A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönadta Mattia Caldarát a Veneziának.

Ahogy várható volt, a 27 esztendős középhátvéd távozott a piros-feketéktől. Caldara a Milannal kezdte meg az előszezont, miután lejárt a 18 hónapos kölcsönszerződése és az Atalanta úgy döntött, hogy nem tart rá igényt. A játékos átadólistán szerepelt, ugyanis Stefano Pioli nem számolt vele a következő szezonra.

Caldara a hétvégén Velencében sikeresen teljesítette az orvosi vizsgálatokat, majd aláírta a szerződését az új klubjával. A Milan és a Venezia hétfő délelőtt bejelentette a klubváltást.

“AZ AC MILAN BEJELENTI, HOGY MEGÁLLAPODOTT A VENEZIÁVAL ÉS VÉTELI OPCIÓVAL EGY ÉVRE KÖLCSÖNADTA MATTIA CALDARÁT.”



A megegyezés szerint Caldara szerződésében egy vásárlási opció szerepel, amely alapján a Serie A újonca az idény végén végleg megvásárolhatja. Sajtóhírek szerint a vételi összeg 4 millió euró lesz. Az olasz védő a Cagliari, a Sampdoria és számos külföldi klub megkeresését is visszautasította az állandó játéklehetőség érdekében.

Caldara 2018 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Juventustól, azonban a sérülések miatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, előbb Achilles-ín szakadást, majd térdszalag-szakadást szenvedett. Caldara összesen 2 tétmérkőzésen játszott a piros-feketék színeiben, egy Olasz kupa és egy Európa Liga meccsen.

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azt hiszem mindenkinek így a legjobb. Nálunk esélye sem lenne formába lendülni, mivel pályára max 1-1 kupa meccsen léphetne.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet