Ivan Gazidis elmondása szerint az eddigi életében egyedülálló és különleges érzéssel töltötte el, amikor a szurkolók köszöntötték a San Siróban az Egyesült Államokból való visszatérése után, ahol hónapokon keresztül torokrákkal kezelték.
MILÁNÓRÓL
„Nagyon hiányzott Milánó és a városnak erős szíve van. A karantén időszakban megéreztem a város erejét és az emberek nagylelkűségét. Abban az időszakban éreztem igazán, hogy része vagyok a városnak. Milánónak hihetetlen történelme van és a város a jövőre összpontosít. Mindig előre kell tekinteni és a fiatalokra illetve a jövőjükre gondolni.”
A SAN SIRÓBA VALÓ VISSZATÉRÉSÉRŐL
„Igazán egyedülálló és különleges pillanat volt. Nem csak a szakmai karrieremben, hanem a magánéletemben is. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Amikor csatlakoztam a Milanhoz, meg tudtam érteni az emberek kétségeit, de úgy gondolom, hogy idővel a szurkolók is meglátták a klub vízióját. A Milan értékeit szem előtt tartva volt lehetséges elkezdeni ezt a folyamatot. Bátorság kell hozzá, de ez a Milanban mindig is megvolt.”
AZ ÚJ STADIONRÓL
„Megértem a kételkedéseket, mert a San Siro egy különleges hely, de bátornak kell lennünk. Az érzelmeket nem lehet megkérdőjelezni. A San Siro emléke örökre ott lesz és lehetetlen lenne eltörölni. A kérdés az, hogy mi a jövő? A világ összes bajnokságában – amely sikereket ért el – a sikernek az alapja a stadionok voltak. Azok az új stadionok, amelyek hihetetlen élményt kínálnak a szurkolóknak. Ezek a dolgok nagyon fontosak a jövő szempontjából. Mindenünk megvan, ami a futballhoz szükséges: a szenvedély, az emberek, a szurkolók. Fényes jövőt látok, csak bátorságra van szükség. Az új stadionok építése létfontosságú lépés, ha azt szeretnénk, hogy az olasz futball újra világszínvonalú legyen. Két éve dolgozunk a stadionprojekten a polgármesterrel. Ez lehet Milánó új szíve és nem csupán egy futballprojekt, hanem ebből az egész város profitálhat.”
A BAJNOKSÁGRÓL
„Pillanatnyilag az első helyen állunk. A csapat folyamatosan fejlődik. Mindig azt mondtuk, hogy az út elején járunk és nem a végén. Nagy az egység a klub vezetőségén belül az edzővel együtt és ezt a játékosok is látják. Látják és megértik a jövőképünket. Minden lehetséges vízióval és kemény munkával.”
STEFANO PIOLIRÓL
„Stefanónak megvan a tudása ahhoz, hogy olyan típusú futballt játsszunk, amilyet szerettünk volna. Továbbá nagyszerű emberi értékekkel rendelkezik. Minden játékosnak nagyon fontos szerepe van a céljaink elérésében.”
A MILAN JÖVŐKÉPÉRŐL
„Nagyszerű projektként indult, mert azonnal megláttam a lehetőséget, hogy visszavezessük a Milant a csúcsra. Ez egy álom számomra. Azt szeretném, hogy életem végén elmondhassam magamról, hogy nekem is volt egy kis szerepem ebben a nagy projektben. Szeretem Milánót és a városnak is van egy hasonló jövőképe, mint a klubunknak. Ez egy modern és befogadó város, amely bátorsággal tekint a jövőbe.”
„A Milan család hatalmas erőt adott nekem és ez büszkeséggel tölt el.”