Stefano Pioli, a Milan edzője szerint a csapat nagyon motivált és várja a Bajnokok Ligája-szereplést, továbbá beszélt a Zlatan Ibrahimoviccsal való kapcsolatáról és Simon Kjaer hőstettéről is.
„A jelenlegi Milan a legerősebb csapat, amit eddig edzettem. A játékosok érettek lettek és tisztában vannak a képességükkel. Arra kell összpontosítanunk, hogy meg tudunk nyerni minden mérkőzést, aztán a végén meglátjuk, hogy hova jutunk. A Milan a győzelemre született. Egyértelmű, hogy ez időbe telik, de én és a játékosok arra törekszünk, hogy nyerjünk. Ismerjük a nehézségeket, a Serie A erőviszonyait és tudjuk, hogy kemény lesz a Bajnokok Ligája, de nagyon motiváltak vagyunk.” – mondta Pioli.
„Keményen dolgoztunk azért, hogy itt legyünk. Izgatottnak kell lennünk, hogy szembe nézhetünk ezzel a kalanddal. Egyszer már hallottam a Bajnokok Ligája-himnuszt, amikor a Laziót a selejtezőben irányítottam. Ez egy nagy jelentőséggel bíró zene. BL-himnusz csengőhangként ébresztéshez? Nem… A telefonomon Zlatan az ébresztőhang.”
„Ibrahimovic? Zlatannal nagyon könnyű kijönni. Mindketten közvetlen emberek vagyunk és elmondjuk egymásnak, hogy mit gondolunk. Mindkettőnknek az elsődleges célja a csapat érdekei. Nem félek a vitáktól vagy a nézeteltérésektől. Zlatan soha nem fogja hangoztatni, de mindig ő az első, aki odateszi magát és vállalja a felelősséget. Rendkívül intelligens és szimpatikus ember. Nagy szerepe volt a fejlődésünkben és továbbra is sokat tud adni a Milannak. Egyszer az előző idényben nem volt elragadtatva, amikor lecseréltem. A következő napon kopogtatott az irodám ajtaján, én csak álltam a sarokban és végighallgattam őt. Másnap odamentem hozzá és elmagyaráztam neki, hogy mit miért tettem. És Zlatan elfogadta ezt.”
„Giroud és Ibra egyszerre a pályán? Két kiváló játékosról van szó, akik játszhatnak együtt. Különböző jellemvonásaik vannak, Giroud egy célponti ember, míg Ibra most inkább egy irányító csatár. Ha mindketten 100 százalékos állapotban vannak, akkor lehetséges lesz, hogy kipróbáljuk.”
„Liverpool elleni BL-meccs? Érzelmes pillanat lesz. Az előző idényben játszottunk Manchesterben és jó mérkőzés volt, még akkor is, ha nem lehettek nézők a stadionban. Lelkesen térünk vissza a Bajnokok Ligájába, a nehéz mérkőzésekre nagy lehetőségként kell tekinteni. Ha magabiztosak vagyunk, akkor minden akadályt le tudunk győzni.”
„Őszintén szólva kissé meglepett a kapcsolat a klub többi alkalmazottjával és a Milanellóban dolgozó emberekkel. Általuk úgy érzem, mintha más ember lennék, de nem gondolom, hogy valami különleges dolgot csinálnék. A kollégák között megvan a kölcsönös tisztelet egymás iránt. Általában reggel nyolckor megérkezek Milanellóba és délután hatkor megyek haza. A nap többi részét a feleségemmel és a barátaimmal töltöm. Van, amikor elmegyünk pizzázni vagy moziba. Egy hétköznapi ember vagyok, mint mindenki más. Szerencsés vagyok, hogy olyan munkám van, amire mindig is vágytam. Nagyon hálás és elégedett vagyok.”
„Eriksen összeesése az EB-n? Nagy volt az ijedtség, rögtön a legrosszabbra gondoltam. Amit Kjaer tett, az nem mindennapi dolog. Soha nem kételkedtem Simon emberi tulajdonságaiban, de azt kell mondanom, hogy elképesztő volt a lélekjelenléte.”
14 hozzászólás
Pioli amennyire egy szürke edző volt a Serie A-ba, és a kinevezésének sem örült a közönség 99%-a..úgy fejlődött ő is a csapattal. Megértette a Milan céljait és összekapta magát a stábjával. Nálam ő ilyen tipikus Fiorentina-s edző volt. Nem egy sereghajtó csapat edzője, ahhoz talán már magasabb a tudása, de nem is egy Inter, Milan, Juve szint. Eddig. A kinevezésének első félévében már elkapta a fonalat és látszott, hogy sokat dolgozott a taktikán, a játékosokkal. A taktika az tetszik amit játszat a MIlannal. Én őt a volt Barca edzőjével tudnám összehasonlítani, Ernesto Valverde-vel. Ő is közép csapatokat edzett a Spanyol Bajnokságban, és nem volt már fiatal edző amikor megkapta a Barca is kispadját. És a körülményekhez képest meglehetősen jó eredményeket ért el a Barcaval. Nem túl populista edzők, mármint Pioli vagy Valverde és ez bennük a jó.
Allegri is így kezdte Milánóban tudtommal. Hát még van mit tanulnia de kétségkívül tanuló képes. Remélem így fejlődik majd tovàbb. Maldiniék is kezdenek tanulni.
Allegrivel ronda focit játszottak, Piolival sokkal nézhetőbb focit játszik a csapat.
Az utolsó éve sikerült borzalmasra de ott nagyon rosszul sikerültek a dolgok a semmiből romlottak el mintha meg akarták volna buktatni. Utána a Juvéval meg alkotott rendesen. Nekem pl. tetszett a 2011es bajnok csapat amit Allegrinek lehet köszönni.
Juve-tól is azért küldték el, mert nem játszották a focit. Az eredményei meg szépek nagyon, arra nem lehet panasz, de nem cserélném el most Pioli-t, mert sokkal jobb.
Nem lenne pénzünk Allegrire. 😀 Az meg hogy mi a szép foci ízlések és pofonok. Most már nem panaszkodom, de az első időszakban borzalmas volt nézni a Pioli féle Milant. Meg én is elküldtem volna ahogy a csatár nélküliséget kezelte főleg a MU elleni visszavágón. Ha tovább jutottunk volna ledobtam volna a tvm. 😀 Mégcsak próbálkozást sem láttam mindig ugyanazt a 3 embert forgatta hogy hátha lesz valami. Ezt szerintem Allegri jobban megoldotta volna. De több ideje is dolgozik ezen a szinten. De az is igaz hogy Allegri egy csapatot kapott Pioli meg hát itt felháborodhat bárki de mit vett át? Egy birka csordát. 😀 Amiben még jobbnak látom Allegrit az a stabilitás megtartása. Pioli még bizonyíthat hiszen Milánóban van. Ügyes menedzser eddig a kötelezőt hozta jó a játék. Bíznak benne. Így tovább. Én sem cserélném le, felesleges cserélgetni ha valami működik.
Ebben nagyon nem értek egyet. Rekordokat döntött meg, amiket a Barcelona tartott korábban és az „első időszakában” egy borzalmasan gyenge rossz szériában lévő csapatot vett át. Allegri-t meg nem én küldtem el sehonnan, hanem ezt mondta róla a Juventus vezetősége. Allegri meg olyan keretből építkezett mindig mikor sikeres volt, amilyet Pioli sose látott, amikor Allegri elvesztette Thiago-t és Ibra-t, akkor nála teljesen elfogyott a tudomány, Pioli meg a sz*rból épített várat.
De mindegy rád hagyom, mert látom nem fogunk egyetérteni soha.
Hat figyelj Allegrit a Cagliaritól is kirúgták. Aztán előtte az év edzője volt olaszországban. Most meg visszahozták a Juvéhoz. Nem tudom Torinóban mi volt a háttérben de ha nem vagyok elégedett valakivel nem hozom vissza pár éven belül. A Milanon meg azt láttam mármint a játékosokon hogy már nem hisznek az edzőben az utolsó idényben legalábbis. Ott történt valami amivel bizalmat vesztett. Lehet emberileg nem stimmel valami vele. Azt meg én is írtam hogy Pioli egy birka csordát vett át és épített belőle csapatot egyről beszéltünk. Ibra meg Thiago nélkül is volt Allegri második meg harmadik a Milannal. Utolsó idényében meg nyolcadik abban az évben történt valami. Igazából két külön személyiség lehetetlen összehasonlítani őket. De az kétségtelen hogy Allegri is kis csapattól érkezett nem csak Valverde. De amikor masodik meg harmadik is volt a Milannal Allegri sem az volt hogy fél évi bajnok majd totál offos második félév. Erre értettem a stabilitást.
Nekem nincs bajom Allegri-vel, de az tény, hogy mindenki addig szereti, amíg jönnek az eredmények, mert amúgy szervezett kiscsapat taktikát játszanak a csapatai, de mivel vannak sztárok, ezért jönnek a gólok is. Ennél ő többet nem produkált és megrekedt kicsit ezen a szinten és új kihívás helyett visszament a Juventus-hoz, amivel a klub is egy biztonsági megoldást választott és nem a jövőt építik.
A jövőt nem ismerjük, szóval lehet Allegri most valami csodát tesz és BL-t nyer, de Pioli sokkal nehezebb helyzetben van, mint Allegri volt a Milanos karrierje elején. Pioli remekül bánik ezzel a fiatal kerettel, ráadásul bátran játszanak az erősebb ellenfelek ellen is, ami furcsa az elmúlt siralmas éveket tekintve, de a legerősebb Milan-ok nem álltak be védekezni, ezért én jobban támogatom ezt a stílust.
Allegri több dolgot elért már ez vitathatatlan, de ő az a fajta edző, aki 11 emberrel védekezik a saját térfelén a Barcelona ellen és 2 – 0-ra nyer. Amikor a Milan-ban volt és ezt csinálta, akkor szerettem, de semleges nézőpontból meg azért nem egy ilyen csapatról álmodozom. Maldini arról beszélt, hogy szüksége van a csapatnak egy stílusra és ezt lehetett látni a Pioli csapaton, amikor minden meccsen 2 gólt lőttek minimum, arról meg nem tehet szegény, hogy egyetlen vérbeli csatárral kellett egy teljes szezont lenyomnia, miközben fontos posztokról dőltek ki emberek.
Én ebből a szempontból mértem össze a két edzőt és Pioli stílusa közelebb áll ahhoz, aminek egy sikeres Milan-nak lennie kell a jövőben és ha távozik is egyszer Pioli, ezen az úton kell tovább menni. Újra a legnépszerűbb csapatok közé kell kerülni és azt elavult védekező focival nehezebb lenne, hiába könnyebb azzal eredményeket elérni. Aztán majd lehet úgy járunk, mint a Juventus, hogy vissza kell nyúlni a működő alapokhoz, de egyelőre működik, amit a vezetőség akar és inkább a játékosok nehezítik most az előrelépést.
Hát mivel működik a csapat fentebb írtam, hogy én sem cserélném le. Meg fenn tartom, hogy nem is lenne pénzünk Allegrire :D. Azt meg vitatom, hogy Allegrinek csak sztárokkal megy aki a Cagliariban év edzője tud lenni az nem csak sztárokkal tud dolgozni. Emlékszem mikor Allegri idejött féltem, hogy majd megeszik a sztárocskáink. Az sem volt egy kellemes váltás, de valóban jobb helyzet, mint Pioli esetében. Nekem egyik stílussal sincs bajom. Az Allegri féle 11 emberrel védekezünk valahogy nézhetőbb volt mint a MU elleni Pioli féle játék. Ez a stílus jobban fekszik Allegrinek és emiatt jobban kezelte volna a csatár nélküliséget szerintem. Ettől függetlenül Pioli csodát csinált a csapattal és ez kellett most a Milannak ez tény! Na meg Allegri nem is jönne ide amíg ilyen csapatoktól kap hálásabb feladatot. Hülye lenne. Megnéztem volna mit tud Allegri a birka csordával amit Pioli átvett akkor okosabbak lennénk. De nyilván ahogy mondtad is Allegri „megrekedt” ezen a szinten. Hát nyilván a jó lóvét a sztár csapatok adják. Amíg eredményes lesz munkája.
Cagliariban nem vártak el tőle komoly eredményeket, miközben Pioli-nak egy Cagliari szintű csapatot kellett irányítani Milan néven és elvárásokkal. Ezt meg eredményesen teljesítette látványos focit játszva, ami sokkal nehezebb így. Gattuso se szerepelt le nagyon, működött a védekezés és kontrázás és a célt is majdnem elérte(1 pont hiányzott a BL-hez).
Allegri érkezését meg ki lehet zárni, mert Maldini nem szereti ezt a stílust ezért küldte el Gattuso-t.
A MU ellen meg Donnarumma potyája és Meite Pogba-nak adott gólpassza miatt estünk ki, aminek Pioli játékához nem sok köze volt, mert az első meccsen meglepetésre a Milan dominált, de hát a csatár gondot már sokszor kielemeztük és ez a pénzhiányra fogható elsősorban, legalábbis a MU ellen nem tudjuk felvenni a versenyt, ha csak egy bevethető csatárunk van. Az viszont biztos, hogy az Allegri féle védekezéssel továbbjutottunk volna, de sok értelme nem lett volna.
Én csak annyit mondok : 1994.05.18 -a óta imádom a csapatot
ha jó azért, ha kevésbé jó azért, hogy jobb legyen…
A születési dátumom 😀
+1