2022. október 07., péntek

A címvédő Milan győzelemmel rajtolt a Serie A-ban

-

A Milan 4-2-re legyőzte az Udinesét a Serie A 2022/23-as idényének nyitómeccsén.

Nagy meglepetésre a vendég együttes rögtön az első helyzetéből megszerezte a vezetést, méghozzá a 2. percben egy szögletet követően Rodrigo Becao fejesével. Nem kellett sokáig várni a Rossoneri válaszára: a csapat négy perc alatt megfordította az eredményt. Előbb Theo Hernández értékesítette a tizenegyest, majd a 15. percben Davide Calabria előkészítése után Ante Rebic talált be az ellenfél kapujába. Az első játékrész hosszabbításában jött az egyenlítés: Adam Masina fejjel vette be Mike Maignan kapuját, így az udineiek két kaput eltaláló lövésből két gólt szereztek 45 perc játék alatt. A második játékrészben nagyon jó iramban illetve fölényben játszott a Rossoneri és rögtön a 46. percben Brahim Diaz találatával sikerült újra előnybe kerülni. Végül a 68. percben Rebic állította be a 4-2-es végeredményt, amelynek köszönhetően a bajnoki címvédő Milan gólzáporos meccsen győzelemmel kezdte az új szezont.

MILAN – UDINESE 4-2
Időpont: 2022.08.13. 18:30
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Livio Marinelli
Gólszerzők: Hernández (11.), Rebic (15., 68.), Diaz (46.) ill. Becao (2.), Masina (45.)
Sárga lapok: Krunic ill. Soppy, Becao, Perez, Ebosele

KEZDŐCSAPATOK:

AC MILAN (4-2-3-1): Maignan; Calabria, Kalulu, Tomori, Hernández; Bennacer, Krunić (84′ Pobega); Messias (71′ Saelemaekers), Díaz (71′ De Ketelaere), Leão (84′ Origi); Rebić (72′ Giroud).

Cserék: Mirante, Tătăruşanu; Ballo-Touré, Florenzi, Gabbia, Kjær; Adli, Bakayoko.

UDINESE (3-5-2): Silvestri; Becão, Nuytinck, Pérez (67′ Ebosse); Soppy, Pereyra, Walace (76′ Samardžić), Makengo (76′ Lovric), Masina (83′ Ebosele); Deulofeu, Success (67′ Beto).

Cserék: Padelli, Piana; Abankwah, Benković, Bjiol, Guessand; Palumbo; Nestorovski, Pafundi.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Ki volt a mérkőzés legjobbja? Voksolj Te is! A szavazás ide kattintva elérhető.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

26 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Megkaptuk, amit akartunk, megvan a 3 pont. Nem ragadunk be a rajtnál, és ez mindig fontos.

    A betonvédelmünk pudinggá szelídült kétszer is. Tomorinak is volt két nagy homálya, de Kalulu és a többiek (Dulifuli segítségével) megoldották. Mike-nak volt egy majdnem benézett passza. Ennyi a negatívum. Az oldalról bejövő beadások, szögletek kapcsán született a kapott góljaink zöme az előszezonban. Ma szintén, ezen jócskán dolgozni kell.

    Pozitívum több volt. Egyrészt Origi megmutatta a világnak, hogy ezzel a séróval mennyire hasonlít kicsi Groot-ra. Ő a San Siróban őrzi a Galaxist, valakinek ott is kell. Komolyra fordítva a szót, amikor gólt kaptunk, akkor sem kellett aggódni. Érződött, hogy nem lesz baj, mert nyerni fogunk, és kész. Az Udinese kb. 3 épkézláb támadást tudott összerakni, ami a csapatvédekezést dicséri. Az más kérdés, hogy ebből a háromból hogyan kaphattunk 2 gólt. Viszont elöl is elég gólképesek vagyunk. Ebben is segített az ellenfél védelme, köszönjük. Ettől függetlenül Diaz és Rebic jó volt elöl. Leaónak haloványabb meccse volt, és ami kicsit aggaszt, az a metakommunikációja, ami időnként eléggé C. Ronaldót idézi. De azért játékban volt ő is. CDK nagyon jó lesz, remekül szállt be. Adlit sajnálom, mert őt is megnéztem volna tízesben. Az az érzésem, hogy ha ő tavaly jött volna, akkor Diaz már nem lenne itt. De itt van, és ma jól is játszott. Ami felüdülés: végre van mélységi játék. Vannak indítások a védelem mögé, és nemcsak az oldalvonal felől jönnek a veszélyt jelentő átadások, hanem minden irányból. Pioli nyilvánvalóan szeretné kiszámíthatatlanabbá tenni a játékunkat, ahogy azt Méhes Gábor is mondta a közvetítésben. Látszik a szándék, már az előszezonban is voltak erre utaló jelek. És immáron meg is lesz hozzá az emberanyag, számíthatunk finom kulcspasszokra. Alig várom.

    Összességében elégedettek lehetünk. Három pont a zsebben, és jelentős különbség volt a csapatok között a meccs képe és az eredményjelző alapján is. Ezt korábban nem mindig sikerült az eredményben is érvényesíteni, de most összejött. A forma még kissé szezon eleji, és kevesebbet hibázó csapatok ellen ez nem lesz elég, de
    ma elég volt. Ugorhatunk a következő epizódra.

  2. Kár a két bekapott amatőr gólért, mindkétszer lemaradt az emberünk az érkezőről. A lábak még hidegek voltak, még voltak passzok amik túl hosszúak voltak, de idővel jó lesz ez. Az összeszokottság lehet a fegyverünk ebben az évben.

    Volt pár remek teljesítmény is Rebic, Diaz, Krunic, Bennacer, Kalulu, Theo mind jól játszottak, CDK jól szállt be, jól mozgott, ahogy Origi is.
    Pobega mint egy nagy tuskó ott középen, darabos, lassú mozgása alapján. Hasonló stílusban játszik mint Meite anno. Nem hiába nézünk még egy középpályást, Maldini is jól látja, hogy Pobega nem megoldás. Adlit sajnálom, hogy nem láttuk.

    Jövőhéten jóval nehezebb lesz az Atalanta ellen, de jobb esetben Tonali visszatér. Jókezdés volt összeségében, egy két bökkenővel. Ziyechel szintet ugorhatnánk a jobb szélen is, remélem Maldini nem tett le róla teljesen.

  3. Nagyon jó kiugratások voltak a meccsen, de összességében ilyen hibák nem lehetnek a komolyabb csapatok ellen.
    Dulifuli nagyon ideges volt, sőt inkább mint egy séretődött kisgyerek.
    Bennacer játéka tetszett, olyan megmozdulásai vannak a palinak, hogy egy Joga Bonito reklámba is elfért volna.
    Rebicnek szintén örülök, kellett a kis lelkének.
    Charlie fiút én már most kedvelem. Eszméletlen jó szeme van a focihoz, és bevallom én nem bírom nem Kakához hasonlítani egy-két megozdulását. Ahogyan átveszi és megindul… nagyon jó lesz ő

    Összességében jó kezdés volt, bár az elején majdnem elkapcsoltam az idegtől a Columbora, hátha ott meglátom a hadnagy úr feleségét és lenyugszom.

  4. A lényeg a 3 pont, nagyon év eleji a forma, a gyermeteg hibákból ez tisztán látszik, ez viszont a semleges nézőknek volt a legjobb, hiszen a meccsnek jót tett. 😀
    Ígéretesnek tűnik a csapat, remekül kontrolláltuk a meccset. Brahim meg úgy vélem válaszolt arra, hogy miért őt rakta a kezdőbe a mester, jól és néha látványosan játszott, reméljük nem pukkad ki mint tavaly, és tud hozni egy stabil jó formát. Csatlakozom az előttem szólóhoz, valamit kezdeni kell a jobb oldallal, akár még Brahimot is kilehetne ott próbálni, mert ez így karcsú lesz a nagyobb csapatok ellen.

  5. Lényeg a győzelem. Vegre sok gólt rúgtunk. Lesz a játék jobb is. Rebic idén be fog nagyon lendülni. Calabriának szóljon valaki, hogy oké a cséká szalag, de jobb bunkóból nehogy ő irányítson már. Rahedli szar átadása,ívelése volt. Aztán még a jobboldali szögleteket is vele rúgatják. Szoval kicsit erős …
    A belga fiú jó lesz….
    Forza Milan !!

  6. Sajnálom Adlit, szerettem volna látni. Ha tavaly jött volna, Diaz szerintem már nem lenne itt. De ha a spanyol így játszik, akkor örülünk, hogy maradt.

    Az Atalanta ellen nyilván nem lesz nagy kísérletezés, a kipróbált emberek fognak játszani. Viszont aztán a Bologna ellen legyen 3-0 a félidőben, aztán legyen Adli és CDK is a pályán. Pioli nyilván keresi azt a formációt, amivel a lehető legtöbb kreatív játékos pályán lehet úgy, hogy a védekező potenciál ne sérüljön.

    Szerintem ennek az lesz a vége, hogy Adlit Pirlo posztján is kipróbálja, miközben Diaz/CDK tízes lesz, vagy Diaz/Adli a tízes, és CDK a jobb szél. Mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok. Az látszik az előszezon alapján, hogy Adli nem fél ütközni a középpályán, ami jó. De ha hátul játszik, és az egyik trükkje az ő posztján nem jön be, és labdát veszít, abból lehet baj. Szóval nem tudom, melyik lenne neki a legjobb pozíció. Talán a tízes, de ott most sokan vagyunk. Mindenesetre ezek már kellemes problémák Pioli számára.

  7. Sajnos a meccs elején gólt kaptunk úgy mint a ZTE ellen, pedig az csak egy sörmeccs volt.

    Krunic sárga lapját nem értettem?!
    Rebicet hátulról meglökték ő azt reklamálta.

    A partjelző hol volt az esetnél, miért nem segített a bírónak???

    Féltem nehogy kiállítsák Theot az első félidőben valakivel nagyon összeszólalkotott.
    Teljesen feleslegesen.

    Lesz ez még jobb is.

    • Ha tippelnem kellene, akkor szerintem a korábbi pénzéhes, hazudozó “kollégáknak” szólhatott ez a kis mutatvány. Mást nem igazán tudok elképzelni.

      Sokan megfeledkeznek arról, hogy a három gerinctelen díszpinty nem csupán a teljes vezetőséget, edzőt és a szurkolókat köpte szembe, hanem a saját csapattársaikat is, akik tulajdonképpen a “barátaik” voltak. És még mielőtt valaki megjegyezné… Nem, nem a távozással volt a gond egyik játékos esetében sem, hanem annak módjával és az egész helyzet kezelésével.

  8. Mennyire nagy kár hogy se Donna-ból se Kessie-ből nem láttunk pénzt. Mindkét játékos távozásának örülök utólag. Vannak jobb játékosaink a posztjukra. De abból a pénzből a 2 szélen lehetett volna erősíteni. Egyértelműen azok a gyengéink. Leao sokkal hasznosabb lenne csereként mikor már kicsit fáradt az ellenfél jó lenne a sebessége. Sajnos nem úgy tűnik hogy sokat fejlődött volna tavalyhoz képest. Biztos lesznek jó meccsei mikor gólpasszokat ad, gólokat lő, bontja a védelmet de ezt meccsről meccsre nem tudja tartani. Egy Son-t szívesen elnéznék helyette. 😀 Messias meg egyszerűen gyenge kezdőnek. Sala-t már nemis említem… Minimum egy Berardi kellene oda. A bajnokságban reméljük ezt elbírjuk a BL-ben már annyira nem hiszem.:(

  9. Milyen furcsa az élet, hogy többek között azok voltak a csapat legjobbjai, akik az előző szezonban gyengén muzsikáltak (Rebic, Diaz, Calabria), míg talán a leggyengébben az a Leao teljesített, akinek elképesztő érdemei voltak a Scudettóban. A meccs előtt az fogalmazódott meg bennem a várható kezdőkre pillantva, hogy mégis mi lehet az oka Diaz szerepeltetésének. Krunic játékára számítani lehetett, az nem volt kérdés Tonali sérülése miatt. Diaz pályára küldése viszont elég váratlan és furcsa húzásnak tűnt annak fényében, hogy a cserepadon két olyan játékos is van Adli és De Ketelaere személyében, akik minden szempontból jobb játékosok. A sajtótájékoztató választ adott a kérdésre és látható volt h Pioli nagyon bízik benne, de végülis bejött a húzása. Megint igaza volt a Misternek.

    Gyakorlatilag mind a négy gólban szerepe volt – többé kevésbé – Diaznak, ami elég biztató. Ha tegyük fel sikerül állandósítania a jó formáját, akkor Piolinak komoly fejtörés lesz, hogy kit hagyjon ki a kezdőből. Bár meggyőződésem, hogy Adli és De Ketelaere simán játszhat együtt Leao mellett a csatár mögött.

    Bennacer is nagyon jól tolta, aminek különösen örülök, mert az előző idényben úgy tűnt h kissé háttérbe szorult. Most viszont Kessié távozásával újra kulcsember lehet a középpályán Tonali mellett.

    Az egyetlen szembetűnően negatív teljesítmény talán Leaoé volt, ő kicsit szürkébb volt, de nem tőrnék túlságosan pálcát a feje felett, mert nem feltétlen egy mérkőzésből kell kiindulni. Mondjuk ha az a lövés beakad a végén, az elég szépségdíjas találat lett volna.

    • Egyetértek veled mindenben. És én is azt mondom hogy a Diaz, CDK, Adli trióból simán a pályán lehet mind a három vagy legalább kettő. Diazt vagy CDKt kipróbálnám a jobb szélen is Adlit meg Bennacer vagy Tonali mellett. Szerintem ezen a poszton még jobb lenne Adli mint az irányító poszton.
      Leao meg szerintem formába fog lendulni. Most sem volt ő rossz csak nem sikerült villannia egyet, de lehet csak jobban volt fogva az a szél mert Theo sem jött olyan gyakran fel mint ahogy szokott.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS