A Milan a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtva 3-1-re nyert a városi rivális Inter ellen az olasz bajnokság 10. fordulójában, méghozzá Christian Pulisic, Adrien Rabiot és Diego Moreira találatával. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a mérkőzésről.
Tíz fordulót követően a Milan az 5. pozícióban áll a Serie A tabellán 21 ponttal, a mérleg 6 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség, valamint 21-12-es gólkülönbség.
A Milan minden sorozatot figyelembe véve négyszer egymás után legyőzte az Intert, amire a klub történetében mindössze a negyedik alkalommal volt példa. Korábban zsinórban hat-hat meccset sikerült megnyerni 1911 és 1913 között illetve 1946 és 1948 között, majd 1972 és 1973 között zsinórban négy győzelem volt a mérleg.
Diego Moreira élete első milánói derbijén 1 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki, így az olasz bajnokságot szervező Lega Serie A választása alapján megkapta a meccs embere díjat.
Adrien Rabiot a legutóbbi 5 bajnokin 4 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki, így ő lett a harmadik olyan középpályás a Milanban a 2004/05-ös idény óta, aki 5 egymást követő mérkőzésen közvetlenül gólból vette ki a részét a Serie A-ban. Rajta kívül ez Ricardo Kakának sikerült 2004 októberében és 2008 májusában, valamint Hakan Calhanoglunak 2020 júliusában.
Christian Pulisic a Lecce és az Udinese után az Inter kapuját is bevette az aktuális szezonban. Az amerikai támadónak ez volt a negyedik találata a Derby della Madonninákon, így 2024-ben, 2025-ben és 2026-ban is betalált a városi rivális ellen.
A 2004/05-ös idény óta Moreira a harmadik olyan játékos, aki szabadrúgásból szerzett gólt az Inter ellen. Erre korábban Andrea Pirlo és Theo Hernández volt képes, előbbi 2007 decemberében a Serie A-ban, míg utóbbi 2025 januárjában az Olasz szuperkupában.
A hivatalos adatok szerint 77 691 szurkoló volt jelen a San Siróban az Inter elleni 3-1-re megnyert meccsen. 2019 óta ez a legmagasabb nézőszám a milánói derbiken.
A Derby della Madonninák történetében ez volt a Milan 93. győzelme az Inter ellen, így kiegyenlített az örökmérlegben. A két együttes 258 alkalommal játszott egymás ellen, a Rossoneri mérlege 93 győzelem és 93 vereség illetve 72 döntetlen.
Az Inter legutóbb két és fél évvel ezelőtt, 2024 áprilisában tudta legyőzni a Milant.
Cristian Chivu a harmadik olyan edző, aki elveszítette az első három milánói derbijét Leonardo (2009-2011) és Massimo Giacomini (1979-1980) után.
Moreirát megelőzően Joao Félix volt az utolsó, aki közvetlen szabadrúgásgólt szerzett a Milanban. méghozzá 2024 májusában a Monza ellen a Serie A-ban.
A kezdőrúgást követően Pulisic 3 perc és 45 másodperc alatt vette be az Inter kapuját. Ez volt a Rossoneri leggyorsabb gólja milánói derbin a Serie A-ban a 2010/11-es idény óta, akkor Alexandre Pato 43 másodperc alatt volt eredményes.
Érdekesség, hogy az Inter a legutóbbi 40 mérkőzéséből mindössze hármat veszített el a Serie A-ban és mindhárom alkalommal a Milan tudta legyőzni őket.
Mike Maignan összesen 7 védést mutatott be az Inter elleni rangadón.
Az Inter ellen Adrien Rabiot nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a csapatból 11,47 megtett kilométerrel.

MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
|---|---|---|
| 43% | LABDABIRTOKLÁS | 57% |
| 7 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 16 |
| 4 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 8 |
| 3 | GÓLOK | 1 |
| 0,62 | VÁRHATÓ GÓLOK (xG) | 1,68 |
| 2 | KAPUT ELKERÜLŐ LÖVÉSEK | 6 |
| 1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 2 |
| 0 | KAPUFA | 0 |
| 372 | PONTOS PASSZOK | 487 |
| 87% | PASSZPONTOSSÁG | 89% |
| 3 | SZÖGLET | 11 |
| 1 | LES | 4 |
| 7 | VÉDÉS | 1 |
| 8 | SZABÁLYTALANSÁG | 14 |
| 2 | SÁRGA LAP | 1 |
| 0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
| JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| MAIGNAN | 97 | 19 | 63 | 14(3) | ||||||
| GILA | 97 | 1(0) | 50 | 86 | 4(0) | 4(0) | 11(7) | |||
| DE WINTER | 97 | 1 | 45 | 95 | 6(4) | 5(2) | 5(2) | |||
| PAVLOVIC | 97 | 1(0) | 2 | 36 | 86 | 5(3) | 3(2) | 5(1) | ||
| DIAWARA | 84 | 1(0) | 1 | 14 | 87 | 1 | 5(3) | 5(3) | 1(1) | |
| MOREIRA | 90 | 1(1) | 2(1) | 1 | 23 | 85 | 2 | 7(3) | 5(1) | 1(0) |
| MUSAH | 84 | 1 | 42 | 95 | 5(4) | 3(2) | 2(2) | |||
| MODRIC | 97 | 1(0) | 2(1) | 66 | 90 | 1 | 7(3) | 1(1) | 10(8) | |
| PULISIC | 84 | 1(1) | 3(3) | 26 | 78 | 7(5) | 3(3) | |||
| RABIOT | 97 | 2(1) | 1(0) | 29 | 87 | 2(0) | 1(1) | 1(1) | ||
| RAMOS | 90 | 2(0) | 1 | 13 | 100 | 6(3) | 3(1) | |||
| HUTCHINSON | 7 | 0 | 0 | 1(1) | ||||||
| JASHARI | 14 | 1 | 100 | 2(1) | ||||||
| BARTESAGHI | 14 | 1 | 33 | 1(0) | 1(0) | |||||
| TERRACC. | 7 | 0 | 0 | 1(1) | ||||||
| CISSÉ | 14 | 1(1) | 0 | 0 | 1(1) | 1(0) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- RABIOT – 11,47 KM
- RAMOS – 11,24 KM
- MODRIC – 11,05 KM
- PAVLOVIC – 11,01 KM
- PULISIC – 10,86 KM
LEGMAGASABB ÁTLAGOS SPRINTSEBESSÉG:
- BARTESAGHI – 28,29 KM/H
- HUTCHINSON – 27,79 KM/H
- CISSÉ – 27,76 KM/H
- MOREIRA – 27,57 KM/H
- PAVLOVIC – 27,35 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ


