A Milan 1-1-es döntetlennel zárta a 30. fordulót az olasz bajnokságban és egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a mérkőzésről.
A piros-feketék 30 forduló alatt 53 ponttal továbbra is a negyedik helyen állnak a tabellán, a mérleg 15 győzelem, 8 döntetlen és 7 vereség, valamint 49 rúgott gól és 37 kapott gól. Két pont az előny az ötödik Inter előtt, továbbá három pont a hátrány a harmadik Romával szemben.
Legutóbb 20 évvel ezelőtt, 2003 tavaszán fordult elő a Milan háza táján, hogy az edző legalább 10 helyen módosított a kezdőcsapaton két tétmeccs között. Akkor Carlo Ancelotti volt az edző, aki 11 poszton változtatott a Piacenza ellen a Juventus elleni BL-döntő előtt.
A Milan a legutóbbi 5 bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, nevezetesen április elején a Napoli ellen 4-0-ra, ezen kívül három döntetlen és egy vereség a mérleg. A csapat a megszerezhető 15 pontból 6 pontot szerzett és 9-et hullajtott el.
A Rossoneri a legutóbbi 15 bajnoki mérkőzésén veretlen a Bologna ellen, a mérleg 12 győzelem és 3 döntetlen.
Aster Vranckx a második olyan játékos a Milanban, aki 2002-ben született és a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a Serie A-ban. Rajta kívül Lorenzo Colombo büszkélkedhet ezzel, aki 2020 októberében a Spezia ellen volt kezdő.
A hárompontos rendszer bevezetése óta először fordult elő, hogy egy csapatban kettőnél több belga játékos szerepelt a kezdőcsapatban egy Serie A-mérkőzésen. A Milanban a Bologna elleni bajnokin egyszerre négy belga nemzetiségű játékos volt a kezdőben, nevezetesen Alexis Saelemaekers, Aster Vranckx, Charles De Ketelaere és Divock Origi.
Fodé Ballo-Touré és Tommaso Pobega mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a csapatból.
Pobega nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a Milanban a Bologna ellen.
MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
51% | LABDABIRTOKLÁS | 49% |
6 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 19 |
2 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 5 |
1 | GÓLOK | 1 |
3 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 9 |
1 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 5 |
0 | KAPUFA | 0 |
352 | PONTOS PASSZOK | 328 |
81% | PASSZPONTOSSÁG | 84% |
2 | SZÖGLET | 6 |
1 | LES | 2 |
4 | VÉDÉS | 1 |
12 | SZABÁLYTALANSÁG | 17 |
3 | SÁRGA LAP | 4 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | SP | % | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 90 | 17 | 89 | 5(3) | ||||||
FLORENZI | 57 | 2(1) | 1(0) | 2 | 21 | 75 | 2 | 5(3) | 1(1) | 6(1) |
KALULU | 90 | 1(0) | 1(1) | 56 | 90 | 3(2) | 6(4) | |||
THIAW | 81 | 1 | 48 | 87 | 2(1) | 4(3) | 7(5) | |||
BALLO-TOURE | 90 | 2(1) | 5(4) | 4 | 30 | 81 | 2 | 15(11) | 5(3) | 5(2) |
VRANCKX | 90 | 2(0) | 4(1) | 29 | 81 | 10(1) | 2(0) | 2(0) | ||
POBEGA | 90 | 4(1) | 4 | 37 | 76 | 12(5) | 2(1) | 10(5) | ||
SAELEMAEKERS | 57 | 2(0) | 3(1) | 1 | 17 | 100 | 1 | 5(2) | ||
DE KETELAERE | 70 | 3(1) | 1 | 12 | 100 | 1 | 12(3) | 1(1) | ||
REBIC | 90 | 2(1) | 5(2) | 1 | 9 | 64 | 1 | 15(6) | 1(0) | 2(0) |
ORIGI | 70 | 2(1) | 1 | 9 | 69 | 1 | 2(1) | 2(2) | ||
CALABRIA | 33 | 1(0) | 1 | 6 | 75 | 1 | 2(1) | 1(1) | 1(0) | |
BRAHIM | 20 | 1(0) | 10 | 100 | 1(0) | |||||
LEAO | 20 | 3(0) | 1 | 10 | 91 | 2 | 4(1) | |||
MESSIAS | 33 | 9 | 90 | 2 | 2(0) | 1(0) | ||||
GABBIA | 9 | 8 | 100 |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- POBEGA – 11,76 KM
- VRANCKX – 11,35 KM
- REBIC – 10,64 KM
- KALULU – 10,52 KM
- BALLO-TOURÉ – 10,21 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
- LEAO – 33,55 KM/H
- MESSIAS – 33,52 KM/H
- REBIC – 33,46 KM/H
- ORIGI – 33,15 KM/H
- BALLO-TOURÉ – 32,70 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
4 hozzászólás
A kezdő támadók teljesítménye kb. egy köpést érdemel… Én más adatokat találtam, de a lényegen ez nemigen változtat. Origi, Rebic és CDK összteljesítménye 230 percet tekintve: 73-szor értek labdához, 50 passzkísérlet, ebből 34 jó. Brahim, Leao és Messias esetében ugyanezek: 49 labdaérintés, 34 passzkísérlet, amiből 30 jó. És mindezt kevesebb, mint harmadannyi idő alatt hozták össze.
A párharcokat tekintve meg egyszerűen kritikán aluli a teljesítmény, amit Vranckx, CDK és Rebic nyújtott.
Rebic már „bizonyított”, nyáron menni fog. Vranckx rejtély, a bolognai teljesítménye alapján nehéz elképzelni, hogy maradjon. CDK-t meg nyilván azért tartogatjuk, mert borzasztó rosszul festene, ha ekkora összeget kifizetve érte máris elzavarnánk. Jóval gyengébb teljesítményt nyújt, mint Tonali az első évében. Az olasz is borzasztó volt, de rajta legalább lehetett látni az akarást. Ezen a belga szarjankón még azt sem. Mintha tornaórán focizgatna, várva, hogy mindjárt kicsöngetnek, és jön a tavaszi szünet.
Az oldal idény végi szavazásánál nagyon meglepődnék, ha nem ő kapná a citromdíjat vagy nem ő lenne a legnagyobb csalódás. Kész csőd ez kölök.
Teljesen egyetértek! Én régóta mondogatom, hogy az összes Belgát elzavarnám és soha nem hittem volna, hogy Saelemaekers magas a legjobb köztük. CDK statjai és videói sem győztek meg nyáron. Nem értettem miért küzdünk épp érte ennyire. Origi egy nagyon jó játékos lehetne valószínűleg, de sejthető volt a lustasága. Ő egyszerűen nem akar focizni szerintem, rosszul vagyok tőle ha látom a pályán. Rebic-el nekem nincs bajom. Ő egy egészen jó játékos lehetne, mentalitását nem kell magyarázni. Ettől függetlenül ha pénzt kapunk érte, szívesebben néznék egy ügyes fiatalt a helyén. Akár Colombo vagy Maldini is játszhatna az említett Urak helyett, semmivel sem lennénk rosszabbak.
Nem ide tartozik, de nem akartam hosszan kifejteni a meccsről a véleményem. De én nem láttam óriási problémát a rotálásban. kb 2 poszton változtattam volna. Az egyik Vrankxs helyett az állandóan lecserélt (ezáltal pihentebb) Bennacert-t kezdettem volna saját posztján. CDK helyett pedig Adlit jelöltem volna a kezdőbe. Ha mindenkit pihentetni akarunk akkor Origi és Rebic kezdő…. De az általam vázolt 2 változtatással szerintem stabilabb és sokkal veszélyesebb lett volna a csapat. Nem kérdés, hogy passzjátékban 100x jobb Beni és Adli.
Pedig mennyi-mennyi jelölt lenne még arra a citom-díjra:
– vezetőség, amiért lexarta a téli erősítést
– Maldiniék, a nyári mellé nyúlások miatt (belgák, Dest, Adli… elszalasztott ingyenes erősítések)
– Pioli „rotációja”; vb után nem pihentette Theot, Giroud-t
– Bakayoko; neki mi lehet nálunk a szerepe?
– mamlasz Originek nem lesz 3 gólja a szezonban
– Tata januári formája
– Ibra; svéd válogatottsága, ill. a nyilatkozatok és a teljesítmény közti kontraszt…
Biztosan lehetne még sorolni, de a cdk-jelenség egyszerűen mindent visz! Az árával, teljesítményével, hozzáállásával, hogy ki elől veszi/vette el a helyet, azzal együtt! (Apropó, kis Maldini ingyen volt, és 100x jobb teljesítményt nyújtott)
Nem is értem, hogy télen miért nem adtuk kölcsön valamilyen „szoknia kell még a serie a tempóját” szöveggel, és akkor mindenki jól jár. Az értéke ettől még nem csökkent volna jobban, így viszont pontokat buktunk a játszatása miatt.
Azért idővel megszépülnek a dolgok… A Maldini név jól cseng Milánóban, de a kisMaldini sem nyűgözött le a játékával egyszer sem, amikor láttam játszani. Persze, lehet mondani, hogy biztosan jobb lenne, aztán ez vagy igaz vagy nem, sosem fogjuk megtudni. Ha elég jó lenne/lett volna, akkor most nem lenne kölcsönadva. Ő még sehol sem bizonyított, CDK legalább Belgiumban jó volt + belga válogatott kerettag, ami nem kis teljesítmény, van konkurencia. Maldini egyelőre egy középszer olasz játékos (bár ne így lenne), aki csak a családi hagyományok miatt juthatott kezdő közelébe a Milanban. (De ne legyen igazam, és jusson sokkal magasabbra, mint azt gondoltam.)
A párharcokhoz csak annyit, hogy csak annak lehet sok elveszített csatája, aki sokat csatázik. 2/1 az 50% (Pl. Origi) , jobban hangzik, mint a 12/3 25% (CDK), mégis CDK 3X annyi párharcot nyert, mint Origi. Leao 4/1, 25 % az nem kevés? Tudom, más a játékperc, de az arányok nem.
FBT statja kimagasló, de a többiekről nem lehet elmondani, hogy annyira belementek / nyertek párharcokat.