elején alaposan bekezdett az Inter és bő 10 perc alatt kétgólos előnyre tett szert. A 8. minutumban egy szögletet követően Edin Dzeko révén szerezték meg a vezetést a kék-feketék, majd három perccel később Henrikh Mkhitaryan növelte az előnyt. A Milan legnagyobb esélye a szépítésre a második félidőben volt, azonban Sandro Tonali lövése a kapufán csattant. A piros-feketék kétgólos hátrányból várhatják a jövő hét keddi visszavágót a BL-elődöntőben.
MILAN – INTER 0-2 |
Időpont: 2023.05.10. 21:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: Gil Manzano |
Gólszerzők: Dzeko (8.), Mkhitaryan (11.) |
Sárga lapok: Krunic, Tomori ill. Mkhitaryan |
KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN (4-2-3-1): Maignan; Calabria (82′ Kalulu), Kjær (59′ Thiaw), Tomori, Hernández; Tonali, Krunić; Díaz (82′ Pobega), Bennacer (18′ Messias), Saelemaekers (59′ Origi); Giroud. Cserék: Mirante, Nava; Ballo-Touré, Gabbia; De Ketelaere, Rebić.
INTER (3-5-2): Onana; Darmian, Acerbi, Bastoni; Dumfries, Barella, Çalhanoğlu (78′ Gagliardini), Mkhitaryan (62′ Brozović), Dimarco (70′ de Vrij); Martínez (78′ Correa), Džeko (70′ Lukaku). Cserék: Cordaz, Handanovič; D’Ambrosio, Zanotti; Asllani, Bellanova, Gosens.
29 hozzászólás
Minőségi játékosok a Milan kezdőjében: Minyon,Teao,Tonali.
Középszerű játékosok: Bennacer,Tomori,Kjear,Calabria,Salemakers,Krunic
Színvonal alattiak: Brahim Diaz,Zsiru.
Aki még ezeket is alul múlja: Pioli
Összehasonlítva az inter kezdőjét minőségi különbség van a két csapat közt. A spanyol gnómot a 37.percben vettem észre,hogy pályán volt. Szörnyű gyenge játékos,tíz mérkőzés közül egyen teljesít elfogadhatóan,és abból èl két hónapig. A vak Pioli meg ki akarja fizettetni a klubbal a 20 millás vételárát. Húsz millát még forinba sem adnék ezért a gyenge Diazért.
Nem véletlen vagyunk a bajnokságban sem az ötödik helyen. Rettenet gyengék vagyunk ezen a szinten már,és csak hálálkodhatunk,hogy nem a reál,vagy a city lett az ellenfelünk,mert azok rúgtak volna egy nyolcast.
Piolinak lefőtt a kávé,el kell küldeni!
A csapatot meg nyáron meg kell erősíteni,mert kipukkadtunk…Persze biztos lesz megint 20 millió euró az igazolásokra,aztán jönnek a bombaigazolások,mint Arnautovics a verhetetlen Bolognából!
Semmi különös, csak a szokásos.
1-2 jobb lett volna,de talán nincs minden veszve
Leao nagyon hiányzott
Én maldinni69 minden szavával egyetértek!
Néztem a meccset és azon gondolkoztam, hogy mi a bánatot keresünk mi itt?
Semmi taktika de még kapura löni sem tudunk 18-20 méterről sem, mert még a kaput sem találjuk el! Ezen a szinten ez hogy lehetséges? Ez a tovább passzolom neked majd te megoldod szisztéma van! Csak az a baj, hogy egyik sem tudja megoldani!
Kíváncsi vagyok, hogy Leao így is hosszabbít-e? Itt már lefőtt a kávé,a jövőre meg nem kell idegeskedni a bl miatt!
A tegnapi meccsről az jut eszembe: szembejött a valóság. Néhányan ábrándoztak itt BL- döntőről, de azért lássuk be, ennek semmi realitása nincs, ettől a csapattól már az elődöntő is erőn felüli teljesítmény. Azért amíg az ellenféltől Lukaku meg Correa jön be a padról, nálunk meg Messias, meg Origi, addig nincs miről beszélni. A baj az, hogy a nagy BL álmok kergetése közben feláldoztuk a jövő évi BL indulást, pedig az, hogy jövőre (valószínűleg) nem lesz BL jobban fog fájni, mint a mostani kiesés.
Az a 10 percnyi meccsnézés valamiért mégiscsak hasznos volt. Megtudtam belőle, hogy jövő kedden lesz szabad 90 percem.
Jó hogy Pioli nem lássa de nincs senki más aki lássa és megmondja a mesternek hogy ez a csapat egyáltalán nem tud támadni, nemtud egy értelmes p passzt adni a 16-os környékén vagy egy indítást. Szintén nem érzik egyáltalán azt a kaput. A távoli lövésekről nem is beszélek. Talán csak Theo tud ebben a csapatban távolról rendesen rálőni a többiek úgy rúgnak mint egy gyerekek. A szabadrúgásokról nem is beszélek, már évek óta nincs senki ebben a csapatban aki veszélyes lenne a kapura a szabadrúgásoknál. Talán Pirlo óta nincs senki ebben a csapatban. Minden ellenfél sokkal veszélyesebb a 16-os előtt mint mi. Még egy Salernitana is. Mi csak kontrázni tudunk és ennyi. Továbbá ebben a csapatban egyáltalán nem tudnak rámozdulni a beadásokra és ez nagy gondot jelent nálunk a támadásnál és a védekezésnél is. Dzeko úgy rúgta az első gólt hogy ameddig nem láttam a lassítást azt hittem hogy egyedül állt ott. Egyáltalán nem tudunk rámozdulni a labdára amikor a levegőben érkezik. Csak állnak és várnak hogy oda e meg a labda. Na és Pioli….értem én hogy nincs cserepadunk de tegnap talán Saelemakers volt a legveszélyesebb és erre ő lehúzza őt és behozza a totál formán kívül játszó Origit. Messias meg pont oda való ahol volt. Messze nincs a Milan szinten még mint csere sem. Sajnos ahogy tegnap sokan írtak hogy az Internek sokkal jobb a cserepadja de nem csak az hanem a kezdő csapat is. Ide nem 1-2 igazolás kell…. Kessie nem lett pótolva és bizony jó lenne. Diaz-CDK duótól meg kell szabadulni nagyon gyorsan ha előre akarunk lépni. Csatárt is kell hozni mert Giroud nem rúghat minden meccsen 2 gólt. Tehát mehet Origi, Rebic és sajnos Ibra is. És ezeknek a fizetését meg oda lehet adni 1 csatárnak aki valamit mutat is. Mehet Messias is, Pobega is meg Gabbia is. A védelem meg én magam sem tudom. Ha oda figyelnek akkor nagyon jók tudnak lenni de ha nem akkor valami hihetetlen amit művelnek. Tegnap 20perc alatt simán kaphattunk volna 4 gólt és nem úgy hogy az ellenfél mutatott valami extrát hanem így hogy a védelmük produkált valami borzasztót.
A Milan ellen nagyon egyszerű a taktika és pedig vigyázni kell a kontrákra és ha nincs Leao akkor talán arra se…..
Azért nem vagyok ma már mérges, mert reális eredmény született. Tegnap este még nagy csalódottságot éreztem. Az Inter a Napolinál is jobb szerintem, nagyon jó kerettel. A jobbtól nem szégyen kikapni. De a visszavágón, ha Theo és Leao 120%-ot nyújt és sikerül gyorsan gólt szerezni, akkor nincs minden veszve. De ehhez akkora csoda kell, mint idáig eljutni.
Ez a Milan lehozott négy olyan meccset a BL idei playoffjában, ahol messze 100% felett ment az egész csapat, működött minden. Az, hogy ez sikerült négyszer is egymás után, már önmagában egy hatalmas bravúr és egyben megtévesztő is. Ugyanis a szintünk nem ez. Ha azon a négy meccsen látott foci lenne a szintünk, akkor most nem vért izzadva bukdácsolnánk az ötödik helyen a bajnokságban, hanem ott lennénk a második helyen a Napoli mögött néhány ponttal.
A szintünk nem is a tegnapi „produkció”, de nem sokkal van felette sajnos. Ez a 0:2 teljesen reális eredmény, és amennyire összevisszaság volt az első félidőben, örüljünk, hogy ez nem 0:4. Az inter teljesen megérdemelten nyert, uralta a meccset, egyértelműen a Milan felett van kvalitásban. Egyszerűen nincsenek olyan játékosaink, mint nekik.
Tavaly azért tudtunk előttük végezni, mert azon az utolsó 7-8 meccsen azt a 100% feletti játékszintet tudtunk hozni huzamosan, mint amit most a Spurs és a Napoli ellen láttunk idén. Ja meg működött a középpálya szűrése Kessiével, ami szemmel láthatóan idén a Tonali – Krunic vagy Tonali – Bennacer párossal jóval ritkábban megy.
Papíron az esély még megmaradt, de ahhoz valami olyan szintű inter leolvadás kellene, amire én semmi esélyt nem látok.
A bíráskodással kapcsolatban:Infantino Inter szurkoló…
Ezt nem volt jó nézni. Sőt.
Az Inter úgy kezdte a meccset, ahogy kell, mint akik vért ittak. Mi ellenben… Mint szűz lány a bordélyban, fogalmunk nem volt, mit kell csinálni. Ha három támadójuk kontrázott le hat védőt, akkor is megtalálták egymást, ami két dolgot jelent: katasztrofâlisan helyezkedtek a védőink, és ők viszont tudnak pontosan passzolni. 30 perc alatt lemészároltak minket. Utána már kb. egál volt, de nem mi voltunk veszélyesebbek akkor sem. Ami néhány helyzet összejött, azt is mind elherdáltuk. Majdnem kikapcsoltam. Mindenben jobbak voltak.
Ha bármit akarunk ebben a párharcban, az egy módon jöhet össze: ha a visszavágóra Rafa meggyógyul, és az elejét úgy megnyomjuk, mint most az Inter. Tehetjük, mert mostantól nincs tét, amitől be kellene tojni. Ez már szinte eldőlt. A bajnokság miatt talán nem is baj. Bár fájó dolog pont az Intertõl ezt kapni, de legyünk büszkék az elődöntőre, ennek a társaságnak ez hatalmas eredmény. A Lazio elleni remek meccs után ez a harmatos semmi újfent megmutatta, mennyire kétarcú és hullámzó a csapat. Idén egyszer sem sikerült ráérezni, mit kellene csinálni az Inter ellen, ami azért zavar, de ez van. Érjünk be a top négybe, és akkor rendben van.
Ami viszont nincs rendben, az a bíráskodás. Ez a csávó még az átlag olasz bíróknál is szarabb volt. Temérdek elengedett fault, hihetetlen mennyiségű kiosztatlan sárga, köztük olyan csekélységek, mint taposás, Martinez műesése, könyöklés, kontránál lerántás, és a felét le sem fújta. Az első gólnál Dzeko jelentősen lebirkózta Calabriát, aki tényszerûen töketlen volt, de azért nem kis kézimunka volt ott. Nem sokkal később két játékosunk eltűnt egy szögletnél, és meg sem nézték, pedig ott is volt tusakodás. Mindezt egy BL-elődöntőben, ahol már a bírók közül is a krém van. Elvileg. Nem tudom, milyen értékelést ad erre az UEFA, de a konkrét tévedésekre nem mentség az, hogy amúgy érzelmekben gazdag és nehéz meccs volt.
Mindegy, ez van. Kerestünk egy valag pénzt, vegyünk belőle jó játékosokat, erre jó volt. Csak legyen meg a top 4.
Bravúr volt ezzel a kerettel idáig is eljutni.A biró tuti interes volt hogy rohadjon meg.De még nálunk a kispadról Origi félék tudnak beszálni a másikon oldalon meg Lukaku…ez mindent elmond.Pénz nélkül nem lehet itt BL-t nyerni,csoda hogy idáig is mentünk és ez csam grátisz.Most már lehet a bajnokságra fókuszálni hogy meglegyen a 4.hely.De azér van még egy meccs,nem lehetlen csak nehéz lesz.Forza Milan!!!
engem kicsit kiborit, hogy temetjuk a csapatot hivjuk a papot minden botlasnal. szar az van, de az valaminek a kezdete most 10+ ev sarban dagonyazas utan. lehet szidni pioli mestert persze, de mit csinaljon egy olyan csapattal aminek a melysege olyan a velencei tonak. konkretan van egy kezdo 11 ami jo, ott is hianyzik 2-3 ember, de csere nincs semmi es ez nem pioli nem maldini es nem a is a csapat hibaja. persze en is ideges voltam, hogy azt kellett neznem ahogy ezek a kigyok 10p alatt kivegeznek minket, de ez van baszki van meg 1 jateknap ott mar valoszinuleg lesz leao, kuzdeni kell, de ha nem akkor is csak azert fogok sirankozni mert az inter megy tovabb. baszki bajnoksagot nyertunk elozo szezonban bl elodontot jatszunk iden, ez egy uj kezdet. forza milan
Egyetértek!
Nagyon sok hasznos és jó gondolatot olvastam tegnap este/ma reggel, isten ments, hogy plagizálva, de néhány dolgot kiemelnék, mert fontosnak tartom.
Kár Piolit védeni, mert a kialakult helyzet csak részben tudható be a csapat limitáltságának (amely kétségtelen tény). De az már nem képesség kérdése, hogy tizenötödjére játsszuk el azt ebben a szezonban, hogy a meccs első 10-15 percében egy teljesen fejetlen, szétesett és indolens társaság jön ki az öltözőből, tele gatyával, akik tápos csirkék módjára rohangálnak fel-alá, és akármilyen ellenfél átgázol rajtunk.
Ahogy az sem, hogy rögzített helyzetekből a Serie A egészét nézve is szinte mi kaptuk a legtöbb gólt ilyenből, és szereztük a legkevesebbet belőle. Nincs egyetlen ember, aki szabadrúgásból veszélyes lenne, és szögletekből, beívelt szabadrúgásokból 20 meccsen egyszer találunk be. Holott – a nálunk sokkal gyengébb csapatok számára is éppen ezek jelentik az esélyt és tudatosan játszanak rá az ilyen helyzetekre! Ez nem képesség dolga, ezt csak gyakorolni kell. Szóval az sem képesség dolga, hogy ez a csapat csak és kizárólag kontrázni tudjon és semmi mást, amiből gólokat lehet szerezni.
Nincs előrelépés. A legtöbb játékosunk tavalyról idénre stagnál, vagy leépült, az újak beépítése teljes kudarc, amely részben Pioli, részben Maldiniék hibája. Az, hogy Yacine Adli elszerette Pioli nejét, és ezért 5 percet sem kapott idén, az aligha védhető. Profik volnánk, vagy mik.
De ezért lett volna fontos, hogy felismerjük a határainkat, amire valóban képesek vagyunk, és nem kockára tenni mindent a BL oltárán. Mi mindent egy lapra, erre tettünk fel idén, és ez hatalmas stratégiai hiba volt. Nyáron sem lesz előrelépés, jön Ibra helyett Arnautovic, Origi helyett Boulaye Dia, Messias helyett Strefezza, a középpályára meg Diaz helyett mondjuk Daniel Maldini, B-Touré helyett a cremónai Valeri vagy Parisi az Empoliból és Sportiello Tararusanu helyett. Aztán készen vagyunk. És megcélozhatjuk a 6. helyet is akár jövőre. Tudom, ez elég disztópikus jövőkép, de a BL-pénzek nélkül ez az idei menetelés teljesen hiábavaló volt – és meggyőződésem, hogy a nyári mercato nem lesz messze attól, amit most felskicceltem ide.
Sok tényező eredményezte a mostani helyzetet, volt benne a balszerencse, adott tényezők, hülye bírók, de a sportszakmai hibák tömkelege – amiket Maldini, Massara és Pioli elkövettek – kimerítik az önsorsrontás fogalmát is.
Adli tényleg mintha a Bermuda háromszögben rekedt volna. Érthetetlen. Én remélem, hogy az idei mercato jobban sikerül. A tavalyi eddig sistergő kapufa…de én bízom benne, hogy a fiatal belga jövőre jobb lesz. Nem értem, hogy miét nem foglalkozik vele egy pszichológus vagy hozzák Milanóba az anyukáját, vagy bármit, amitől helyre áll az egyensúlya…. Minden csapat életében van rosszul sikerült átigazolási időszak….én bízom benne, hogy meglesz az első 4 hely. (Juve pontlevonás, vagy legyőzése ezt garantálhatná, főleg, hoy az Internek rosszabb a sorsolása) Így majd lehet költeni….
A próféta szóljon belőled. Nagy szerencsével meglehet még a 4. hely, most már csak ez számít. De tanulni kell abból a rengeteg hibából, amit a stáb, menedzsment kollektíven elkövetett ebben a szezonban – akár meglesz a 4. hely a végén, akár nem.
Ezt a Pioli nejét húzta meg Adli dolgot honnan vetted? 🙂 Ha ez így van az sok mindent megmagyaráz, bár nagyon nagyon szánalmas magyarázat lenne 🙂
Nagyjából 35 éve vagyok Milan szurkoló és szégyelheti magát szinte az összes hozzászóló! A játékosokat szidni a legegyszerűbb, aztán szinte az utolsó hozzászólásnál kerül elő először a bíró, aki teljesen elvezette a meccset. Egyáltalán nem volt következetes, ha nem szólnak rá, akkor egy kamu 11-est is megadott volna. Dzeko első gólja is elvehető eltt volna, de ahogy Acerbi lebírkózta a francia matuzsálemet, az minden volt csak nem szabályos. Sajnos nem először fordul elő idén, hogy nem megfelelő koncentrációval kezdjük a mérkőzést és ez egyértelműen az edzői stáb felelőssége. Kivégezhettek volna minket 25 perc alatt, de a végén maradt a 0-2, ami reményre ad okot. A Sintérnek is lehet rossz napja jövő kedden, nincsen idegenbeli gól. Nyerni kell 2-0-ra aztán meglátjuk. A cserepadunk gyenge…és szerintem már a Napoli elleni időszakban is inkább a bajnokságra kellett volna koncentrálni…az jobban passzolt volna a hosszútávú építkezéshez. Ezek a játékosok szerethetőek, akik mellől nagyon hiányzik Ibra! Én megtartanám a svéd talizmánt még egy évre, kell ő a fiatalok mellé. Szerintem Pioli nem nyújt idén egyenletes teljesítményt, s az igazolások se váltak be. De ez a csapat eddig a nagy meccseken bizonyított, így adjuk meg nekik az esélyt a visszavágóra! Én nagyon szeretem ezeket a játékosokat. Tegnap ez nem sikerült, de nem dőlt el a párharc. Reméelm ezt a fasz bírót viszont előveszik….rengeteget hibázott a döntéseinél, ami sokszor lélektanílag is rosszkor jött. Én büszke vagyok Theora, hogy nem állították ki. A Spezia ellen a legjobbakkal kell felállni! Forza Milan
Hasonló gondolataim voltak/vannak, főleg a bíróval kapcsolatban!
Az, hogy a nagy többség „valóságról” , meg hasonlókról ír, az igencsak meglep. Ez az inter NEM egy galaktikus csapat. Bemákolhatják a BL-t, de azért a bajnkkságban ők sem olyan pengék. Néhány hete még mindenki őket szerette volna ellenfélnek.
Egyszerűen az a (fő) baj, hogy a játékosaink is hasonlóan mentek össze, amikor Leao nélkül sétáltak ki a gyepre.
Sokan itt tényleg nem tudom miért tagjai ennek a fórumnak, mintha csak azt várnák mikor okádhatják már ide a sok sz*rt ami nyomja az agyuk helyét. Az a stílus amit megengednek maguknak mint „kritika”, hát nem valódi szurkolót takar az biztos.
Az én véleményem pedig :
Az utóbbi időben, ami kb a VB utáni időszakot jelenti, az tűnt fel, hogy a meccsek elején gyengélkedünk az első 20 percben nagyon gyakran kapunk gólt. A nápoly ellen is rezgett mindig az eleje. Ha az első 20 percet „túléljük” akkor már nem szokott nagy gond lenni. Azon gondolkodom hogy ez vajon mitől van?
Én úgy látom ha van egy 4:0 Napoli meccs akkor is mindenki azt várja mikor mutatja a rosszabbik arcát a CSAPAT. Pontrúgásokban szarok vagyunk, ez abszolút Pioli és stábjának a sara. Nem kérdés! De úgy gondolom ez a csapat semmivel sem rosszabb, mint a tavalyi. Sokan írják Kessie kiesését. Lehet én nem értek már úgy a focihoz, mint rég, de nekem a kezdőből k.rvára nem hiányzik. Egyedül labdatartásban volt kiemelkedő, de a végén már abba is belehibázott (pl épp az Inter ellen amikor Hakan szerelte, majd jött a tizi). Az hogy az inter 3 támadó középpályással áll fel és még így sem tudunk támadást építeni ez leginkább Diaz sara. Amint bejött Pobega volt egy lövése, pedig neki sem ez a posztja. Úgy gondolom sok csapat eleve arra készül, hogy a törpe Spanyol rácsavarodik a labdára akkor kell becsapdázni és elvenni tőle.
Beni idén már biztosan nem játszik, így a sokak által várt Adlinak szerepet kell adni, mert baj lesz a bajnokságban (illetve már nagy a baj)
2:0 ha nagyon akarja a csapat és bírja nem megoldhatatlan.
Ugyan ott tartunk, mint 2-3 éve folyamatosan. Kellene egy minőségi jobbszélső és JÓ csatár!
Hát, „érdekes” meccs volt…
A magas, jól fejelő Dzekót miért a „földszintes” Calabria fogja szögletnél? Tomori? Kjaer? Lehet, hogy akkor is gólt kaptunk volna, de mégis…
Tonali a 2. gólnál melyik meccset nézte? (Utána egyébként szerintem a csapat legjobbja volt.)
A rigó az első 15 percben miért nem fújt be egy faultot sem? Volt vagy 4, amit elengedett, ha csak a fele valóban szabálytalan volt, és befújja, megtörik a lendülete az internek. Össze vissza fújt a spori. Mondjuk kompenzált, mert Krunicnak járt volna a 2. sárga szándékos ütésért, és Thiaw kezezéséért is láttunk már 11est…
Miért engedik még mindig Tonalit/Bennacert pontrúgást elvégezni? Ebben az évben csak elvétve működött.
Miért kellett engedni Bastonit 3-4x felengedni a labdával a tizenhatosunkig?
Salimaki elfáradt, már az első félidő végén alig kapott levegőt, azért vitték le.
Egyébként egy erősebb csapattól kaptunk ki, ez van.
Szerintem a visszavágón nyerni fogunk, remélem elég lesz a továbbjutáshoz.
Lehet, hogy én vagyok pesszimista. De szerintem a következő meccset sem fogja fél vállról venni az inter. Leao és Theo okozhat egy kis zavart és ennyi. Nagyon klassz, hogy idáig eljutottunk. A tulajnak kerestek egy csomó pénzt amit nem a csapatra fog költeni és ennyi. Nem kell erősítés hiszen most is meddig eljutottunk. Elég nekünk az EL-is.
Szerintem 15 perc alatt kiestünk ami az első 1/4ed órában történt nehezen magyarázható.
Utána persze voltak szép dologk, és kis szeerencsével akár egyenlíthettünk is volna (Calabria és Tonali helyzete) (persze a nagymama, a kereke és a villamos esete). De ilyen rövidzárlat ezen a szinten nem fér bele Haalandék akár többet is lőttek volna ennyi idő alatt.
Utána jött a magyarázhatatlan és az érthetetlen. Miért nem tettük az intert nagyobb nyomás alá, a második félidőben fölényben voltunk, de sajnos nagyon rövid ez a csapat. 0 kreativitás. Még, jó, hogy CDK-át nem tettük be…akkor már tényleg mindegy.
Reméljük, hogy a visszavágón nyerni tudunk, ha nem is jutunk tovább, de legalább ne kettős győzelemmel megalázva essünk ki.
Miért nem tettük nyomás allá? Mert nem tudunk ilyet. Nem tudnak támadni, helyezkedni, mutatkozni a játékosok. Nálunk amikor gólt kell rúgni akkor Maignan fel küld mindenkit hogy ő majd előre rúgja a labdát és ugyebár ebből egy ellenfél támadás van mindig mert a játékosaink a levegőben Európa egyik leggyengébb csapata.
Sok mindenkivel egyetértek, és sok mindenkivel nem. Ha pechünk van, akkor kapunk egy 5-öst, ha meg szerencsénk, akkor akár döntetlen ( ha nem is rúgunk kettőt, ha calabria rutinosabb az első gólnál elesik, visszanézik, és érvénytelenítik a gólt) Nyilván az is igaz, hogy sem szögletből, sem beívelt szabadrugásból Pioli alatt nem sok gólt rúgtunk, és ez nagy hiba, szinte már luxus nem begyakorolni néhány figurát, helyezkedése stb.
Meccs előtt azt mondtam, hogy az lenne jó eredmény, ha a második meccsre nyitott maradna a párharc.
Azért nem kell hanyatt esni ettől az Intertől sem. Hosszabb a kispadjuk és sokkal több a minőségi játékos. Ha Leao játszik a következő meccsen és lesz is kedve játszani, bármi lehet még. Nyilván sok a ha, de úgy kell nekimenni, hogy az Inter 10 perc alatt rúgott 2 gól, szóval nekünk is sikerülhet. Forza Milan!
A tegnapi szörnyűség egyik oka a nyári mercato ami a nullával egyenértékű volt, jött egy Origi aki egy év alatt 2 gólt rúgott és meccsenként fut 1 kilométert, De Keteleare egy dupla nulla el kell jó messzire engedni amíg adnak érte valamit Aldi nevezve sincs Vranx nulla egyedül Thiaw aki bevált, nincs minőségi csere 1 csatárunk van a régi jó Rebic is eltűnt.
Pioli hoz remek meccseket illetve katasztrófálisakat vegyesek az érzelmeim vele kapcsolatban.
Rengeteg hozzászólás, ami jó, még úgy is, hogy nem örömünkben tettük!
Volt aki számonkérte az álmodozást, és sokan realitást mondanak egy Inter vereség esetében… Nekik üzenném:
Én Már lassan 40 éve álmodozom. Szerintem ha valaki tényleg szert egy csapatot, az így tesz. Ha nem csak éppen őket útálja a legkevésbé vagy tetszik leginkább, hanem valóban szurkolsz egy csapatnak, akkor én nem is tudom elképzelni, hogy lehetne nem álmodozni? És nem is akarom elképzelni! Én még mindig álmodozok. Most egy 2-3 gólos győzelemről a visszavágón, majd egy szerencsés döntőről. Ha nem sikerül, akkor a BL indulásról, ha az sem, akkor az EL megnyeréséről és a bajnoki címről, … És erről senki nem fog tudni lebeszélni!
Sőt, még csak bohócnak sem érzem ettől magamat, hiszen, azért, ha megnézzük, még mindig a 2. helyen vaghyunk a BL trófea tabellán…szóval nem hiszem, hogy nekünk meg kellene hunyászkodnunk bárki előtt és nem hiszem, hogy el kell viselni az Interes hangulatot, ami manapság már ebben az országban a parlament szintjétől érezhető és mindent beburkol. Az Inter és a szurkolói egy meghatározott stílust képviselnek, szerintem, ami nagyon jól tetten is érhető. Láthatóan van aki ehzt szereti, de én kifejezetten útálom! Nagyképű, újgazdag gyökerek! Szerintem.
De eltértem a tárgytólk, szóval:
Igen, még nem elég acélos a csapatunk ha a realitásokat nézzük, de nem vagyunk mi közgazdászok (tisztelet a kivételnek, én meg letagadom a matematika diplomámat, merrt most szurkoló vagyok! 🙂 ) Azért ne hogy már azt kelljen hinnünk magunkról, hogy nem vagyunk képesek megverni az Intert! Azt higgyék ők! Minden statisztika a fölényünket mutatja! Legyen már hitetek és önbizalmatok!
Ha a visszavágón az elején az első gólt mi szerezzük, higgyétek el, megremegnek azok a nagyképű interlábak! Még mindig alulmaradtak velünk szemben a BL-ben, még mindig nekünk 7 trófeánk az ő 3ukkal szemben! Még közelebb van a bajnoki címük is, mint az övék, és lehet, hogy a visszavágón már a mostani tabellán is előttük leszünk…
Ne adjátok fel! Remélem a játékosok sem fogják! Igen, erősíteni kell a keretet! Igen, szerencse is kell, de kell a hit, és kell az alázat és van remény! 🙂