Alexis Saelemaekers a Salernitana elleni mérkőzés után nyilatkozott és beszélt többek között a góljáról, az edző utasításairól, Simon Kjaerről és a soron következő Liverpool elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-meccsről is.
„Jól érzem magam és az igaz, hogy nagyon fontos volt számomra a gól, ahogy az is, hogy megnyertük a mérkőzést. Most jól fel kell készülnünk a keddi Liverpool elleni meccsre, ami egy kemény összecsapás lesz. Örülök az egész csapatnak.” – mondta Alexis a meccs után.
Saelemaekers a gólja után az ünneplés helyett szép gesztust tett a térdsérüléssel bajlódó csapattársa, Simon Kjaer felé és magasba emelte a dán védő mezét: „Simon fontos játékos a csapatban és ez egy nehéz időszak számunkra. Nem könnyű neki, a családjának és nekünk sem, mert minden mérkőzésen nagy segítségére van a csapatnak. Örülök, hogy a gólomat neki ajánlhattam.”
„Az edző azt mondta a mérkőzés előtt az öltözőben, hogy nekünk kell diktálnunk a játékot és nagyon jó kezdés szükséges. Ezeket sikerült megvalósítanunk. Hamar két gólt szereztünk a meccs elején és ez rendkívül fontos volt. Kár, hogy nem tudtunk többször betalálni a második játékrészben, de csak a győzelem megszerzésére kellett koncentrálnunk.”
„Nehéz mérkőzés vár ránk a BL-ben, hiszen jelenleg a Liverpool az egyik legjobb csapat a világon. Ha ugyanolyan gondolkodásmóddal lépünk pályára, mint az Atlético ellen tettük, akkor nagyszerű teljesítményre leszünk képesek és talán sikerül győzni is.”