Összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat és érdekességeket az Empoli elleni 4-2-es győzelem után.
A csapat a győzelmének köszönhetően a második helyen áll az olasz bajnokság féltávjához érkezve, a mérleg 19 forduló alatt 13 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség és 42 szerzett pont, míg a gólarány 40-22.
A Rossoneri az előző idényben a szezon első felében 1 ponttal többet szerzett és akkor listavezető volt a téli szünetben.
A Milan lett a második csapat a Serie A történetében, amely egy naptári évben legalább 17 idegenbeli bajnoki mérkőzést meg tudott nyerni. Ennél többre csak a Napoli volt képes, méghozzá 2017-ben 18 idegenbeli győzelemmel.
A 2021-es évben egyetlen csapat sem szerzett több bajnoki gólt idegenben az európai topligákban, mint a Milan. Stefano Pioli együttese összesen 52 alkalommal talált be vendégként, azaz ugyanannyiszor, mint a Pep Guardiola által irányított Manchester City.
A szezon első felében a Milan szerezte a második legtöbb gólt a Serie A-ban, ennél többre csak az Inter volt képes.
Franck Kessié 14 gólt szerzett a Serie A-ban a 2021-es évben. Ricardo Kaká volt az utolsó Milan-középpályás, aki ilyen sok gólt szerzett egy naptári évben. Az Aranylabdás brazil klasszis 2008-ban 15 góllal zárt.
Alessandro Florenzi az első gólját szerezte a Milan játékosaként. Érdekesség, hogy ez volt az első találata közvetlen szabadrúgásból az olasz élvonalban.
A Milan az idei szezon első felében Ibrahimovic (2x), Tonali és Florenzi jóvoltából összesen négy gólt szerzett közvetlen szabadrúgásból. Legutóbb a 2005/06-os idényben fordult elő ehhez hasonló, akkor Andrea Pirlo négyszer volt eredményes.
Theo Hernández nevéhez fűződik a legtöbb gólpassz (5) a védők közül a Serie A aktuális szezonjában. Emellett védőként ő vette ki a részét a legtöbb bajnoki gólból, szám szerint 7 találatból 2 gól és 5 gólpassz formájában.
MECCS STATISZTIKÁK:
55% | LABDABIRTOKLÁS | 45% |
16 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 18 |
5 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 8 |
2 | GÓLOK | 4 |
8 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 8 |
3 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 2 |
1 | KAPUFA | 1 |
388 | PONTOS PASSZOK | 314 |
81% | PASSZPONTOSSÁG | 80% |
7 | SZÖGLET | 3 |
2 | LES | 0 |
4 | VÉDÉS | 3 |
18 | SZABÁLYTALANSÁG | 10 |
1 | SÁRGA LAP | 2 |
0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | GP | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 97' | 15 | 56% | 23(11) | |||||||
FLORENZI | 66' | 1(1) | 2 | 19 | 76% | 2(2) | 2(1) | 5(3) | |||
TOMORI | 97' | 2 | 10 | 67% | 4(2) | 2(2) | 6(4) | ||||
ROMAGNOLI | 97' | 2(0) | 1 | 18 | 60% | 1(1) | 6(2) | 5(0) | |||
HERNANDEZ | 97' | 2(1) | 3(1) | 3 | 36 | 88% | 2 | 9(6) | 1(1) | 2(2) | |
TONALI | 66' | 21 | 84% | 1 | 3(0) | 2(2) | 3(1) | ||||
BENNACER | 83' | 1(0) | 2(1) | 1 | 42 | 88% | 11(6) | 3(1) | |||
MESSIAS | 83' | 3(1) | 3(1) | 2 | 21 | 75% | 9(4) | 3(2) | 3(2) | ||
KESSIE | 97' | 3(2) | 1(1) | 1 | 43 | 88% | 2 | 6(3) | 2(1) | 2(1) | |
SAELEMAEKERS | 97' | 3(2) | 1 | 3(2) | 4 | 39 | 89% | 3 | 21(12) | 1(0) | |
GIROUD | 97' | 2(1) | 1 | 18 | 82% | 2 | 6(2) | 12(7) | |||
DIAZ | 14' | 6 | 86% | 2(0) | |||||||
KALULU | 31' | 14 | 88% | 2(1) | |||||||
KRUNIC | 14' | 1(0) | 1 | 100% | 1(1) | 2(1) | |||||
BAKAYOKO | 31' | 2 | 11 | 85% | 5(3) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | GP – gólpassz | CS-cselek | SZ-szerelések | SP-sikeres passzok | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. KESSIÉ – 12,34 KM
2. SAELEMAEKERS – 11,91 KM
3. GIROUD – 11,09 KM
4. BENNACER – 10,66 KM
5. HERNÁNDEZ – 10,50 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
1. HERNÁNDEZ – 31,92 KM/H
2. GIROUD – 31,91 KM/H
3. KESSIÉ – 30,94 KM/H
4. MAIGNAN – 30,86 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
1 hozzászólás
Maignan kapus létére ilyen sprintet is le tud vágni? Ez nem vet túl jó fényt a többiekre..