A Real gigaajánlatot tesz Rafael Leaóért

22

Spanyol és olasz lapértesülések szerint a Real Madrid vezetősége rástartolt a Milannál kiváló idényt záró Rafael Leaóra, akiért egy gigaajánlatot készülnek tenni.

Miután a spanyol együttes lemaradt Kylian Mbappéról, a klub új célpontok után néz a támadó-szekció megerősítése érdekében és a kiszemeltek között szerepel a Milan támadója, Leao is, aki a szezonban fantasztikus teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet.

A La Gazzetta dello Sport és a Marca értesülései szerint a Real Madrid készen áll 120 millió eurót kínálni Leao játékjogáért a Milannak. A piros-feketék az elkövetkező napokban fognak találkozni a játékos ügynökével, Jorge Mendesszel, aki tájékoztatni fogja a klubot a madridiak megkereséséről.



A 22 éves támadó szerződésében egy 150 millió eurós kivásárlási záradék került 2019 nyarán, amikor a Milan leigazolta a Lille együttesétől. A Gazzetta szerint Paolo Maldiniék álláspontja egyértelmű: a Real érdeklődése és megkeresése ellenére nem áll szándékukban eladni a csapat egyik legjobbját.

Éppen ellenkezőleg: a Milan új hosszú távú szerződéssel, 2026 nyaráig kívánja meghosszabbítani a portugál válogatott játékos szerződését, jelentős fizetésemeléssel társítva. Leao a 2021/22-es szezonban minden sorozatot figyelembe véve 14 gólt és 12 gólpasszt jegyzett, amellyel nagy szerepe volt abban, hogy a Milan megnyerte a bajnokságot.

22 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

    • ez nem erről szól! sajnos… a szerethető csapat az 1. szubjektív, 2. a játékosok pénzt és trófeákat akarnak. Márpedig nem mi vagyunk a BL-döntőben 🙁 120-150 misit kevés csapat tud visszautasítani. és Mi sem annyi fizut, se annyi trófeát sem tudunk ígérni, mint a Real…. ennyi pénzből tovább lehetne foltozgatni a keretet is. Persze, REMÉLEM MARAD, de a zsoldos az a kebabos g…láda volt, nem Rafa, amennyiben elmegy a földkerekség egyik legsikeresebb klubjához (amit amúgy zsigerből utálok).

  1. Így van. És ezzel hivatalosan is elkezdődött. Megpróbálják széthordani a csapatot. Minden azon fog múlni, hogy az új tulajok biztosítanak-e keretet a kulcsjátékosok megtartására. Ha Rebic is megy, és ő is, akkor kell egy fix és egy csere balszélső. Rebicet hamarabb elengedném, legalábbis jó ajánlat esetén. Mindkettő nem mehet.

  2. Leaonak 16.5m €. Kell fizetnie a Sportingnak szerződésszegés miatt amit a biróság jogosnak ítélt. Persze még fellebbezhet de ez kba sok pénz amit Milanos fizuból hosszú évek alatt fizetne ki!
    Ebből meg Mendesből kiindulva ha a Milan 6m ígér nekik ők 8 at akarnak majd akarcsak Ke$$ie ügynöke!
    Nagy tehetség de el kell adni szerintem mi el az mind3 félnek jó (Milan, Mendes, Leao)
    AbbÓl a pénzből jöhetne akkor Darwin Nunez meg valaki feltörekvő fiatal lásd Noah lang…

  3. Ahogy az inter nem tudta visszautasítani Lukakuért a 100at, úgy a Milannak sincs akkora gazdasági ereje, hogy visszautasítson egy cirka 120-130 milliós ajánlatot. Ehhez legalább az arabok kellettek volna,de az elliot elkrta.

  4. Minek 2 balszélső, Vinicius kispadot nem fogad el, 60-at HAALAND NEM ÉRT MEG, idióta a vezetés, kellene egy jobb hátvéd, nem csatár, a BENZEMA MELLETT MINDENKI CSAK KISPADOS LENNE.

    • Én is ezt nem értem. Vini ott idén brutál formában játszott. Leao nagy kedvenc lett, de szigorúan a számok tükrében messze elmaradt a posztriválistól. Egyben kellene tartani a csapatot.

      • Ugyanazért menne, mint Mbappé ment volna. Egyébként most olvastam olyat, hogy a Real sokallja az összeget, és inkább Nkunku-t vennék meg.

      • Amikor Leao sokadszorra is gyengén teljesített csatárként, és azt mondták, hogy “mert Leao nem csatár”, akkor emlékeim szerint ezt furcsállottad, mondván, Leao bizony csatár. Leao Vinuciusszal egy poszton futott remek szezont idén. Viszont most meg azt tartod furának, hogy a Real hogyan akarhat ugyanarra a posztra két ilyen játékost… Azaz mintha fel sem merült volna benned, hogy Leaóban Benzema utódját, nem pedig Vinicius Junior “helyettesét” látják… Vagyis, hogy Leaót akár csatár posztra is kinézhette a Real…

        • Ez jogos és Pioli is nyilatkozta, hogy edzésen direkt gyakorolták azokat a taktikai elemeket amikor Leao-tbeljebb húzta a Mester. Utolsó meccseken már elég messze játszott a vonaltól, sőt a kontráknál folyamatosan belül van, illetve 3. gólpasszt jobból adta.
          Benzema számai Viniéhez képest is brutális. 😀 Nem hiszem, hogy 1-2 éven belül elérné azt a szintet centerként Leao.
          Az alap felvetés ugyan az. Ettől még el lehet égetni ennyi pénzt a Real szintjén.

        • A kvalitàsait nèzve nàlam abszolút nem az a tipikus center alkat. Gyors, jól cselez, 1 az 1ben vàratlant tud húzni. Szerintem őt luxus előretolt èkkènt hasznàlni, azon a poszton teljesen elveszne

  5. Érdekes lesz ez. Szerintem Rafa nem a legkönnyebben kezelhető játékos. Fantasztikusan tehetséges, de kell egy olyan edző neki, aki jól tudja kezelni, és úgy néz ki Pioli ilyen. Szerintem nála simán benne van az is, hogy ha eligazol Madridba, akkor teljes betli lesz.

  6. Szerintem ez várható volt.
    Meg van a Scudettó sok játékos keresett lett. Van aki kevesebbet nyújtott pl. Rebic. Vajon lehet-e Kjarre számítani? Ibra marad vagy megy? Leao remek szezont futott, de vajon tudja hozni ezt a szintet hosszú távon is? Miért kell a Madridnak?

  7. Ez kamu, szerintem csak segítenek felverni az árát. A Realba tök felesleges lenne jelenleg, de a Mbappés betli után szívesen kisegítenek minket. Egyébként ennyiért nyugodtan el lehetne engedni és hozni a helyére 3 játékost, akikben benne van a potenciál. Sajnos Leao bár a különbséget jelentette idén, de elég kockázatos játékos és ennyi pénzt Kakért, Zlatanért és Thiago Silváért együtt összesen sem kaptunk. Szerintem egy játékos sem ér 50 milliónál többet, max a marketing értéke, de az más tészta.

  8. Nagyon szeretem Leao jàtékàt,a csapat “ékköve”,de ha a Real megadja érte a 150t,akkor el kell engedni!
    150/akàr /100ért biztos talàlnak valakit a helyére!

  9. Ne abból a pénzből jöjjön senki akit Leaoért kapunk. Ha nem tudjuk megtartani az mindent elmond majd arról, hogy az amerikaiaknak mi a csapattal a szándéka. Leao nem Calhanoglu és nem Kessie, Leao a világ egyik legjobbja jelenleg és még sokat fejlődhet.
    A csapatot több poszton is – a bajnoki cím ellenére – meg kell erősíteni, ne azzal kezdjük már, hogy a legjobbjainkat nem tudjuk megtartani. Nincs is kivel pótolni, sőt, nekünk elsősorban a jobb szélre kellene egy hasonlóan erős játékost igazolni.
    Nagyon remélem, hogy senki nem fogja megbánni azt, hogy nem az arabok vették meg a csapatot.

  10. Leao-t nem fogja megvenni a Madrid Vinicius Jr cseréjének ennyiért. Emellett nem egy ösztönös center, mint pld Benzema, ezt nem lehet tanulni. Leao-nak hely kell, ő nem jó háttal a kapunak. A Realba viszont a center posztra a világ legjobbja kell, így oda biztosan nem fogják vinni Benzema helyére. Kamu lesz ez a hír.

    • Elsőre én is ezt gondoltam volna, de Mbappé is balszélső., mégis annyira akarták, hiába van ott Vini. Azt sem értettem, de valami oka csak volt, és ha őt megvették volna, akkor Leaot sem átom, miért ne tennék.

      • Mbappe, ahogy én látom, nem kimondottan balszélső. Ő középen is jobban megállja a helyét. Gondolj csak a Neymar, Mbappe, Messi sorra. (Neymar a balszellő…) Emellett Mbp jóval nagyobb klasszis jelenleg, mint Leao, akinek ez volt az első jó (fél) szezonja, Kylian pedig már évek óta “ott van a toppon”. Olyan szinten, hogy bármelyik meccset képes egyedül is eldönteni. Szóval én nem aggódom Leao miatt, ő nem pótolhatja Mbappét. A Realba inkább Manét vagy Salah-t tippelem, hogy mutassanak egy nagy nevet…

        • Persze, centerben is állat, de szerintem baloson érzi legjobban magát. Salah kéne akkor már nekik, és akkor nem lennének ennyire asszimetrikusak, mint most.

          Végülis mindegy, csak a portugált ne vigyék. Leao miatt mindig megéri leülni megnézni a meccset, kell ilyen ember a csapatba.

  11. Sehol sem olvastam azt hogy a Milan el akarja adni Leaót, vagy hogy a játékos menne. Bízom benne hogy húzó embereket nem adunk el…

  12. A Milan vezetősége vissza fogja utasítani az ajánlatot.

    Hiszen nem tartozhatsz a legjobbak közé ha nem a legjobbak játszanak a csapatodban. Márpedig a nagy zseton abból van ha a legjobbak között vagy. 💪🔥

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet