Hetekig tartott a huzavona Tiemoué Bakayoko jövőjét illetően és még az átigazolási piac utolsó óráiban is voltak megkeresések.
Tegnap éjjel hivatalosan is véget ért a téli átigazolási időszak Olaszországban. Miután Bakayoko visszautasította a török első osztályú Adana Demirspor ajánlatát, az utolsó napokban bejelentkezett érte az olasz élvonalbeli bajnokság sereghajtója, a Cremonese. A játékos rábólintott a transzferre, amelyet Ariedo Braida sportigazgató megkísérelt nyélbe ütni, azonban az újonc együttes elnöke sokallotta a fizetést és nem adta végső beleegyezését az üzlethez, ami miatt meghiúsult a klubváltás.
Kedden délután a L’Equipe arról írt, hogy az Olympique Lyon szerződtetni kívánja Bakayokót. Ennek ellenére a Chelsea-Milan-Lyon hármas nem tudott megállapodni egymással. Végül az utolsó órákban az Adana Demirspor újra megkísérelte Bakayoko leigazolását és emelt a korábban tett szerződési ajánlaton, amit a játékos elfogadott.
Daniele Longo, a Calciomercato transzferguruja közölte, hogy véget ért a Bakayoko-saga és a francia középpályás marad a Milanban. Ugyan a játékos ügynöke optimista volt a törökországi klubváltás kapcsán, viszont korlátozott volt az idő a mercato zárásáig és nem sikerült az üzlet.
FRISSÍTVE: Di Marzio szerint a Chelsea kompenzációt követelt a Milantól annak érdekében, hogy idő előtt felbontsák a kölcsönszerződést, ami szintén akadályozó tényező volt.
Jelen állás szerint Bakayoko a szezon végéig, azaz a kölcsönszerződésének lejártáig marad a Milan keretének tagja, majd a nyáron visszatér a Chelsea-hez. Tiemoué folytatja az edzéseket Milanellóban.
11 hozzászólás
Vagy hülyének néznek minket szurkolókat, vagy tényleg hülyék vagyunk (ez a valószínűbb, mert nem vagyok sport jogász)… De!
Tudtommal arról volt szó a cselziii felbontja a szerződését, hogy ingyen menjen Törökországba?!
Szerződést bármikor fel lehet bontani és szabadúszó játékost bármikor lehet igazolni tudtommal!?
De viszont a szerződést közös beleegyezéssel lehet csak felbontani, és lehet hogy nem akarta Bakayoko fel bontani mert akkor nem biztos hogy lenne jó fizu, így meg van tutira még egy fél évig…
Fél évig csak mi, de 2024-ig van szerződése a CFC-vel. 😀
Nyártól majd ott tömik a zsebét a semmire. Meg jó hogy nem akarja felbontani a szerződését. 😀
Bármikor fel lehet mondani közös megegyezés nélkül is a szerződését, viszont akkor ki kell fizetniük a szerződés végéig esedékes fizetését (vagy ha van a szerződésben erre külön megállapodás, akkor azt).
Szerintem ezzel a kolléga is tisztában van, de komolyabb következmények nélkül csak a közös megegyezés játszik.
Én erre céloztam: Végül az utolsó órákban az Adana Demirspor újra megkísérelte Bakayoko leigazolását és emelt a korábban tett szerződési ajánlaton, amit a játékos elfogadott. Ha a játékos elfogadta, akkor fel kell bontani a szerződését és onnantól a törökök fizetik. Se mi, se az angolok nem tömik tovább a zsebét. Csak ez kb kacsa, vagy félreértés.
Nincs kétségem abban h. minden lehetőség Bakayokon bukott meg. 5.7 millió fontot akaszt le évente 2024-ig a semmivel. A fizetésének mi csak egy részét fizetjük.
A szerződés felbontás sem olyan egyszerű, könnyen lehet h. a különbözetet is kellett volna fizetni a Chelsea-nek egy összegben. A Milan nyilván nem akart egy centtel sem többet áldozni rá, mint amibe kerülne ha itt maradna, sőt valószinűleg egy összegben sem akarta volna kicsengetni a félévi bérét. Igy maradtunk, ahol voltunk.
Na, a másik véglet. Valamelyik játékos zsarolja a klubját, hogy engedjék el, ez meg az istenért nem akar eligazolni.
Megérte kölcsön venni. Ennyi erővel a bérét nekem is utalhatnák. 🙂
Szerintem ebben a történetben nem a játékos a hülye. Ő a legjobbat akarja saját magának, és úgy gondolja, hogy ez a legjobb. 🙂
Aki leigazolta évi 5,7 milláért, azzal azért elbeszélgetnék… 😀
Ha már a nyakunkon maradt, játszatni kellene. Fél év van hátra. Ilyenkor táltosodott meg legutóbb is. Most is bizonyosan megpróbálná, szerintem, hogy a fél év után felmenjen az ára és jobb fizuban reménykedhessen, máshol. De ezzel ezt a fél évet talán megtolná, és ha ő fejben rendben van, akar, akkor van rá esély, hogy tud is. Láttunk már pont tőle, pont nálunk ilyet. Benaceser megsérült, űgy is pótolni kell. Eddig iszonyat tré volt, de ha akar és öszpontosít, képességei alapján klasszisokkal jobb, mint a többi esetleges cserénk…
Sajnos a szerződése csak 2024-ben jár le a Chelsea-nél. Ha bizonyos meccs számot vagy játékpercet elér akkor meg kell vásárolnunk. Ezt nem akarja senki.