Paolo Scaroni, a klub elnöke elmondta, hogy a Milan legfőbb célja, hogy tartósan a Bajnokok Ligájában szerepeljen az elkövetkező években, továbbá beszélt Zlatan Ibrahimovicról és Franck Kessié szerződéséről is.
A Rossoneri hét év után újra a Bajnokok Ligájában szerepelhet, miután az előző idényben a második helyen végzett. A Milan jelenleg 3 forduló után 9 ponttal áll a tabellán és egyből megkezdődtek a találgatások illetve az esélylatolgatások arról, hogy a csapat megnyerheti-e a Scudettót ebben a szezonban. A Milan elnöke szerint erről még túl korai lenne beszélni.
„Nagyszerű mérkőzés volt a Lazio ellen és mindannyian jól éreztük magunkat a stadionban, de még korainak tűnik számomra, hogy bárki is a Scudettóról beszéljen. A prioritás, hogy megszilárdítsuk a helyünket a Bajnokok Ligájában. Nem maradhatunk ki a BL-ből egy szezonra sem. Aztán ha sikerül még jobban teljesíteni, akkor boldogok leszünk.” – nyilatkozta Scaroni.
A 74 éves szakember kiemelte Stefano Pioli munkáját és kitért Franck Kessié jövőjére is.
„Fiatal projekt? Ez a tulajdonosunk, a vezetőség és az edző stratégiája. Az edző egy igazi csapatot formált, amely agresszív és szórakoztató futballt játszik. Talán éppen azért, mert sok fiatal játékosunk van. Előnyt jelent, hogy nálunk nem történt edzőváltás a nyáron és ennek hosszú távon meglesz az eredménye. Az edzőnek köszönhető, amit látunk a pályán. A projekt mindig is hosszú távra szólt. Szomorúak voltunk, amikor a csapat veszített, de soha senki nem kérdőjelezte meg Pioli munkáját.”
„Ibrahimovic? Nem tudom, hogy mit tervez a jövőben, de ha velünk marad, akkor nagyban hozzájárulhat a csapathoz. Kessié? Nagyon elszánt volt a Lazio ellen. Remélem, hogy sokáig maradni fog a Milanban. Maldini és Massara dolgozik a szerződésének meghosszabbításán. Bízom a munkájukban és fenntartom az óvatos optimizmusomat.”
10 hozzászólás
Szuper volt a csapat, nagyon jó volt ezt látni. De, ez a tegnapi mérkőzés nagyon sokba lesz a vezetőségnek :)))
Kessié olyan volt…akit nem lehet nem megtartani. A mellé/helyére hozott Bakayoko halovány volt, veszélyes és le is sérült. Azt hiszem, ezzel a mutatott játékkal, sajnos már a 8 milliós fizetés sem söpörhető le az asztalról 🙂
Csak éppen ha 8-at mondanánk 9-et kérne.
9.5-et
10
szubjektív véleményem, de szerintem ő pont ennyiben különbözik dollárummától, hogy ha kaphat máshol 10-et de mi adunk neki 8at, akkor alá fog írni nálunk!
Ebben az is benne van, hogy őt sose huhogták ki sehol…mert ember…és ezt szerintem ő soha nem szeretné elveszíteni.
Akkor miért nem írt még alá?
Hosszú szünet után, 15 percet se játszott Bakayoko, nem temetném és minősíteném. Lesz még lehetősége megmutatni h. miért van itt.
az se gond. akkor játszon úgy. nem kapja meg, de akkor dolgozzon meg a pénzéért a következő csapat szerződése végett. Húzzunk le vele egy jó és eredményes szezont és csá.. Sajnálnám, mert nekem már akkor a kedvencem volt, mikor itt még nem értékeltétek. Kaptam is érte, de, ha nem megy, nem szabad erőltetni. Keresni kell helyette valaki mást. Talán majd már épp egy Dominikot, vagy valakit, a TK-ra, mert védekezésre talán pont kitermelődik helyette az utód… 🙂
Összességében, nekem nagyon tetszik, ami jelenleg megy nálunk. Sok munka, odafigyelés, koncentráció, minőség, de nem a végtelen pénz miatt. Pont ez az az eszme, amire a Milan mindig is épült. Berlu idejében volt egy kis kikacsintásunk a pénz nem számít érába, de az szuper és haszos és jó volt, de elég is volt. Arra jó volt, hogy világszinten is meghatározó clubbá váljunk az idők végezetéig. Jelenleg, tudatos, sok munkával járó, okos építkezés zajlik. Nem leszünk a világ legerősebb csapata 3 éven belül, de ha így érjük azt el, s sikerülhet szerintem ez 5-8 éven belül, akkor ott is fogunk maradni, mert ez egy fenntartható fejlődés, működés, míg a mai világelit egy létezhetetlen modellt használ.
Mi ismét lehetnénk végtelen pénzes tulajd csapata. Nem véletlen emlegetik folyton Arnault. De, amennyiben neki akarják eladni a clubot, akkor pont erre van szükség. Fel kell ismerni, hogy egy ilyen kaliberű ember nem egy oljföldet megörökölt playboy. Tudatos, okos, magára büszke üzletember. Az ő brandjébe jelenleg nagyon is beleillik a Milan. Pont azt csináljuk, mint ő. Minőség, nem olcsón, de vállalható áron. tudatos építkezés, tudatos fejlődés.
Előző időszakban mi inkább egy Zara voltunk..kukázott játékosok, gyatra minőség, szépen csomgaolva. De mostanra kb elkezdtünk Louis Vuitton minőséggé válni. /Kifejezetten nem szeretem ezt a márkát, de elismerem a minőségét és a brand erejét/. Szóval, ha valóban neki akaják eladni a Milant, akkor ezt pont így és csakis így lehet. Ne kelljen neki magyarázkodnia, s a Milan növelje az ő brandjét. Ellenben, ha így lesz, akkor a pénz bár nem leszünk PSG mert az baromság, nem fog számítani. És ha mostani tulajokkal lépünk még 1-2 lépést ezen az úton, akkor szerintem, ez be is fog következni.