Davide Calabria viselte a csapatkapitányi karszalagot a Sampdoria és a Cagliari elleni mérkőzésen is. Az olasz jobbhátvéd a vasárnapi 4-1-es győzelem után beszélt a szurkolók visszatéréséről, a csapatról, a formajavulásáról és a személyes célkitűzéséről.
„Nagyszerű volt, hogy a szurkolók mellettünk álltak. A velük kialakított kiváló kapcsolatunk és az elmúlt hónapokban mutatott remek formánk által mindannyian nagyon vártuk, hogy visszatérjenek a szurkolók a stadionba. Ez fantasztikussá tette ezt az estét.” – mondta Calabria a lefújás után.
„Megérdemeltük a győzelmet és mindig csodálatos együtt ünnepelni a közönséggel. Hónapok óta dolgozunk együtt és a pályán kívül is nagyon jól kijövünk egymással a csapatban, ami kulcsfontosságú. A mérkőzésen egy-egy extra sprintelés kis dolognak tűnhet, de akár megváltoztathatja az egész mérkőzést. Mindenki fejlődik és ennek az eredménye ezen a mérkőzésen is látható volt. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével.”
„Ezen a szinten fontosnak tartom, hogy ne csak 11 kezdőcsapat szintű játékosunk legyen, hanem 20, különösen a Milanban és egy ilyen kemény bajnokságban. Mindannyiunknak koncentráltnak kell lennünk, még 5 perc is a különbséget jelentheti, hiszen akik csereként pályára lépnek friss emberként képesek jobban teljesíteni.”
Calabriát arról kérdezték, hogy milyen változáson ment át az elmúlt másfél évben.
„Megváltozott a mentalitásom és a gondolkodásmódom, ennek az eredménye látható. Van valaki, aki nagyon sokat segít nekem. Nyitott vagyok mindenre. Nagyon élvezem a játékot, erről szól a futball. A csapat átalakult és nehéz éveken vagyunk túl. A szurkolók mellettünk állnak és jól teljesítünk. Továbbra is így kell folytatnunk.”
„Vannak személyes célkitűzéseim. Keményebben és keményebben kell dolgoznom, hogy élesebb legyek támadásban. Célom, hogy bekerüljek az olasz válogatottba, ami a Milanban nyújtott teljesítményemtől függ. Remélem, hogy újabb remek szezon lesz.”