Sandro Tonali az Inter elleni mérkőzést megelőzően exkluzív interjút adott a Corriere dello Sportnak, amelyben számos érdekes témát érintett. Az olasz válogatott középpályás elmondta, hogy szeretne a Milan szimbólumává válni és soha nem követné el azt a hibát, hogy eldobja magától a piros-fekete mezt.
GONDOLTAD VOLNA, HOGY 7 PONT ELŐNNYEL VÁGTOK NEKI A BAJNOKI CÍMVÉDŐ INTER ELLENI MECCSNEK?
„Nem hiszem, hogy bárki is el tudta volna ezt képzelni az Inter előző szezonbeli teljesítménye után. Ugyanolyan tempóval kezdtük a szezont, mint a 2020/21-es idényt. Pioli munkájának köszönhetően egy nagyszerű csapat jött létre. Megtettük, amit kellett és folytattuk az utunkat. Jelenleg nem foglalkoztat minket, hogy a többi csapatnak hány pontja van.”
EGY 10-ES SKÁLÁN MENNYIRE ÉRTÉKELNÉD A MILAN IDEI SZEZONRAJTJÁT A SERIE A-BAN?
„Különbséget kell tenni a bajnokság és a Bajnokok Ligája között, mert az eddigi eredmények nagyon eltérőek. Nyilvánvaló, hogy még nem adnék rá 10-est, de remélem, hogy a szezon végén meg tudom tenni, amikor látjuk, hogy hol végzünk. 10-ből 9-es értékelést adnék a Milan idei szezonkezdetére. Minden mérkőzésen bizonyítunk és ez erőt ad.”
MI LEHET AZ OKA ANNAK, HOGY ILYEN NAGY EREDMÉNYKÜLÖNBSÉG VAN A SERIE A ÉS A BL KÖZÖTT?
„Erre én sem tudok magyarázatot adni. Két különböző versenysorozatról van szó egészen a játéktól kezdve az ellenfelek erősségéig. A teljesítmények jók voltak, de számos különböző okból nem jöttek a pontok. Ilyenek az apró részletek, a kedvezőtlen szituációk és a kétes játékvezetői döntések.”
HELYES A SCUDETTO FAVORITJAKÉNT TEKINTENI A MILANRA?
„Nem gondolom. A bajnokság nagyon hosszú és most nehéz lenne megmondani, hogy ki a favorit. Ugyanolyan erősen kezdtünk, mint tavaly és most szeretnénk fenntartani a formánkat egészen a végéig. Mindezek ellenére minden játékosunk hisz abban, hogy képesek vagyunk megnyerni a Scudettót. Az első 11 fordulóban bebizonyítottuk, hogy remek csapat vagyunk. Célunk, hogy a tabella élén maradjunk.”
HA MEGLESZ A BAJNOKI CÍM, AKKOR KÉSZEN ÁLLSZ MEGADRA TETOVÁLTATNI?
„A tetoválásaim a családomról és a kutyámról szólnak. Nem látom okát annak, hogy miért ne tetováltatnék magamra egy olyan dolgot, amihez örökké kötődni fogok.”
EBBEN A SZEZONBAN LEGYŐZTÉTEK A LAZIÓT, A ROMÁT ÉS AZ ATALANTÁT IS RANGADÓKON…
„Mi vagyunk a Milan, amely a történelme során mindig fontos mérkőzéseket nyert. Ezek azok, amik megváltoztatják a bajnokság állását. Ugyanakkor a legnehezebb meccsek mégis a tabella másik felében lévő csapatok ellen vannak. Ilyen volt a Venezia elleni bajnokink is.”
SZÁMÍTOTTÁL ARRA, HOGY A NAPOLI ILYEN SZINTEN FOG TELJESÍTENI?
„Jól teljesítettek az előző szezonban is, ezért nem meglepő. A Napoli egészen a végsőkig küzdhet a bajnoki címért.”
MI AZ OKA A JUVENTUS VÁLSÁGÁNAK?
„Furcsa, hogy ennyire hátul vannak a tabellán, mert már hozzászoktunk ahhoz, hogy az első helyen állnak. Ettől függetlenül egy nagyszerű csapatról van szó.”
MELYIK VOLT AZ EDDIGI LEGJOBB TELJESÍTMÉNYED?
„Elégedett vagyok azzal, ahogyan kezdtem az idei szezont, de nem szeretnék egyetlen konkrét meccset sem kiemelni.”
KETTŐS ELÉGEDETTSÉGGEL TÖLTÖTT EL AZ ATALANTA ELLENI GÓLOD?
„Szép volt, mert ha korábban játszottál a Bresciában, akkor megérted, hogy az emberek hogyan élik meg ezt a mérkőzést. Erős érzelmek ragadtak el és a gólom hatással volt rám. Ez volt az eddigi pályafutásom egyik legfontosabb gólja.”
AZ ELŐZŐ IDÉNYHEZ KÉPEST SOKAT JAVULT A TELJESÍTMÉNYED. MI A TITKOD?
„Nehéz megmondani… Néha vannak dolgok, amik ösztönösen jönnek anélkül, hogy észrevennéd. Talán megnyugtatott, hogy a Milan végleg megvásárolt, de más részletek is segítették a fejlődésemet.”
MEKKORA ÉRDEME VAN EBBEN PIOLINAK?
„Nagy, hiszen tavaly megértette a nehézségeimet és mindig megteremtette a lehető legjobb feltételeket ahhoz, hogy megmutassam magam. Ugyanez vonatkozik a csapattársaimra is. Az edző egy fantasztikus ember, aki a pályán kívül is megpróbál segíteni. Ez nagyon fontos.”
A CSALÁDOD IS SEGÍTETT?
„Igen, mert a szüleim mindig ott vannak, amikor szükségem van rájuk.”
GONDOLTÁL ARRA, HOGY ESETLEG EGY MENTÁLIS TRÉNER SEGÍTSÉGÉT KÉRD?
„Nem, nincs rá szükségem. Ha szükséges, akkor a jövőben meg fogom tenni.”
A CSAPAT FEJLŐDÉSE SZEMPONTJÁBÓL MILYEN FONTOS SZEREPE VOLT IBRAHIMOVICNAK?
„Ibra mindig egy plusz löketet ad, még akkor is, ha nincs rá szükséged és ez egy minőségi előrelépés. Amikor ő ott van melletted, akkor mindig van segítséged. Akár az edzésen, az öltözőben, a játékban vagy akár a magánéletben is. Nagy tapasztalata és vezetői képessége van.”
MIT JELENT NEKED – AKI MINDIG IS EGY MILAN RAJONGÓ VOLT -, HOGY IBRA A CSAPATTÁRSAD?
„Elképedtem, amikor először megláttam őt az öltözőben, de aztán megkülönböztettem a szurkolói énemet a játékostól. Boldog vagyok, hogy barátként és csapattársként tekinthetek Zlatanra.”
Ő LEHET A MECCS EMBERE A DERBIN?
„Ibra mindenben kulcsember, nem csak a derbin. Amikor beindul, akkor megváltoztatja a mérkőzést.”
KITŐL TARTASZ A LEGJOBBAN AZ INTER JÁTÉKOSOK KÖZÜL?
„Az Inter egy jó csapat és ezt idén is bizonyítja, de mi vagyunk a Milan és nem félünk senkitől. Barella? Együtt játszottunk a válogatottban. Ő egy barát és egy remek játékos. Sokat segített nekem és csodálom őt az elszántsága miatt, amit minden mérkőzésen mutat.”
FOGTOK MEZT CSERÉLNI A MÉRKŐZÉS UTÁN?
„A Milan mezeket gyűjtöm, nem az ellenfelekét. Sok mezem van, különösen 2007-ből. Talán ezúttal elkérem majd Ibra mezét.”
KI A FAVORIT A MILÁNÓI DERBIN?
„A derbi egyedülálló mérkőzés. Lehetetlen megjósolni.”
AZ INTER 2020 NYARÁN SOKÁIG MEG AKART SZEREZNI ÉS ÚGY TŰNT, HOGY KÖZEL ÁLLSZ AHHOZ, HOGY CSATLAKOZZ HOZZÁJUK. MI TÖRTÉNT VALÓJÁBAN?
„Ezek olyan dolgok, amelyekről még én sem tudok konkrétumokat. Elhatárolódtam és nem tudtam semmit erről. Most abban a csapatban játszom, amelyről mindig is álmodtam.”
HA A MILAN JELENTŐS AJÁNLATOT KAPNA ÉRTED EGY KÜLFÖLDI CSAPATTÓL, AKKOR MIT TENNÉL?
„Nem hiszem, hogy másképp gondolkoznék, mint ahogy eddig. Tudom, hogy mit tettem meg azért, hogy elérjem a Milan mezt és soha nem követném el azt a hibát, hogy elhagyjam. Minden Milanért rajongó játékos álma az, hogy a klub szimbólumává váljon.”
LEHET, HOGY A KATARI VB LESZ A TE PILLANATOD?
„Még túl korai lenne erről beszélni, de egyértelmű, hogy ez az egyik célom.”
6 hozzászólás
Hajrá kölyök!
Eddig is kedveltem, de a “A Milan mezeket gyűjtöm, nem az ellenfelekét.”-mondta mindent vitt. 🙂
Igen, ez nagyon ász!
Nagyon szeretem ezt a srácot!
Forza Tonali!
„Végül egy utolsó kérdés, Sandro. Nem rögzítjük, de megtennéd, hogy mondasz – bármilyen tekintetben – valami sértőt azokra, akik elhagyták a Milant, vagy nem akarnak hosszabbítani?”
🤣 ez jó