A Milan tájékoztatása szerint Mike Maignan csuklóját sikeresen megoperálták.
Mint arról beszámoltunk, az orvosi konzultációt követően egy specialista javaslatára megszületett a döntés, hogy a teljes felépülés érdekében megműtik Maignan kezét. A francia válogatott kapus csuklója a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen sérült meg és az utóbbi hetekben fájdalmat érezve védett.
A Milan a hivatalos honlapján közölte, hogy Maignan bal csuklóját artroszkópos eljárással megműtötték a milánói Madonnina klinikán. Az operáció tökéletesen sikerült és komplikációk nélkül zajlott. Mivel a francia kapus csuklójában a szalag is sérült, így sikeresen megtörtént annak helyreállítása.
A műtétet Dr. Loris Pegoli professzor végezte a Milan csapatorvosának, Stefano Mazzoninak a jelenlétében. A klub tájékoztatása szerint Maignanra hat hét pihenő vár, mielőtt megkezdi a rehabilitációs folyamatot. A teljes felépülési idő 10 hetet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy a 26 esztendős kapus december végén vagy január elején térhet vissza a pályára.
Maignan mellett a harmadik számú kapus, Alessandro Plizzari is sérült, így a távollétükben Ciprian Tatarusanu és a frissen szerződtetett Antonio Mirante versenyez a kezdőcsapatba kerülésért az elkövetkező hetekben.
Maignan eddig 7 bajnokin védte a csapat kapuját és ezeken 5 gólt kapott, míg 3 alkalommal kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést a Serie A-ban az idei szezonban.
4 hozzászólás
Fantasztikus, itt tuti valami átok ül ezen a csapaton, mert ez már tényleg túl sok…. ebből simán lesz február eleje is….
Suarez is szétrúgta a kezét az Atletico elleni meccsen. Védhetnék jobban a kapusokat.
Engem nem zavar csípem Mirantét.
Jobbulást és mielőbbi visstatérést! Amúgy szerintem azért nem a válogatott szünet előtt műtötték, hogy Nemzetek Ligája győztesnek mondhassa magát.