Brahim Diaz boldogan nyilatkozott a saját és a csapata teljesítménye miatt a Napoli elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő után, amely 1-0-s győzelemmel zárult. A 23 éves futballista kulcsszerepet játszott a Milan győzelmet érő góljában, hiszen tőle indult az akció a saját térfélről, miután egy fantasztikus csellel két Napoli-játékoson is túljutott.
„Nagyon boldogok vagyunk, de még van hátra egy mérkőzés a továbbjutáshoz. Pozitív eredménnyel fogunk Nápolyba utazni a visszavágóra, de még nincs elvégezve a feladat.” – mondta Brahim Diaz.
„Hihetetlen munkát végeztünk és nagyon jól teljesítettünk. Véleményem szerint az elején kicsit többet küszködtünk, de a gól után magunkhoz tértünk. Elégedett és boldog vagyok, különösen a csapat miatt, mert megérdemeljük ezt. Örülök a saját teljesítményem miatt is, de még sok tennivaló van a szezon hátralévő részében.”
„Mindig is ebben a formációban játszottunk, amelyben jól érezzük magunkat. Továbbra is így kell dolgoznunk.”
„Jövőm? Nem ez a megfelelő pillanat, hogy erről beszéljünk. Nagyon boldog vagyok itt. Köszönöm a szurkolóknak a szeretetüket, ezúttal is ők jelentették a különbséget. Velük bármeddig eljuthatunk. Hihetetlen szurkolóink vannak.”
Az UEFA döntése alapján Brahim Diazé lett a mérkőzés embere díj a Milan-Napolin.
1 hozzászólás
Real-ban is boldog lesz sajnos.