Olasz jelentések szerint több változtatás is várható a Milan kezdőcsapatában a soron következő mérkőzésen, azonban a jelek szerint Stefano Pioli továbbra is a háromvédős játékrendszer mellett teszi le a voksát.
A Milan edzője az előző fordulóban az Inter elleni rangadón húzott egy váratlant és a 4-2-3-1-es formáció helyett a háromvédős játékrendszerre váltott és 3-5-2-ben küldte pályára a csapatot. A döntés miatt rengeteg kritikát kapott, azonban a meccs után Pioli hangsúlyozta, hogy mindenképpen szükség volt a formációváltásra és stabilizálnia kellett a védekezést az előző mérkőzéseken kapott rengeteg gól miatt.
A Tuttosport beszámolója szerint Pioli várhatóan nem fogja megváltoztatni a tervét és a soron következő mérkőzésen a Torino ellen is a 3-5-2-es hadrendet fogja alkalmazni. Bár a felállás ugyanaz lehet, de több poszton várható változtatás a kezdőtizenegyben.
Fikayo Tomori távollétében Malick Thiaw a kezdőben kaphat lehetőséget a Torino ellen, méghozzá Simon Kjaer és Pierre Kalulu oldalán a védelem közepén – írja a Tuttosport. A jobb szárnyvédő poszton Davide Calabria és Alexis Saelemaekers versenyez, míg a középpályán Tommaso Pobega vagy Brahim Diaz is bekerülhet a csapatba.
A csatársorban Olivier Giroud kezdhet és Rafael Leao is visszatérhet a kezdőcsapatba azok után, hogy a Sassuolo és az Inter elleni bajnokin is a cserepadon kezdett. Ennek megfelelően Divock Origi a kispadon fog helyet foglalni.
FRISSÍTVE: A Sky Sport Italia megerősítette, hogy Pioli marad a háromvédős rendszernél, viszont konkrét elképzelés lehet a 3-4-3-as formáció a Torino ellen.
6 hozzászólás
Asszem ezzel végképp megástad a sírod Mister, de sebaj még mindig elmehetsz a „Szomszédokba” mellékszereplőnek. Eljátszhatod Gábor Gábor tesóját a garbókészleted már megvan hozzá. 🔥🔥🔥
Legyen újra ez! 🙂
https://youtu.be/C3iQzaQ_RnY?t=21
Amennyire jó ötletnek tartottam az Inter ellen, annyira tűnik most rossz lépésnek. 4-2-3-1 és agresszív letámadás vagy 4-3-1-2 esetleg 4-3-2-1 sokkal jobb lenne Toro ellen. De a mester tudja!
Ezzel minden játékos visszafejlődik a maga gyenge szintjére, ami a realitás volt. A kötelezőt talán elérik egy ilyen védekező felfogással, de a jövő nem lesz szép.
Atya világ….mi van itt mindenkivel ebben a csapatban??? Nem volt elég az Inter ellen? Nem látta a mester azt a meccset? Ki fogja kiszolgálni a csatárokat? Itt valami nagy gond van….nem kapnak ezek fizetést és titkolják?
Ez csak egyszerű matek. 4-2-3-1 = 12 kapott gól/3 meccs, 3-5-2 eddig 1 kapott gól/meccs…
Aztán meccs közbe, ha futni kell az eredmény után, akkor visszaállunk 4-2-3-1-re, ahogy eddig mindig. Ha Leaonak megy a játék, akkor nyerünk, ha nem megy, nincs kedve játszani, akkor nem.