Paolo Maldini, a klub igazgatója a Dinamo Zagreb elleni mérkőzésen elmondta, hogy erősebbnek érzi a mostani Milant a tavalyihoz képest és kitért Rafael Leao szerződésének meghosszabbítására is.
A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL
„Talán idén még nem állunk készen, hogy a fináléig jussunk, de az álmodozás nem kerül semmibe. Véleményem szerint olyan csapat vagyunk, amellyel más nagy klubok nem igazán szeretnének szembenézni. Még nem vagyunk bizonyos klubok szintjén, de követjük az utunkat és gyorsan haladunk. Mindig a pályán nyújtott teljesítmény beszél és ha főszereplőkké tudunk válni, akkor meg kell ragadnunk a lehetőséget.”
AZ ELŐRELÉPÉSRŐL EURÓPÁBAN
„Ez nehezebb, mert magasabb a szint. Az előző évhez képest tudatosabban játszunk. Még egy év sokat számít.”
A NYÁRI MERCATÓRÓL
„Elégedett vagyok az általunk lebonyolított átigazolási piaccal. A célok változhatnak és vannak olyan pénzügyi korlátok, amelyeket nem lehet túllépni, de úgy gondolom, hogy most erősebb csapatunk van, mint az előző szezonban.”
LEAO HOSSZABBÍTÁSÁRÓL
„Már jó ideje elkezdtünk beszélni a hosszabbításról Leaóval, Bennacerrel illetve Kaluluval is. Minden szerződéshosszabbítás lehet nehézkes vagy könnyű. A játékosok akarata kulcsfontosságú, hiszen a klub részéről adott a szándék.”
AZ IGAZGATÓI MUNKÁRÓL
„A lelátón többet szenvedek, mint a pályán. Nem tudok nyugton ülni, a mérkőzések közben kérdezgetem Massarát, de nem mindig válaszol. Nagyon küzdök, de mindenhez hozzá kell szokni.”
AZ ÚJ TULAJDONOSRÓL
„A Milan lehetőségei ebben a szezonban és valószínűleg a következő idényben is nagyobbak lesznek, mert növekedik a bevétel, ami több erőforrást biztosít a csapat számára. Több kell ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában is versenyezni tudj. Több bevétel, több befektetés, ez matematika. De muszáj álmodni, különben most nem lennék itt.”
A CSAPATRÓL
„Minden szezonban fejlődnünk kell. Amikor megnyered a Scudettót, akkor a következő évben meg kell próbálnod megvédeni a címet és jobban teljesíteni a Bajnokok Ligájában. Minél messzebb kell jutni az Olasz kupában és érdekeltek vagyunk az Olasz szuperkupán is. Az előző szezonban nagyon nehéz csoportba kerültünk a BL-ben, idén első kalaposak vagyunk és sokkal elfogadhatóbb csoportban vagyunk.”
DE KETELAERÉRŐL
„A sajtó már azelőtt elkezdett cikkezni róla, mielőtt megkezdődtek a tárgyalások. Évek óta ismerjük és figyeljük De Ketelaerét. A tárgyalás egy hónapig tartott, de amikor szigorú költségvetés van, akkor nem lehet túllépni a keretet. A tárgyalás hosszát az adta, hogy egyensúlyban kellett lennünk az elkölthető pénzösszeggel.”
AZ ÉRINTHETETLEN JÁTÉKOSOKRÓL
„Számomra sok játékos érinthetetlen. De amikor bizonyos összegű ajánlatok érkeznek, úgy gondolom, hogy nincs érinthetetlen játékos.”
A REDBIRDRŐL
„Van egy elképzelés, hogy folytassuk ezt az utat. A RedBird és az Elliott nagyon hasonló vízióval rendelkezik a jövőt illetően. Cardinale jobb helyzetben vette át a klubot, mint korábban az Elliott és álmodni akar. Mi is arról álmodozunk, hogy visszatérjünk a csúcsra.”
IBRAHIMOVICRÓL
„Zlatan decemberben vagy januárban fog visszatérni. Nagy segítség lesz a csapat számára. Jelenleg Zlatan, Origi és Rebic sem bevethető, de továbbra is versenyképes csapatunk van. Ibra nagyon várja, hogy visszatérjen a pályára.”
3 hozzászólás
Sosem győzöm eléggé hangsúlyozni hogy addig örüljünk míg ő itt van, mert addig van koncepció és jövő, ő nem az a fajta ember, aki bármihez is adna az arcát ha tudná hogy az nem vezet sehova, nem véletlenül kellett ennyit évet várni, míg szerepet vállalt a klub életében.
Amiben nagyon igaza van,az az érinthetetlenség kérdésében adott válasza. Akiért annyi lóvét kínálnak,mint az állat,azt el kell adni. Ostorozzatok meg,de ha Leao-ért 120 millát kínál majd a psg,vagy hozzá hasonló mitszámítalóvé klubb,akkor el kell adni..Egy játékos sem ér ennyi pénzt Messitől Mbappéig.. És abból a lóvéból öt Leaot lehet majd venni..
Forza Milan!
Imádom Maldini-t.😀