Stefano Pioli, a Milan trénere szerint az előző mérkőzések alapján mindenképpen formációváltásra volt szükség annak érdekében, hogy stabilabb legyen a védekezés. Az olasz szakember az Inter elleni 1-0-s vereség után kitért a kapott gólra, a hibákra, a pontrúgásokra, az elveszített önbizalomra és a támadójáték javításának szükségességére is.
„Sajnálom, hogy így alakult az első félidő. Úgy döntöttünk, hogy kicsit mélyebben védekezünk a pályán, de amikor megszereztük a labdát, hiányzott a pontosság és túlságosan kapkodtunk. Sokkal jobban kellett volna tartanunk a labdát annak érdekében, hogy a csapat feljebb tudjon lépni támadásan. Így területet szerezhettünk volna, hogy jobban tudjuk irányítani a játékot. A félidei szünet után már sokkal jobban néztünk ki és erre kell építkeznünk.” – mondta Pioli.
„A csapat tömörebb lett és szilárdabbá vált a védekezésünk. Sajnos ismét egy pontrúgásból kaptunk gólt és megoldást kell találnunk erre a visszatérő problémára. Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk ennél jobban teljesíteni, de egyértelműen javultunk a szilárdság, az összpontosítás és az egységesség szempontjából. Most még agresszívabbnak kell lennünk a pályán.”
„Sokat kellett futnunk védekezésben, de úgy gondolom, hogy jól lefedtük a területeket. Ez volt a tervünk és nem akartunk kinyílni, mert az az ellenfél kezére játszott volna. A második félidőben jobban tartottuk a labdát és proaktívak voltunk. A helyezkedés segített a támadások felépítésében, mert az Inter váltott és kevésbé volt agresszív. Bátrabbnak kell lennünk a labdával és időnként még egységesebbnek lenni még akkor is, ha ezúttal ebből a szempontból javulás történt. A vereség fájó, mert tovább tart a negatív sorozat, de meg kell találnunk azokat a momentumokat, amelyek segítenek abban, hogy fordulópont következzen be a soron következő mérkőzéseken.”
„Nehéz mérkőzés volt. A formációváltás nem volt bonyolult és a játékosok is nagy meggyőződéssel dolgoztak a héten. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt hetekben védekezésben nem voltunk elég tömörek és szilárdak, ezért változtatni kellett. Abban hibáztunk, hogy keveset cseleztünk és nem járattuk megfelelően a labdát, ami arra kényszerített minket, hogy túlságosan sokat védekezzünk az első félidőben.”
„Edzőként tiszta rálátásom van a helyzetre és biztos vagyok benne, hogy ha a megszokott játékunkat játsszuk, akkor ezen az estén még jobban szenvedtünk volna. Ezúttal szilárdabbak voltunk és erre kell építenünk, de sokkal támadóbbnak kell lennünk.”
4 hozzászólás
Egy ennyire lesimázott derbi (főleg az elmúlt eredmények -közte egy Szuperkupa döntő- tudtában) után nem szabad így nyilatkozni. Mintha minden rendben lenne, hiszen ki lehet kapni és legalább csak egy gólt kaptunk.
Igazából nem a derbin kellett volna várni a csodát. Egy derbin akkor is elfogadható a az 1-0 vereség, ha 20 meccses veretlenségi szériában vagyunk, akkor is ha mélyponton. Az a probléma hogy az alsóházas kis csapat a SanSiroban lealáz. Ez az elfogadhatatlan, ilyen többet nem fordulhat elő. A kiscsapatokat kötelezően verni kell, és akkor derbin vagy bármilyen komolyabb rangadón belefér egy kis botlás.
Nagyon rendet kell rakni a fejekben. Vezetői szinten is. Valaki a Cardinale-val is elbeszélgethetne, mert itt a Berlupapa volt az utolsó Milanszívű tulajdonos
Forza Milan
Nem igaz hogy nincs egy szaúdi olajmiliárdos, aki gyerekkora óta rajong a klubért😀😀
Ja és a játékvezetésre abszolút nem panaszkodhattunk tegnap. Massaban ott van a „kvalitás”
Nem járt volna jól a csapat egy gazdag arabbal, mert ezek főleg pénzt akarnak mosni. Egy olyan befektető kellene, aki kedveli a csapatot és úgy tud üzleteket kötni és szponzorokat szerezni, hogy közben költ a csapatra, megerősíti az utánpótlást és nem vesz meg túlárazott játékosokat. Kisebb csapatok azért adnak el drágán játékosokat, mert tudják, hogy a nagy csapat úgy is belerak egy csomó pénzt és már a csapat neve alapján is feltolják a játékos árát. (képzelem mennyit érnék, ha engem is beajánlanának) ‘ Igaz a női csapatba ‘.
Viccen kívül, szerintem a mostani modell jó, máskérdés hogy a tulajdonos nem biztos, hogy ideális, de a pénzügyi stabilitás az fontos és nem szabad átmenni költekező barom módba. Csomó csapat kerül csőd közelbe és kénytelen nagy hiteleket felvenni, mert az árverseny miatt felhajtják a játékosok árát, megnő a játékosok bérigénye és kisebb csapatok is kiköltenek vagyonokat azért, hogy náluk játszanak és ha szerencséje van a csapatnak, akkor lényegesen többért tud túladni a játékoson.
A cikkre is reagálva, szerintem fejlődött most a csapat játéka valamit, de az látszik, hogy a szerkezeti átalakítás nem személyi cserékkel történt, ha a második félidei játékot produkáltuk volna az elsőben, akkor esélyes, hogy 1-1 vagy 0-0 meccs lett volna, eltekintve a szöglet és a védekezési hibától. Most már szerintem megpróbálhat más játékosokat is berakni az edző, picit bátrabb keretösszeállítás is lehetne, igaz ez nem jelentene instant jó eredményeket, mert a játékosok ebben a helyzetben ennyi tudnak.
Calabria szerintem pihenhetne, mivel szétesett, Tonali szintén, Krunic általában árnyékként van jelen a pályán és most sok esetben nem is zavart vizet, neki szűrni kellene, Gabbia szerintem okés volt, nála a baj első sorban, hogy betoji, Kalulu mostanában nincs jó formában de ő legalább pár porszot tud hozni, Kjaer most gyenge volt, de neki van rutinja és ha higgadtabb, akkor a védelem is erősebb, Hernandez nem nagyon fut föl és nem is hozták helyzetbe, egészen a második félidőig kellett várni, hogy legyen néhány elfogadható megoldás és mozgás tőle. A középpálya ebben a formában nem volt túl erős, semmi szűrő szerepet nem töltött be és a labdaszerzés után gyorsan el is vesztették a labdát. A támadósor meg olyan amilyen, Giroud sokszor trükközik, pedig egyszerűbb megoldással sokszor célravezetőbb lenne, meg lényegében két helyzete volt a meccsen, az egyik a ziccer a másik meg amikor a kapura fordulás helyett egy tovább passzt választott egy olyan helyre, ahol rosszabb lőni lövés helyett. Origi sajnos nem sokat segít a csapatnak, nagyon a tudása alatt játszik, bár az is hozzátartozik, hogy neki nehezebb a premier league után más rendszerben játszani.
Lényegében mindegy kit rakott volna be az edző, mindegyik játékosnak ismertek a képességei akkor, amikor megy és amikor nem megy a játék. A következő két meccsen kell megpróbálni visszakapaszkodni, hogy legyen még reális esély arra, hogy a bl helyek meglegyenek.