Milan-Fiorentina 1-0: Játékos statisztikák

3

A Milan több mint 71 ezer néző előtt 1-0-ra nyert a Fiorentina ellen és nagyon fontos lépést tett a bajnoki címért folyó versenyben, ugyanis három fordulóval a vége előtt 2 pontos előnnyel vezeti a Serie A-t.

A listavezető Rossoneri 35 forduló után 77 ponttal áll az első helyen, a mérleg 23 győzelem, 8 döntetlen, 4 vereség, valamint 61 rúgott és 30 kapott gól. A csapat a hátralévő három fordulóban a Veronával, az Atalantával és a Sassuolóval találkozik és legalább 7 pont szükséges ahhoz, hogy a riválisok eredményeitől függetlenül biztosan megnyerje a Scudettót.

Stefano Pioli együttese zsinórban 13 bajnoki mérkőzés óta veretlen, ami először fordul elő a 2021/22-es szezonban. Emellett a Milan 2022-ben először nyert két egymást követő hazai meccset a Serie A-ban.



A piros-feketék sorozatban négy hazai meccsen nem kaptak gólt a bajnokságban, amire legutóbb 2019 márciusában volt példa.

A Milan a 2022-es esztendőben 16 bajnoki mérkőzésből 10-et hozott le kapott gól nélkül és mindössze 8 gólt kapott. Ebben az évben ennél kevesebbszer csak a Liverpool (6) kapuját vették be az európai topligákban.

Rafael Leao az eddigi pályafutása alatt először rúgott legalább 10 gólt az európai topligák egyikében. A Milan portugál válogatott támadója a Fiorentina elleni találatával 10 gólnál jár az olasz ligában.

Cristiano Ronaldo, Rui Barros, Rui Costa és Beto után Leao az ötödik portugál nemzetiségű játékos, aki elmondhatja magáról, hogy egy szezon alatt legalább 10 gólt szerzett a Serie A-ban. Közülük ő az egyetlen, aki mindezt a 23 éves kora előtt érte el.

Mike Maignan 29 meccsen 15 alkalommal nem kapott gólt a Serie A-ban, így az ő nevéhez fűződik a legtöbb kapott gól nélküli mérkőzés Samir Handanovicot és Rui Patríciót megelőzve. Ráadásul a francia kapus 6 bajnokin hiányzott csuklósérülés miatt.

Davide Calabria 7 sikeres szerelést mutatott be, ami a legtöbb a mezőnyben.

Sandro Tonali futotta a legtöbbet a Milan játékosok közül a mérkőzésen.

MECCS STATISZTIKÁK:

48%LABDABIRTOKLÁS52%
13LÖVÉSI KÍSÉRLET8
2KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK2
1GÓLOK0
7KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK2
4BLOKKOLT LÖVÉSEK4
0KAPUFA0
310PONTOS PASSZOK343
79%PASSZPONTOSSÁG80%
2SZÖGLET2
6LES2
2VÉDÉS1
17SZABÁLYTALANSÁG17
1SÁRGA LAP3
0PIROS LAP0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOSJPLGPCSSZSPP%KPMPMFHI
MAIGNAN96'3176%17(7)
CALABRIA96'2(0)1(0)73172%19(7)2(1)6(2)
KALULU96'6996%1(0)1(1)3(1)
TOMORI96'14384%1(1)2(1)4(3)
HERNANDEZ96'2(0)2(1)51684%111(8)2(0)1(1)
KESSIE80'2(1)1(1)3585%15(3)5(3)
TONALI96'2(2)3268%210(5)1(1)7(3)
MESSIAS57'2(0)675%6(3)2(0)1(0)
DIAZ57'3(2)778%16(4)
LEAO96'4(1)4(2)1165%7(3)1(0)
GIROUD68'2(0)862%32(1)
BENNACER16'571%2(0)1(1)
IBRAHIMOVIC28'1(0)675%2(1)2(1)
REBIC39'3(2)550%5(2)
KRUNIC39'15100%6(2)1(0)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. TONALI – 11,33 KM
2. CALABRIA – 10,35 KM
3. TOMORI – 10,30 KM
4. HERNÁNDEZ – 10,25 KM
5. KALULU – 10,19 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. HERNÁNDEZ – 33,97 KM/H
2. REBIC – 33,61 KM/H
3. MESSIAS – 33,41 KM/H
4. TOMORI – 32,91 KM/H
5. LEAO – 32,89 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ

3 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. A gyorsvonataink szerintem Európa szinten is egészen kimagaslóak. Theo, Tomori, Leao mind gyalogkakukkok, de Rebic, Messias, Tonali is simán fel szokott érni oda 33 fölé.

  2. Szélső védőink előtt le a kalappal, rengeteg labdát szereztek. Persze azt is mutatja, hogy a Fior játékát remekül mérte fel a mester. Nagy erősségük a szélen vezetett támadások. Saponara-t ráadásul szinte lehetetlen elválasztani a labdától.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet