2022. december 02., péntek

Ekkora bevételt hozhat évente az új San Siro

-

A Milan és az Inter jelentős bevételnövekedésre számít az új stadion megépülését követően.

A CalcioFinanza betekintést nyerhetett a két milánói együttes által készített hivatalos dokumentumokba az új stadionprojekttel kapcsolatban. Az építkezési ütemterv és a projekt részletes tervezett költségei mellett kiderült az is, hogy éves szinten mekkora bevételt hozhat az új létesítmény.

A hivatalos dokumentumok alapján a Milan és az Inter évente összesen 120,4 millió eurós bevételre számít az új San Siróból. A bevételek két csoportra oszthatók: a stadion szektorból illetve a körülötte elhelyezkedő multifunkcionális szektorból származó bevételek. A jelentés tartalmazza, hogy a klubok 17,8 millió euróért értékesíthetik az új stadion névhasználati jogát, valamint jelentős bevételre tehetnek szert a múzeumból, a koncertekből és a stadiontúrákból, utóbbi esetben éves szinten 1 millió fő becsült látogatóval számoltak.

Fontos kiemelni, hogy ezek a tervezett bevételek még nem tartalmazzák a mérkőzésekre történő jegy illetve bérletértékesítésből származó összegeket.

TERVEZETT ÉVES BEVÉTELEK:

STADION SZEKTOR:

Névhasználati jog – 17.880.000 €
Egyéb szponzoráció – 9.000.000 €
Parkolás – 1.000,000 €
Merchandise – 5.500.000 €
Túrák / Múzeum – 18.129.000 €
Turista látogatás – 12.000.000 €
Rendezvények, koncertek – 11.400.000 €
Bár, étterem – 5.209.183 €
ÖSSZESEN – 80.118.183 €

MULTIFUNKCIONÁLIS SZEKTOR:

Kongresszusi Központ – 910.066 €
Irodák – 8.861.625 €
Irodai parkolóhelyek – 419.813 €
Kereskedelmi parkolók – 6.884.904 €
Szabadidő, sport és szórakoztató szektor – 23.208.092 €
ÖSSZESEN – 40.284.500 €

Összehasonlításképpen a legutóbbi idényben, amikor teljes kapacitással működhettek a stadionok az egész szezonban (2018/19) a Milan és az Inter tulajdonában lévő MI Studio 12,3 millió eurós bevételt könyvelhetett el a múzeumból, a stadiontúrákból, a rendezvényekből és a szponzorációból.

Forrás:milannews.it

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Túrák/Múzeumok és a Turista látogatás között mi a különbség? Milánóban ilyen nagy koncertek vannak, hogy stadionokat bérelnek ki rendszeresen!?
    Ha a Casa Milanban összesen 12,3M a bevétel, mitől lesz 30 a stadionban? Tudom, hogy túlzottan szkeptikus vagyok de azt gondolom vehettünk volna egy jó jobbszélsőt inkább és nem több milliárdos stadionról fantáziálni. 😀

  2. Már 10 éve kellett volna, de sohasem késő. A Juve bő 10 éve 125 millió EUR-ból épitette fel a stadionját. A névhasználati jogot értékesítették és kb. a fele azonnal visszajött nekik. Innentől csak hozott a konyhára nekik és ledarálták a Sierie A-t 7-8 évig. Ez egy kicsit egyoldalú ilyen röviden, nyilván más hatások is szerepet játszottak ebben, de ez volt a mérvadó. Nem véletlen beszélnek A Milan háza táján is lassan 7-8 éve új stadionról, ez az előny már akkor nyilvánvaló volt.

    Ami késik, nem múlik. Most jóval mélyebben zsebbe kell nyúlni, de közép és hosszú távon ez létkérdés egy elitbe vágyó élcsapatnak. Gazdaságilag pedig a közös stadion a racionális döntés. Évtizedik óta ez a helyzet, a két csapat erre rendezkedett be. Mindkét csapatnak megvan a saját kis bázisa, a stadionba kvázi csak meccselni mennek. Leegyszerűsítve megoszlanak a beruházási és fenntartási költségek. Stadion szinten duplázódnak a jegyár és mindenféle túra, múzeum… bevétel, ami a két csapatosságból adódik.
    Itt ezt meg lehet tenni és meg is kell, nem úgy mint mondjuk Madridban vagy Manchesterben. Ott próbálnák meg a két helyi nagyot közös stadionba terelni. Inkább lebontanák a szurkulók 🙂

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS