Olivier Giroud a L’Equipe-nek adott exkluzív interjújában számos témáról beszélt és elmondása szerint 2021 nyarán a Milan megkeresése volt számára a hab a tortán, miután megnyerte a Bajnokok Ligáját a Chelsea-vel. A 35 éves világbajnok csatár azt is elmesélte, hogy korábban lehetősége lett volna csatlakozni az Interhez, de a sors úgy akarta, hogy végül a Rossoneri játékosa legyen.

AZ OLASZORSZÁGI KÖTŐDÉSÉRŐL
“Húsz évesen megnövesztettem a hajam és úgy akartam kinézni, mint Cannavaro vagy Nesta. A bátyámtól kaptam egy csodálatos kék színű Azzurri mezt. Mivel Franciaország nem volt ott az 1994-es világbajnokságon, így Olaszországnak szurkoltam és elsírtam magam, amikor Roberto Baggio kihagyta a büntetőjét a döntőben. A 2006-os döntőben azonban 100 százalékban a franciáknak drukkoltam.”

A SERIE A-RÓL
“Az előzményeket elnézve elkerülhetetlen volt, hogy egy napon Olaszországba igazoljak. Közel voltam ahhoz, hogy csatlakozzak az Interhez, de Isten jól alakította a dolgokat. Még várnom kellett egy kicsit, türelmesnek kellett lennem és közben megnyertem a Bajnokok Ligáját a Chelsea-vel. 15 éve ismertem a Premier League-et és ez a legnehezebb bajnokság. Amikor beszéltem az ügynökömmel, nem tudtam magam elképzelni Spanyolországban vagy Németországban és nem volt prioritásom visszatérni Franciaországba. Így tehát a Milan volt számomra a hab a tortán.”



AZ ÁLMÁRÓL
“Az volt az álmom, hogy a Premier League-ben játszhassak, míg Olaszországban a Milan volt. Shevchenko volt a kedvenc csatárom.”

A MILANRÓL
“Sok videót néztem Marco Van Bastenről is. Nagyon jól emlékszem a Bajnokok Ligája döntőkre a Liverpool ellen. 2005-ben nagyon szomorú voltam, hogy 3-0-ról elveszítették, aztán 2007-ben erősebben tértek vissza és sikerült megnyerniük. Maldini, Costacurta és még sok más kivételes játékos jut eszembe, ha a Milanra gondolok.”

PAOLO MALDINIRŐL
“Fájó volt látni a Milant abban a helyzetben, amikor éveken keresztül messze volt a Juventustól. Szerény véleményem szerint amikor a Milan nem volt versenyképes, volt egy személy, aki nagyon hiányzott a klubból. Ő nem más, mint Paolo Maldini. Ő egy rendkívüli igazgató és mindig jelen van a csapat mellett. Minden nap ott van az edzéseken és figyeli a történéseket. Nincs semmi a véletlenre bízva és egy játékos sem mondhatja azt, hogy azért nem játszik, mert esetleg az edző nem kedveli. Ha jól teljesítesz az edzéseken és versenyképes vagy, akkor azt az edző is látja. Minden edzésen 100 százalékot beleadok és valódi meccsként kezelem.”

A NYELVTANULÁSRÓL
“A Milannál töltött első napomtól kezdve beszéltem egy kicsit olaszul. Az edző azt szeretné, hogy olaszul beszéljünk a pályán, hogy mindenki megértse egymást.”

STEFANO PIOLIRÓL
“Ő arra az eltökéltségre emlékeztet, amit René Girard edző szeretett volna megtanítani nekünk a Montpellierben. Nem ismertem Piolit túl jól, de az első telefonon keresztül lezajlott beszélgetésünktől kezdve tudtam, hogy működni fog a közös munka. Taktikailag jól teljesít a csapata és ő egy olyan edző, aki tudja, hogyan hozza ki a legjobbat a játékosaiból. Ahogy velünk beszél és ahogy kifejezi önmagát az mélyen a szívéből fakad. Mindent, amit mond, azt őszintén teszi. Mindig is szerettem az érzelmes edzőket. Wenger például nem volt érzelmes, de volt számtalan más olyan tulajdonsága, ami miatt kedveltem őt.”

AZ INTER ELLENI DUPLÁJÁRÓL
“Nem is álmodhattam volna ennél jobbról. Az első derbimen a Curva Sud előtt szereztem gólt és ez lehetővé tette számomra, hogy gyorsan belopjam magam a Milanisták szívébe.”

A MILANRÓL ÉS AZ OLASZ FOCIRÓL
“Kellemes meglepetés volt számomra az edzések intenzitása. Szeretek futni, de néha túlságosan kimerítem magam. A Serie A kezd ismét versenyképessé válni és már nincs egyeduralkodó.”

A SCUDETTÓÉRT FOLYÓ HARCRÓL
“Sok munka van még hátra, amit el kell végeznünk. Nem úgy vágtam neki a szezonnak, mintha a bajnoki cím megnyeréséért játszanék. A cél az volt, hogy újra kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Mi vagyunk a Milan és a pozitív eredmények hatására a Scudetto lett a cél.”

5 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Soha nem volt a kedvencem, de mióta sokat látom játszani, már értem, miért vitte ennyire. Jól lát a pályán, egyből teszi a labdát, gondolkodásban a többiek előtt jár. Nagyon jó vétel volt szerintem.

    • Szerintem is! Jóval több gól van még benne úgy érzem. Őt ki kell szolgálni, de nem úgy hogy közben csak áll a 16-on belül. Rendre leáll kényszerítőzni, amely végén meg kellene találni az utolsó passzokkal. Egy jó irányítóval szerintem közel 20 gól is lenne benne.

  2. Nagyszerű játékos, örülök hogy nálunk játszik. Nagyon jól lát a pályán szükség van rá a csapatban. Kíváncsi lennék egy jó irányító mit hozna ki belőle?!

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet