Davide Calabria az Atalanta elleni mérkőzés után elmondta, hogy előre begyakorolt akcióból született a 28 másodperces gólja és fontos volt a három pont megszerzése a válogatott szünet előtt.
A saját nevelésű jobbhátvéd csapatkapitányként vezette ki a csapatot a pályára az Atalanta elleni rangadón és a nagyszerű teljesítménye mellett egy góllal járult hozzá a 3-2-es győzelemhez.
„A gólom? Az elmúlt napokban készültünk erre és gyakoroltuk. Ez nem volt véletlen. Az volt a tervünk, hogy a szélsőhátvédek úgy kezdik a mérkőzést, mintha középpályások lennének és mint láttuk, rögtön meglett az eredménye. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar működni fog.” – reagált Calabria.
„Támadásban még javulnom kell. Úgy gondolom, hogy a csapat játékstílusa segít az egyéni fejlődésben is, mert sok helyzetet alakítunk ki és élesebbnek kell lennem a kapu előtt.”
„Atlético elleni vereség? Azt gondolom, hogy nem érdemeltük vereséget és jogtalan volt a tizenegyes. Mindenesetre ezen az estén nagyszerűen reagáltunk a keddi vereségre és megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek egy nehéz mérkőzésen. Az Atalanta is ott van a Bajnokok Ligájában és már évek óta jól teljesít az európai porondon. Ez egy remek teljesítmény volt és egy fantasztikus győzelem, amellyel a lehető legjobb módon zárul a szezon első szakasza a válogatott szünet előtt.”
Érdekesség, hogy Calabria a harmadik leggyorsabb gólt (28 másodperc) szerezte a Milan játékosaként a 2004/05-ös szezon óta a Serie A-ban. Ennél gyorsabban csak Leao (6 mp, Sassuolo ellen) és Muntari (18 mp, Juventus ellen) tudott betalálni a bajnokságban.
1 hozzászólás
Remek teljesítményt nyújt már hónapok óta! A kapitányi szalagot is megérdemli!
Forza Milan!