Alexis Saelemaekers hosszú távra kötelezte el magát a Rossonerihez.
A Milan péntek este a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy megállapodott Saelemaekers szerződésének további két évvel történő meghosszabbításáról. A klub a háttérben intézte a hosszabbítást és a sajtó meglepő módon egyáltalán nem szerzett tudomást a tárgyalásokról.
„AZ AC MILAN ÖRÖMMEL JELENTI BE, HOGY 2026. JÚNIUS 30-IG MEGHOSSZABBÍTOTTA ALEXIS SAELEMAEKERS SZERZŐDÉSÉT.”
Saelemaekers: „Itt maradok legalább 2026-ig. Boldog vagyok, hogy a csapattal együtt fejlődtem és remélem, hogy még sok nagyszerű dolgot tartogat a jövő. Forza Milan!”
A 22 esztendős belga szélsőt fél év kölcsönjáték után 2020 nyarán vásárolta meg végleg a Milan az Anderlecht együttesétől. Alexis játékjoga 7 millió euróba került és tavaly négy évre írt alá. Fabrizio Romano úgy értesült, hogy az új szerződés mellett Saelemaekers fizetésemelést is kapott. Eddig évi 1 millió eurót keresett.
Saelemaekers eddig összesen 64 tétmeccsen lépett pályára a Milanban a tavaly januári érkezése óta és a mérlege 4 gól illetve 10 gólpassz. A belga támadó nagy fejlődésen ment keresztül és az utóbbi időben állandó kerettag lett a belga válogatottban is.
Zlatan Ibrahimovic és Davide Calabria után Alexis a következő, aki hosszabbított a klubbal.
5 hozzászólás
Ügyes.
Így kell ezt!
Remek!
Így van, így kell ezt. Csak azt nem értem, hogy mi van a többiek szerződéseivel? Neki 2024-ben járt volna le, de 2022-ben és 2023-ban több játékosunk szerződése lejár a transfermarkt adatai szerint. Nem azokra kéne fókuszálni leginkább?
A „2022-esek” közül Kjaerrel nem gondolnám, hogy probléma lesz – bár már semmi sem elképzelhetetlen -, mert neki a Milan lesz az utolsó magasan jegyzett csapata, és nem lenne akkora piaca (ráadásul kezdenek előjönni a sérülések nála is), Kessie-vel meg nem azon a néhány órán/napon múlik a megegyezés, amit a belga hosszabbítására szánt a vezetőség. Romagnolival ugyanez a helyzet. A tárgyalások nyilván úgy zajlanak, hogy előtte küldözgetik egymásnak az ajánlatokat, azokat megbeszélik… Kessie-vel nem nagyon van mit tárgyalni, ugyanaz a kategória, mint Donnarumma, hazudozik összevissza. Ha nem ad le az igényeiből, akkor nyáron mehet a francba. Romagnoli helyzete érdekes(ebb), ott még sok meglepetés érhet minket. Ibrával pedig nem fogunk hosszabbítani, már amennyiben van a vezetőségnek egy csöppnyi esze.