A Milan az Inter elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzését és az egyik kulcsjátékosát is elveszítette a középpályáról Ismael Bennacer személyében.
A Milan szerda este az Inter ellen lépett pályára a San Siróban a BL-elődöntő első meccsén és Stefano Pioli már a 18. percben kénytelen volt cserélni, miután Ismael Bennacer megsérült és az erős fájdalom miatt nem tudta folytatni a játékot.
A Sky Sport Italia beszámolója szerint Bennacer nagy valószínűséggel meniszkusz-sérülést szenvedett a térdében az Inter elleni derbin. Az algériai válogatott középpályás a meccs lefújása után mankóval hagyta el a San Sirót, ami nagyon rossz előjel.
Ez nagyon rossz hír Pioli számára, hiszen néhány napon belül Rafael Leao után újabb kulcsemberét veszítette el sérülés miatt. A Sky közlése szerint Bennacer az elkövetkező órákban orvosi vizsgálatokon vesz részt, hogy kiderüljön a pontos diagnózis és az, hogy mennyi ideig nem állhat az edző rendelkezésére.
Stefano Pioli szavai Bennacerről: „Nagyon erős fájdalmat érzett a térdében.”
A jelek szerint Bennacernek nem csak a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján van veszélyben a játéka, hanem a szezon hátralévő részében is, ugyanis ha beigazolódik a meniszkusz-sérülés gyanúja, akkor a 2022/2023-as szezonban már nem léphet pályára.
ÍME A LEGFRISSEBB RÉSZLETEK AZ ÁLLAPOTÁRÓL: BENNACER TÉRDÉT MEG KELL MŰTENI.
4 hozzászólás
Adli felkészül? Jah nem… ott van nekünk a zseniális CDK! 😀
Jobbulást neki de szerintem a középályát meg lehet oldani nélküle is, Leao hiánya érezhetőbb de reméljük hogy jövő héten már ott lesz a visszavágón
Szerintem nagy veszteség. Bennacer az egyik legfontosabb láncszem és nincs még egy ilyen tipusú játékos a keretben, talán Tonali. A padon végképp senki.
Lehet túl sok volt neki a pihentetés mert hát Pioli szerint egy fiatal játékos nem bír két fronton játszani.