Raphael Onyedika, a dán élvonalban szereplő Midtjylland játékosa a Milan vezetőségének első számú célpontja a középpályára a nyári átigazolási időszakban.
Charles De Ketelaere leigazolása után a klub figyelme egy középső középpályás és egy középhátvéd szerződtetésére összpontosul, azonban a korlátozott átigazolási büdzsé miatt nincs nagy mozgásterük a vezetőknek.
A MilanNews információi szerint Paolo Maldiniék elsődleges célpontja a középpálya megerősítésére Onyedika, a Midtjylland futballistája.
A piros-feketék azt a stratégiát választották, hogy egy fiatal tehetséget szerződtetnek a középpályára viszonylag alacsony áron Sandro Tonali, Ismael Bennacer, Tommaso Pobega és Rade Krunic mellé. A Milan játékosmegfigyelői stábja által készített jelentésben Onyedika mellett más játékosok is szerepelnek, így Maldini és Massara kezében a döntés, hogy kiválasszák a megfelelő jelöltet.
A MilanNews hozzátette, hogy már megkezdődtek a tárgyalások a felek között Onyedika szerződtetése érdekében. A 21 éves nigériai középpályásnak 2026. június 30-ig szól a szerződése a Midtjylland együttesénél, amelyhez 2019-ben igazolt és eddig összesen 54 tétmeccsen játszott az első csapatban.
A Calciomercato szerint a Midtjylland 6-7 millió euróra tartja Onyedika értékét.
32 hozzászólás
Mindig van lejjebb??? Nem egy Frattesi a srác. Videókat nézve róla, ennyi erővel a Fradiból is igazolhatnánk.
Laiidouni pl biztosan jobb lenne nála.
Frattesi minimum 20-25 millió.
CDK 30 volt , Florenzi2-3, Messias, 4.
Amcsik meg adtak 45-50 milliot igazolasra sajnos. Így ilyen kaliberek johetnek szoba és bizni kell abban hogy jol valasztanak Maldiniek ahogyan eddig.
Moncada a vilag egyik legjobb megfigyeloke es olyan kapcsolatai vannak, hogy rossz jatekost nem ajanl.
És gondolom, az sem elhanyagolható tényező vele kapcsolatban, hogy a védelem közepén is bevethető…
Az ilyen szintű játékosok kapcsán két kérdés merül fel bennem. Ezt a szerepet, amit pl. Onyedikának szánna a Milan (8-10 meccs, alkalmanként 15-20 perc játékidő), nem tudná esetleg egy Primavera-játékos betölteni? A másik pedig, hogy ha ezt a csere cseréjének a cseréje szerepet sem tudja egy Primavera-játékos hozni, akkor ott milyen szintű lehet a képzés?
Bakayokóval kivárunk ezek szerint. Vagyis 3 héttel a mercato vége előtt nem merjük visszaküldeni, mert attól tartunk, hogy nem tudunk szerződtetni 4-5 millióért egy védekező középpályást? Úgysem fogjuk megtartani Bakayokót, mert egy bizonyos meccsszám után vételi kötelezettségünk keletkezne. Ezt vetettem fel vagy egy hónapja, hogy mi a fenének nem küldjük vissza, miért kezdte el egyáltalán a felkészülést?! Persze akkor még úgy volt, hogy Kessie helyett jön valaki (ugye Sanches volt a favorit), de ettől függetlenül Bakayoko itt tartásában nem látok sok logikát.
Erről a nigériai srácról semmit sem tudok, de nyilván a legfőbb erénye, hogy olcsó.
Szombaton meccs ès nem jött mèg közèphátvèd, közeppályás, jobbszèlsô, pedig röpködtek a nevek egèsz nyáron. Mindig az a fránya büdzsè! Van új tulaj az a lènyeg, csak pènzt nem tesz a csapatba!
Szeptemberben lesz a tényleges tulajdonosváltás, addig két szék között seggelünk.
Lansky mester.A második bekezdésben leírtak minden ilyen jellegű igazolásnál felmerülnek bennem.
Lazetic is pont ilyen volt amit nem értettem.És mint a játszott percei is mutatják semmi értelme nem volt több millió eurót kidobni rá.Ami ugye másik igazolásnál meg lehet épp hiányzott volna.
Ezt még korai kijelenteni. Hauge is hasonló igazolás volt és elég jól jöttünk ki belőle végül.
Olyan mint a 4 évszakos gumi , mindenhol bevethető de sehol nem lesz jó.
Én próbálok pozitívan hozzáállni. Előzetesen én semmit nem tudtam Kalulu, Tomori, Bennacer, Krunic, Adli vagy épp De Ketelaere teljesítményéről néhány videót kivéve. Bízzunk benne hogy a scout megint jól végzi a dolgát. Legjobb esetben is 2-3 számú cserének vennénk a srácot, úgyhogy nagy rizikó nem lenne benne. Bakayoko pedig mehetne vissza.
Videók alapján egyébként pont olyan mint Kessie volt, egy tank. Szerintem egy hasonló stílusú pali még elfér. Ráadásul fiatal is, megfelelő kezek alatt akár megint belenyúlhatunk a tutiba mint Kaluluval tettük.
Ponegatol mindneki hasra esik, közben ő is egyelőre nagy kérdőjel szerintem.
Erre lehet számítani, mivel már üres a kassza. Kissé aggasztó, de jelenleg ennyi pénzünk van. Hozzáteszem Alexis akár pénzzé is tehető lenne, belőle pont kijönne Ziyech.
Bocs, 1 észrevétel. Az első bekezdésben általad felsorolt játékosok talán csak Tomiri kivételével mind első számú célponttok voltak kezdő heyekre nem pedig ….3-4-dik esélyek……
Ez jogos észrevétel, az első számú célpont (Sanchez) ideális lett volna nekünk, de tudjuk végül, hogy nem minket választott. Utána kezdtek el röpködni a nevek, nyilván miután a scout ráállt a témára, és beajánlott pár nevet.
Igazából eddig Sanchezen kívül komoly tárgyalás vagy ajánlatadás nem történt senkiért, így nézhetjük úgy is hogy Onyedika a 2ik jelöltünk, célpontunk Sanchez után.
Még egy gondolat. Szidjuk itt előre a fiatal játékosokat, aztán igazából egy Benfica, Ajax, Dortmund is ezt csinálja. Fillérekért megvesz igéretes tehetségeket, majd 50 millióért eladja 2-3 év után. Mivel építünk a fiatalokra, nekünk is hasonló utat kell bejárnunk annyi kivétellel, hogy az értékeinket azután nem adjuk el. Igazából ezt látjuk az elmúlt években is, Tonali, Bennacer, Theo, Kalulu, Leao, csak lehetne még egy fokkal jobban csinálni.
Én mindnekinek megadom a bizalmat, pár mérkőzés után okosabbak leszünk. Keret mélyítése miatt kell még egy kp, időseket nem igazolunk, így ennyi keretből maradnak az ismeretlen fiatalok. A primavera merítést meg hagyjuk is. Utóbbi időkből egyedül Donnarumma volt akin látszott egyből hogy sztár lehet, Calabria konkurencia hiánya miatt megmaradt a csapatbál, a többiek meg még a cserepadig se jutottak. Jelenlegi helyzetében a primavera csak egy adok veszek gitt egylet, ha már megy a spórolás ezerrel, meg a fiatalok megvétele, játszatása, talán ideje lenne komoly energiát fektetni az utánpótlásba is. Hírek szerint veszünk oda is mindig egy két ígéretes tehetséget, de valószínű teljes átalakítás kellene az alapoktól, edzői, szakmai stáb, teljes cseréje kellene.
Mindig ha egy új nevet feldobnak, hurrogás következik, mert a legtöbb néző követi a Milant, esetleeg még 1-2 topcsapatot, és mindenki más noname számukra.
Barca drukker vagyok még, az ottani fórumon megállás nélkul újolták és noname-ezték Raphinhát. Aztán eldöntötte bombagóllal az első klasszikóját, és amúgy is fantasztikusan játszott több meccsen át, és mindjárt más lett a megítélése.
Bárkit emlegetnének szinte itt, aki nem töp-korrekt csapat ismertebb húzóembere, hőbölgés jönne, pedig látványosan jó szemmel válogatunk. Lazetic bukta kb eddig, de ki tudja, mi lesz belőle.
Nekem vidik alapján szimpatikus a srác.
..és akkor melyik csapatot szereted jobban? Egy egymás elleni bl. Döntőben kinek szurkolnál? Szerintem ez olyan, mint a házasság… csak eggyel élheted az életed, különben csalsz vagy lelépsz!
Őszintén fogalmam sincs, kinek szurkolnék. Szerintem hátradőlnék és egy jó meccsnek, sok góllal. 🙂 És én nem így látom, remekül lehet szurkolni kb ugyanannyira két csapatnak is. Garantálom, hogy nem lesznek egymásra féltékenyek. 😀
Addig amíg nincs egymás elleni meccs, ez elvileg nem gond, de én sem tudnám elképzelni, hogy a Milannal egyenrangú legyen egy másik csapat. Van valami idézet, korábban olvastam, pohárköszöntőre alkalmas lehet… „Emelem poharam feleségemre és más hölgyismerőseimre! Hogy soha ne találkozzanak!” 🙂
Egy adott meccsen szerintem mindenki szurkol valamelyik csapatnak, vagy azért, mert az egyiket kedveli, a másikat utálja, az egyik szimpatikusabb számára, mint a másik, vagy azért, mert az egyiket kevésbé utálja, mint a másikat.
Az, hogy én mondjuk egy adott meccsen inkább szurkolok a Chelsea-nek, mint a MU-nek, vagy a Barcelona ellen drukkolok a Valenciának stb., még nem jelenti azt, hogy én Chelsea- vagy Valencia-drukker lennék. Éppen ezért nem tudom én sem hová tenni, hogy valaki két csapatnak is rajongója. Másnál ez másként van.
Én például a PSG ellen mindenkinek tudok drukkolni. A Manchester Citynek csak a PSG ellen. A Barcelonának csak az előbbi kettő ellen. A Bayernnek az előbbi három ellen. A Juve vagy az Inter esetén tudok nekik drukkolni, ha mondjuk egy MU vagy egy Arsenal jut nekik, esetleg egy Real vagy Dortmund. De pl. egy Chelsea-Juve meccsen inkább az angoloknak. Ugyanakkor egy Liverpool-Inter meccsen az Internek drukkolnék. Milyen jó játék is ez!
Jó, mondjuk ez inkább az ellendrukker mivoltod volt, nem annyira a drukker. 😀 Ez nem a két nőd közötti választás, hanem a 4 haragosod közül melyiket utálod kevésbé esete. 😀
A hasonlatban a feleség és hölgyismerős esetén a fő probléma pont az, ami egy szurkolói viszonyban nem történhet meg: az egymással való találkozás úgy, hogy kiderül, hogy én közös pont vagyok. Amíg csak csevegnek egy koktélpartin az időjárásról, semmi gond. Itt meg garantáltan nem lesz ilyen eset, de ha az egyik csapat féltékeny lesz a másikra, amiért mindkettőnek szurkolok, megtisztelve fogom érezni magam. 😀
Semmit nem tudok róla. De nagyon kíváncsi vagyok, ki lesz a befutó a sok jelölt közül, és milyen feltételekkel. Szerintem csak kölcsön+opcióval próbálunk hozni valakit a középpályára és a védelembe, aztán augusztus végén megkérdezzük a Chelsea-t, hogy a maradék 8-10M eurónkért jöhet-e Ziyech. Mert ha védő vagy kp érkezik pénzért, akkor Ziyech felejtős lesz, hacsak nem akar a végén nagyon megszabadulni tőle a csapata sima kölcsönnel. Meglátjuk.
Nyilván a sok megszellőztetett jelölt azt a célt szolgálja, hogy egyik játékos klubja se gondolja, hogy diktálhat nekünk a feltételekkel, különben továbbállunk a következő futballista klubjához. Ezzel csak az a gond, hogy mindenki tudja, mennyire nincs pénzünk, és azt is, hogy emiatt kölcsönözni szeretnénk.
Ja, és a fotója alapján azt hittem, Pogba öccse van a képen.
Full úgy néz ki mint Pogba fiatalon 😀 ha tudná hozni azt a szintet, én tárt karokkal várnám 🤣🤣🤣
Igen, nekem is ez jutott eszembe. A rossz hír a középpályával az, hogy a Poolnak Benna kapcsán és most az Arsenalnak is Tonali kapcsán állítólag azt a választ adta a Milan, hogy nem eladók, de egy 55M körüli ajánlatot már megfontolnánk, mert abból kijön két játékos.
Tonali nem eladó, nem tudom ki veszi komolyan ezeket a híreket. Bennacer még talán, de jelenleg is igazolni akarunk kp, ha eladnánk akkor meg rögtön 2 kellene. Eddig sem adtunk el játékost pénzszerzés céljából pedig volt komoly ajánlat Theo és Leao iránt is, szóval kár előre aggódni.
Engem aggaszt, hogy elég sok különböző helyen olvastam ezeket a híreket. Szóval én bizony komolyan veszem. Közben remélem, hogy tévesnek bizonyulnak. Ami zavar, hogy mindkettejük kapcsán ugyanaz az összeg szerepel egymástól független tudósításokban. Ami arra utal, hogy ez az az összeg, aminél már tényleg elgondolkodunk. Persze inkább kukázzunk kölcsönjátékosokat cserék gyanánt, minthogy a kulcsemberek elkótyavetyélésével szerezzünk másokat, nyilván. Ha ez a két lehetőség van csak.
Tonali miatt nem aggódom, ő csak akkor megy el, ha szerződést bontanak vele. De Benna hosszabbításával kapcsolatban hetek óta az a hír, hogy teljesen leálltak a tárgyalások. Ez megint csak aggaszt.
A RedBird még nem teljesen az új tulajunk. A deal megkötetett, már csak egy csomó papír aláírása kell. Emiatt késlekednek elsősorban a hosszabbítások is, hisz majd az új tulajnál kell kopogtatni a fizetési igényekkel.
Átigazolás fronton is ez történik. Az idei nyári mercatot még az Elliot finanszírozza, nem hiába megy a spúrolás ezerrel. Egy eladott portékába már nem fognak sok lóvét tolni.
Mindent le lehet papírozni ha akarnák. Pl: +30M-t adhatott volna az Elliot és annyival több a Milan eladási ára. Egyből nincs hiszti…
Nesze neked büdzsé.Meg tulaj váltás.Rohadjanak meg az amerikaiak hogy fillérekböl akarnak nagyot.Azt hiszik ez is amerika vagy a kedvenc filmük a pénzcsináló.Szeretet csapatom(csapatunk)kukázik már évek óta.Berlu idején haza se engedte Gallianait ha nem jöt haza Ibrával,vagy ronaldinhoval.Most meg ilyen senkit mondó játékosok után koslatunk.Oké hogy egyszer-egyszer besül.De mindig?Budán is egyszer volt kutyavásár!Nyerjenek vagy 100 millio eurot az Amerikaiak a klub eladásán de minnél hamarabb adják el akinek érdeke hogy toppon legyünk,és ne csak egy,két évig hanem évtizedekig!!Bármilyen játékos meghalotta hogy akarja a milan kézzel,lábbal ment volna.Most meg ilyen RS -félék még variálnak hogy a PSG-be megy inkább.Szégyen wgy ilyen top klubnak ilyen játékosok után érdeklődni.Reméljük a legjobbakat,Forza Milan!
Tudtommal kvázi még nem is ők a tulajok.
Mi abban a meglepő hogy valaki a PSGt választja helyettünk? Többet fizetnek, jobb esélye van kupákat is nyerni ott.
Egy két olyan őrültet lehet találni mint Tonali, de a nagy többség az ésszerűbb, jelenleg sikeresebb klubba igazolna. Ha nem hagyták volna a klubot lerohadni 10 éven keresztül, akkor most más lenne a helyzet.
Nem biztos h. rosszabb választás mint Frattesi. Más poszt, más tipusú játékos. Onyedika egy klasszikus labdaszerző, romboló pióca. Frattesi inkább középpályás, előrébb játszik és többet szervez. Erre ott van Tonali. Bennacer sem egy tank. Szóval szerintem kellene valaki, aki rendet rak a védelem előtt. Kessiét sokan nem tartották nagyra, de a nem túl látványos, de annál inkább hasznos kuli munkát jól végezte. Ilyen játékosból most nem sok van a keretben.
A piros feketék azt a stratégiát választották?? Milyen stratégia? Ez így elég hízelgő. Inkább elmentek ismét a vásárba fél pénzzel.
Hogy érzékeltessem mi a probléma az ilyen sokadik opciós Onyedikákkal:
-Enzo Fernandez a Benfikában rögtön BOOM!
-Onyedika a Midtyillandban is csak pity-puty.
Szerintem páran félre értik a helyzetet. Nem a noname játékosokkal van a baj hanem azzal a helyzettel, hogy a felső vezetőség kb nem adott költőpénzt és Maldiniék nagyjából annyit költhetnek mint amennyi bevételt szereztek a csapat szereplésével.
Új tulajként illett volna bemutatkozni ha már azt nyilatkozta, hogy szintet akar lépni a Milannal.
A mercato elején mintha valahol olvastam volna, hogy kb 50 millió euró van erősítésre,de először 100 volt, majd hirtelen a felére csökkent.CDK került 30-ba, tehát kb 20 maradt más játékosokra. Persze volt egy kis bevétel is,de azt hagyjuk .Valaki írta, ha nem kölcsön plusz opcióban jön a kp-ra és a védelembe valaki,sajnos elfelejthetjük a jobb szélre új játékos szerződtetését. Én is ezt osztom.. Bízzunk Maldiniékban, szerintem még mindhárom poziba hoznak tehetséges játékosokat.