Fabio Capello a Milan korábbi sikeredzője szerint a klub vezetősége jól igazolt a nyáron, továbbá beszélt Davide Calabria, Rafael Leao és Brahim Diaz fejlődéséről is.
A 75 esztendős szakember úgy véli, hogy a Milan a nyári átigazolási időszakban nagyon jól választotta ki a játékosokat a különböző posztokra, elég csak Mike Maignanra, Fikayo Tomorira, Sandro Tonalira vagy éppen Brahim Diazra gondolni.
„A Milan vezetősége nagyon jó munkát végez, Maldini és Massara nagyszerű játékosokat választott. Jól megfigyelték őket és a játékosok megmutatják a képességeiket. Véleményem szerint Pioli is sokkal érettebb lett, a játékosok követik őt és ez nagyon fontos. Sikerült átadnia a karakterét és a nyugalmat a csapatnak.”
„Brahim Diaz? Az előző szezonbeli teljesítménye alapján nem úgy tűnt, hogy képes lesz Calhanoglu helyébe lépni a kezdőcsapatban, de idén nagyon meglepett engem. Fut, technikás és nagyon jól lát a pályán. Fontos játékossá vált és lendületes a játéka. Jelenleg nagyon érződik Diaz hiánya a pályán. Ha egy játékost megtartanak, akkor az azt jelenti, hogy az edző hisz benne. Pioli nyugalmat és biztonságot közvetít, ami a pályán is látható. A Milan egy olyan csapat, amely nem fél kockázatot vállalni és ez nagyszerű.”
„Rafael Leao? Hatalmas potenciállal rendelkezik. Úgy gondolom, hogy kissé alábecsüli önmagát. Képes a különbséget jelenteni a pályán és kívülről olyan játékhelyzeteket illetve passzsávokat lát meg, amelyeket mások nem. Egyértelműen húzóemberré válhat, de erről meg kell győznie magát. Néha kevésbé veszi ki a részét a játékból és ez kissé dühítő.”
„Calabria? Ő egy olyan játékos, akiről nem gondoltam volna, hogy képes megragadni a Milanban. Kezdetben mindig nehézségei voltak és gyakran lecserélték. Rengeteget fejlődött, érett lett és képes felrázni a csapatot. Jól teljesít a jobb oldalon, bal oldalon és a középpályán is. Azt gondolom, hogy megérdemelné az állandó helyet az olasz válogatottban.”
Capello a nyilatkozatában kitért a legutóbbi Porto elleni 1-0-ra elveszített meccsre is.
„Egy ilyen agresszív Porto ellen a Milanból nagyon hiányoztak azok a játékosok, akik alapvetően a különbséget jelentik. Theo Hernández az egyik legfontosabb láncszem. Véleményem szerint a Porto megérdemelte a győzelmet, még akkor is, ha vissza kellett volna vonni a gólt, mivel egyértelmű szabálytalanság történt Bennacerrel szemben.”
2 hozzászólás
Szeretem az öreget.. nem köntör falazik, vagy cukormázazza a véleményét.
De a mondandójával nehéz lenne vitába szálni.
Így van! Egyetértek!