A Milan kedden 1-0-ra győzött a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján és a mérkőzést követően szavazásra invitáljuk a magyar Rossoneri-szimpatizánsokat. Keressük a mérkőzés legjobban teljesítő játékosát!
Nekem nem ennyire egyértelmű. Kjaer irányította a védelmet, szinte hiba nélkül játszott (Kane-nek momentuma sem volt); Thiaw zseni volt, plusz ott van még a döbbenet, hogy miért nem láttuk eddig? (Nagyon remélem, hogy így is folytatja!)
Abban egyetértünk, hogy védő kell nyerjen.
Mindenképpen Harry Kanet mondanám 4 méterről ki tudott hagyni egy üres kaput (ami igaz les volt) ehhez tényleg tehetség kell. 0 kapura lövés mellett szinte egyáltalán nem volt veszélyes a kapura. Ki lenne az mvp ha nem ő?
Én nem nagyon tudnék senkit kiemelni a csapatból. Ahogy korábban is a csapat védekezése volt xar, most a csapat védekezése volt a jó. Persze, a Csaó gyerek elég jó volt, de nem lehetett panasz Kjaerre, Kalulura sem, + jól zárt vissza Salimaki, Theo, Krunic és Tonali is. Zsiru jól játszott, kivette a részét a védekezésből, Brahim sokat hibázott, de lőtt egy gólt, Leaonak is volt kedve játszani, lassan utoléri magát.
Nálam Theo a meccs embere, mert az Ő beindulásai jelentették a veszélyt, a gól is neki köszönhető részben. (Persze az ő jó játékához kellett egy stabil védelem, és Leao „jókedve” is…)
7 hozzászólás
Ennek a szavazás történetének egyik legelsöprőbb eredményének kell lennie, de legalábbis védő esetén mindenképp.
Nekem nem ennyire egyértelmű. Kjaer irányította a védelmet, szinte hiba nélkül játszott (Kane-nek momentuma sem volt); Thiaw zseni volt, plusz ott van még a döbbenet, hogy miért nem láttuk eddig? (Nagyon remélem, hogy így is folytatja!)
Abban egyetértünk, hogy védő kell nyerjen.
Az uefa szerint mégis Leao nyert. 😁😆
Nálam Kjer a befutó
Aki így semmisé tudja tenni kanet 90 percen keresztül azért az nem akármi
A vérét adta a győzelemért🙂
Mindenképpen Harry Kanet mondanám 4 méterről ki tudott hagyni egy üres kaput (ami igaz les volt) ehhez tényleg tehetség kell. 0 kapura lövés mellett szinte egyáltalán nem volt veszélyes a kapura. Ki lenne az mvp ha nem ő?
Én nem nagyon tudnék senkit kiemelni a csapatból. Ahogy korábban is a csapat védekezése volt xar, most a csapat védekezése volt a jó. Persze, a Csaó gyerek elég jó volt, de nem lehetett panasz Kjaerre, Kalulura sem, + jól zárt vissza Salimaki, Theo, Krunic és Tonali is. Zsiru jól játszott, kivette a részét a védekezésből, Brahim sokat hibázott, de lőtt egy gólt, Leaonak is volt kedve játszani, lassan utoléri magát.
Nálam Theo a meccs embere, mert az Ő beindulásai jelentették a veszélyt, a gól is neki köszönhető részben. (Persze az ő jó játékához kellett egy stabil védelem, és Leao „jókedve” is…)
Így van. Sokan átsiklanak Theo felett meg, h nem jól védekezik de nagyon is kellenek a sikerhez az ő beindulásai is. Abszolút szerepe van neki is.