A Barca elnöke reagált a Kessié-transzferre

7

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke tulajdonképpen megerősítette, hogy sikeresen lezárták Franck Kessié szerződtetését.

Egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a spanyol élvonalban szereplő Barcelona mindenben megállapodott Kessiével. Mivel az idény végén lejár a szerződése, így a katalánok a Milan beleegyezése nélkül szabadon tárgyalhattak a játékos ügynökével. Laporta elnök a RAC1-nek adott nyilatkozatában reagált a transzferre.

“Két játékos szerződtetését is sikeresen lezártuk a következő szezonra. Egy középpályásról és egy védőről van szó, de a nevüket nem említhetem meg.” – mondta Laporta, utalva természetesen Kessiére és Christensenre.



A Milan elefántcsontparti középpályása a megállapodást követően sikeresen átesett a Luganóban titokban lebonyolított orvosi vizsgálatokon és aláírta a szerződését a leendő klubjával. Kessié ingyen igazolhatóként vált klubot és július 1-től hivatalosan is a Barca játékosa lesz. A kontraktusa első körben négy évre, azaz 2026. június 30-ig szól évi 6,5 millió euró + bónuszok fizetéssel. Ezen felül a játékos képviselőjének, George Atanganának mintegy 10 millió eurós ügynöki jutalékot fizet a Barca a transzfer sikeres lebonyolításáért és az aláírásért.

Kessié 2017-ben csatlakozott a Milanhoz és azóta 214 tétmeccsen lépett pályára.

7 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. 25-ért már lehet jó játékost igazolni, kap 3 milliót + bónuszok és ugyanott van a csapat anyagilag.
    Emellett szurkolok h. ez a projekt ne jöjjön össze. Hosszú időre nagy pénzeket ígérni kockázatos. Ezt anno mi is megtapasztaltuk, a Juve meg talán még jobban.
    Főleg h. Kessié közel sem top játékos. Nálunk is magasan volt a léc, és összességében jó átlagos teljesítményre volt csak képes, egy-egy időszakot kivéve. A Barcánál magasabban van.
    Kíváncsi leszek mennyi lehetőséget kap a hátralévő meccseken és milyen teljesítményre lesz képes. Sok mindent elmond majd az emberről.

  2. Most nagyon kell figyelni a teljesítményét. Ha elkezd alibizni ,vagy nem mer belemenni az ütközésekbe ,egyből kispadra vele. Ha nem lett volna a nyilatkozata, sokkal szebben eltudott volna innen menni. Így meg a hátsó kijáraton csendben elballaghat.

    • Tavaly valóban jó volt, de ha összességében nézzük az itt töltött idényeit a mostanival együtt nem tudom a felső polcra tenni. Még talán a Serie A-ban igen, de európai top mércével semmi esetre sem.
      6.5 milla havi fizu + 10 milla aláírási pénz erre a teljesítményre, vicc!

  3. Tavaly szerintem is ott volt a húzóemberek között. Jó helyen volt nála a labda.
    Idén ezt már nem tudom elmondani róla.
    A korábbi időszakban pedig ki volt kiemelkedő? Senki
    Abban is látok rációt, hogy ahogy a csapat megy előre, fejlődik, abban lehet, hogy a tavalyi Kessie már nem is tudna úgy kitűnni.
    Mindegy, elmegy, sok sikert, köszönjük a jó dolgokat.