A Milan csapatkapitánya az első játékos a Milan aktuális keretében, aki elérte ezt a különleges meccsszámot.
Davide Calabria a vasárnapi Sassuolo elleni bajnokin a 200. tétmérkőzését játszotta a Milan színeiben.
A 26 éves jobbhátvéd – aki nyár óta a csapatkapitányi karszalagot viseli a Milanban – a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a mérkőzésen, amelyet a csapat 5-2-re elveszített a San Siróban. Ugyan Calabria az első félidőben egy remek beadás után gólpasszt adott Olivier Giroud-nak, azonban a védekezésben elkövetett hibái mély nyomot hagytak, hiszen a második játékrész elején egy szabálytalanságot követően összehozott egy tizenegyest, amit a Sassuolo gólra váltott.
Calabria közel nyolc évvel ezelőtt, 2015 májusában 18 évesen, 5 hónaposan és 24 naposan debütált a Rossoneriben, méghozzá Filippo Inzaghi irányítása alatt egy Atalanta elleni 3-1-es győzelem alkalmával. A saját nevelésű védő eddig összesen 200 meccsen játszott és ezeken 8 gólt szerzett illetve 16 gólpasszt osztott ki.
A csapat keretét tekintve Calabria az első, aki elérte a 200 tétmeccses álomhatárt.
CALABRIA A MILANBAN:
SZEZON | M | G | GP |
---|---|---|---|
2014/15 | 1 | 0 | 0 |
2015/16 | 8 | 0 | 1 |
2016/17 | 13 | 0 | 1 |
2017/18 | 30 | 1 | 3 |
2018/19 | 33 | 1 | 1 |
2019/20 | 27 | 1 | 2 |
2020/21 | 39 | 2 | 2 |
2021/22 | 33 | 2 | 3 |
2022/23 | 16 | 1 | 3 |
ÖSSZESEN: | 200 | 7 | 16 |
megjegyzés: M – mérkőzés | G – gólok | GP – gólpasszok
3 hozzászólás
Ennek örömére össze is kaphatná magát. A Salernitana ellen még jól is játszott, ahhoz képest, hogy milyen sokat kihagyott. De azóta katasztrófa, én meg szegény Destet szidom, hogy milyen nokedli…Florenzi jó lenne, ha minél előbb felépülne.
Én nem akarom bántani Calabriát, de az Abate-éra után azt gondoltam, hogy innen már csak feljebb lesz. Nem lett.
Voltak Calabriának remek hónapjai, amikor sorozatban jöttek a jó meccsek, hatékony támadással és jó védekezéssel, de ebből a 200 meccsből szerintem ezek nem érik el a 20%-át ennek. Ez van, ezt kell szeretni, de egyszerűen nem tudom elfogadni mint kapitány, annyira gyenge.
Az ő teljesítménye is erősen hullámzó! Most picit úgy èrzem csak azért ő a csk mert valakinek kell hogy legyen! De, hogy nem ő a csapat vezére az biztos!