A szlovén válogatott támadó boldogtalan Bergamóban és igent mondott arra, hogy csatlakozzon a Rossonerihez.
Josip Ilicic a Milan célpontjai között szerepel a támadó-szekció megerősítése szempontjából. Rutinos és nagyon jól ismeri az olasz bajnokságot, így támadó-középpályás posztra vagy a támadósor jobb oldalára is megoldást jelenthet.
A Sky Sport Italia arról számolt be, hogy a Milan vezetősége már megállapodott Iliciccsel a személyes feltételekről. A szlovén futballista boldogtalan Bergamóban, ezért távozási kérelmet nyújtott be az Atalanta vezérkara felé. Ilicic a Milanban akarja folytatni a pályafutását.
Így most a Milannak egyezségre kell jutnia az Atalantával az átigazolási árról. Ilicic szerződéséből egy év van hátra és a klubja 7 millió eurót kér érte, amit a Milan túl magasnak vélt tekintettel arra, hogy lejár a kontraktusa. A piros-feketék maximum 3,5 millió eurót hajlandóak fizetni érte. A felek között folytatódnak a tárgyalások a vételárról.
A 33 éves támadó az előző három szezonban 108 tétmérkőzésen összesen 70 gólból vette ki a részét közvetlenül az Atalanta színeiben.
25 hozzászólás
7 millió túl sok Ilicicért… Te jószagú…
Oké, hogy már nem fiatal, és csak 1-2 jó éve van, de könyörgöm, jelenleg simán rá lehet rakni a klaszis besorolást. Ha lenne más jó tervünk, oké, de szerintem nincs.
Cassano óta nem volt ilyen zsugás a csapatban, mint amilyen ő lehetne!
A klasszis kifejezés túl merész. Sosem volt klasszis, fiatal korában sem. Egy jó focista, aki egy középszerű csapatban felfelé lóg ki. Nem véletlenül nem került soha komoly csapathoz (kérdés, hogy a bányások mennyire tekinthetők nagy csapatnak). Tescós megoldást választottunk újra, csapatépítés nélkül. Végül is az Elliott érában a csapatépítésről le is mondhatunk, nem az a cél.
Szerintem ez nem igaz! 25 éve drukkolok a csapatnak de ilyen fiatal gárda még nem volt. Most van csapatépítés és nem akkor volt mikor mindenhova vettünk egy sztárt. Leao, Brahim, Salemakers, Maldini. Minden támadó középpályás posztra van fiatal játékosunk akikre lehet majd építeni de ha egy Ilicicet meg lehet szerezni bagóért Samu helyére akkor azt a ziccert nem szabad kihagyni. Potom pénzért kb 2 évig nagy segítség lehet és addig beérhetnek a fiatalok.
Ezzel együtt, számunkra erősítés. Szóval jöhet.:-)
Azért az erős hogy az Atalanta középszerű csapat. Világklasszisnak nem mondanám a szlovént, de simán klasszisnak olaszországban akár igen. 108 meccsen 70 gólból vette ki a részét 3 év alatt nem sok ilyen játékost találsz olaszországban. Vannak jobb támadók is nála nem ő a világ közepe de annyira lesajnálni sem kell. A súly problémája már aggasztóbb számomra.
A transfermarkt szerint Ilicic értéke 6 millió euró, akkor mi miért is vegyük meg 7 ért? Ha már úgy is jövőre lejár a szerződése? Normális és teljesen érthető dolog hogy alkudni fognak. Senki sem olyan hülye hogy rögtön rábólintana az első árra amit kérnek. Mindenki próbál többet kérni és mindenki próbál kevesebbet adni. Mi ebben a rossz? Miért rögtön megint az Elliott? És miért lenne Ilicic tescós megoldás? Kjaer is az volt? És miért lenne a csapat építés csak a fiatalokra alapozva? Szerintem a csapat építés az ha szépen lassan építünk a csapat, pótoljuk a távozó játékosokat és a hiányposztokat. És nem az mint amit a kínaiak csináltak és leváltották majdnem az egész kezdő 11 játékost y és mi lett belőle…. szerintem a csapat építés az ha nem nagyon bontják meg a csapatot és minden éven vesznek két max három jó játékost, nem többet. És sajnos az éven két posztot muszáj pótolni a tervezetten kívül…. Ilicic nagyon is jó ideiglenes megoldás lenne ameddig nem akadnak rá egy nagyon jó játékosra. Ilicic tapasztalt, rutinos játékos aki ismeri nagyon jól az olasz focit. Most hozzanak valakit oda aki hónapokig szokni fogja az olasz focit és lehet nem is fog ülni neki az olasz foci…..
Hát az ázsiaiak sok pénzt költöttek, de nem volt szakértelem mögötte. Nameg az sem igazán, jó amit az Eliott művel. Kétségtelen, hogy így is sokkal jobb az Eliott megoldása. Viszont kicsit kezdenek átesni a túloldalra a zsugoriskodással. Sok játékosról lecsúszott a csapat 1-2 millió miatt. Persze van fair play is ezt is tiszteletben tartom. Viszont vékony jégen táncol a vezetőség. Sok a lyukas poszt idén, mert nem voltak hajlandóak fizetést emelni. Ott a török például. Inkább megadtam volna a fizetést majd kigolyózom ha van jobb játékos a helyére normális áron vagy ha van pénz jobbra. Most meg 5 millióból akarnak játékost venni. Akkor inkább kölcsönözzenek. Nem vérlázítóan rossz a helyzet így is hosszú ideje nem volt ilyen jó Milan. Meg idő kell építkezni. Mindent értek. Viszont ha valaki kritizál azt is megértem mert azért így sem minden frankó.
A szlovén esetében érthető az alkudozás. Idős ié lejáróban van a szerződése és az aduász hogy túlsúlyos. A transfermarkt pedig szerintem figyelembe veszi hogy 1 éve van vissza. 6 millió vicc egy ilyen játékosért.
Ennyi erővel miért fizetünk Ibrahimovicnak majdnem kétszer annyit, mint amennyi a TM szerinti értéke? 🙂
Messinek is a TM szerint 80 millió az értéke és valami 130 milliót keresett évente állítólag. Na meg egy dolog az értéke másik dolog a fizetése.
Kicsit próbálkoznak 3.5 mill ért Maldiniék az Atalanta pedig 7 mill amit kérnek de szerintem 5 be meg tudnának egyezni .
Így van, fix 5 M és írják is alá gyorsan
Már elnézést de nem arról volt szó az előző szezon végén hogy minél előbb csapatot akarnak adni Pioli kezébe? Akkor 7 milla rotty aztán van is egy fő. Ha 5 millába akarnak egyezkedni az Atalanta az utolsó pillanatig ki fog várni hogy van e jobb ajánlat is. Ez megint ilyen ellentmondásos dolog az Eliottól. Aztán nekem ne mondja senki, hogy nem ér annyit. Castillejo is drágább.
Amúgy nem tudom hogy ha nektek kellene a saját pénzetekből kiadni 7 vagy 3,5 milliót hogy mit választanátok, vagy hogy mindegy lenne nektek az hogy 1 vagy két millióval kell többet fizetni. 3-4 millió itt, 3-4ott és szép lassan összegyűlik egy nagyobb összeg amit lehet másba invesztálni….ha mindenkiért rögtön megadják a több pénzt akkor annyival kevesebb játékos fog érkezni. És továbbá se feledjük hogy ugyan ez a politika volt a múlt évben is és a másodikak voltunk úgy hogy egy olyan Inter előzőt meg minket akinek most muszáj kiárusítást csinálni….
De ha 1-2 évig a török keres egy millióval többet mint amit gondoltak akkor ha még egy bl összejön legközelebb a helyére lehet venni mást. Most egy milliót veszítesz de jövőre lesz pénzed normális játékosra. Zsoldos meg elmehet ahova akar. Most jobb hogy nincs pénz másra mert ingyen elment? Ez megoldás volt? Tavaly meg egy csatár hiányán túl mindenhol megvoltak. Idén van 4 hiány poszt. Kit érdekel mi volt tavaly. Ha most nem lépnek nagy baj lesz. Mint írtam lehet alkudozni, de így majd augusztus végére lesz keret vagy addigra se mert más odapengeti a 7 millát ami a képességét tekintve nem pénz érte. Inkább kölcsönözgessenek. 5 milla most+opció már lehetne értelmes játékosokat hozni. De az meg semmiképp sem megoldás hogy augusztus végére adsz csapatot az edzőnek.
Amúgy szerinted az AC tudta hogy mennyit kínál az Inter Calhanoglunak? Mert így akkor mindenki jöhetne aval hogy adjatok nekem ennyit mert ez ennyit kínál….ez sem elfogadható…. amúgy meg örülök hogy megszabadultunk a töröktől. Lehet ha pénzért kellett volna valakinek megvenni nem vette volna meg vagy csak áron alul. Kínáltak neki 4et, attól többet nem is érdemelt. Nem teszik? Mehetsz. Kész vége.
Nem jött minőségi játékos? Szerintem Tomori és Giroud az, és nem Sealemakers félék. És eddig mi a hiány poszt? A jobb szélső. A csatárok meg vannak, oda nem hiszem hogy Giroud meg Ibra mellé még érkezni fog valami minőséges játékos. A bal szélen ott van Rebic, Leao, és lehet a kis Maldini is fog ott játszani. Közepén ott van Kessie, Bennacer, Tonali. És még ott van Pobega. Ha Pobega menni fog akkor az lesz a baj, ha marad akkor meg az lesz a baj hogy Tonali meg Pobega kevés lesz az Afrika kupa alatt, és venni oda egy ötödik játékost szintén fölösleges lenne.
Ha afrika kupa alatt lesérül Pobega vagy Tonali nézegethetnek akkor. Tonali meg nem is ebbe a felállásba való. Ha Giroud mint idősebb játékos véletlen sérülékeny lesz mint oly sokan Milánóba szintén nagy baj lesz. Több meccs is lesz mint tavaly ezt senki se felejtse el. Sajnos nincs pénz játékosra. Majd a kis Maldini pótolja a törököt semmi baj mert egy felkészülésin jól szállt be a meccsbe megvagyunk mentve 😀 😀 😀 Ugyanolyan menedzser felfogásod van mint az Eliottnak. Amiket cikkeznek nem véletlenül cikkezik. Hiány posztok. És nem értem ezt az akkor akárki kérhet akármennyit dolgot hogy ha a töröknek megadják. 1 év múlva ha áron alul is adják el és lesz pénz másik játékosra akkor is lenne normális játékos folyamatosan arra a posztra. Aztán nem merne senki se kérni mert tudná hogy amint megkapja egy évre rá mehet is ahova akar.
A török azt mondta a Milan élvez prioritást. Erre aláírt a szomszedhoz. Nemis kell ide ilyen kis mocsok. Meg nem tudhatod hogy mi minden volt még mögötte. Nem ért nekik többet a török és kész.
És hogy ugyan olyan felfogás? Hisz ez nem egy FM játék ahol a pénz csak játék. Itt a pénznek valós értéke van. Buta az a manager, cég aki fejetlenül dobálja ki a pénzt. Azért okosan kell gazdálkodni és sokan megfeledkeznek a FFP szabályairól is. És arról is megfeledkeznek hogy az AC nem egy PSG, City vagy Chelsea, arról is megfeledkeznek hogy ez nem egy Premier League és szintén arról is hogy rengeteget csökkent az utolsó évtizedben a Milan-nak a marketing értéke. Mindenki csak azt írja miért nem vesznek ide, miért nem vesznek oda, ennek miért nem adnak ennyit, amannak még többet mintha a fán nőne a Milanban a pénz. A Barcan most jön ki a fejletlen költekezés eredménye, ugyan úgy a Realon, az Interbe is gondok vannak de a Milan amit még Berlusconi akkora adósságokba vitt hogy még, az bizony mindenkinek adja meg amit kér…. meg ha már nemis lenne az Elliotnak pénze már akkor is egy köszönettel tartozunk nekik hogy ebben a nehéz időszakban stabil lábakon van a csapat.
Jogos! Arról volt szó csak ők felejtették ezt el teljesen
Bírom ezt az Ilicicet, igazi csibész, remélem minél hamarabb megegyeznek! 🙂
Kedves Toti82!
Nem érted ugye? Ha nem jutnak újra blbe akkor verhetik a mellényt hogy mennyit spóroltak. Akkor egyszerű! Nem kell jobb szélső se meg senki. Megvannak! Nem kell ide Ilicic sem! Úgy olcsóbb! Ha eredményt akarsz a zsebedbe kell nyúlni. Számításba vettem a fair play szabályt. 1-2 millió pkusszokról beszélünk de te azonnal a PSGvel dobálózol. Ezen klubbokat meg a korona vitte csőd közelébe. Real stb… Világ szinten válság van. Berlusconi érában meg Berlunak a zsarolásos ügyei tették tönkre a klubot. Ennek a levét issza meg a Milan azóta is. Meg a calciopoli botrány óta az olasz foci is issza a dolgok levét. Nem a játékosok bére itt a mérvadó egy nagy csapatnál.
Miért kell rögtön temetni a csapatot.
Még véget sem ért a mercato és még el sem kezdődött a szezon de ti már tudjátok hogy a csapat nem fog bekerülni a BL-be. Ez ment a múlt éven is és……..
És nem 1-2 millióról beszélek…. mert ahogy már mondtam a vezetőség nem tudhata hogy ki mennyit kínál a töröknek. És ha a töröknek megadták volna, akkor meg kell adni Donnarumanak, meg kell majd adni a többieknek is mert hát csak 1-2 milliórol van szó. Hát igen, mi az a 1-2 millió ide, 1-2 millió amoda és így tovább….
Meg ahogy látom ehez te nagyon értesz hiszen ott voltál a tárgyalásnál…. honnan tudod mi minden volt a töröknel? Szerinted az Inter felhívta Maldinit és mondták neki hogy Calhanoglunak egy millióval többet adnak? Tudod hogy nem e volt más is a háttérben? Calha is azt nyilatkozta hogy talán csak Pioli akarta….lehet nem voltak ők sem megelégedve Calhaval és akkor minek adjanak valaki olyannak többet aki nem kell nekik.
Akkor bocsi te jobban értesz hozzá én bevallom nem voltam ott de Te bizonyára részt veszel a belső döntésekben. Az hogy Donnarumma elment az rendben van mert az a 20 millió amit külön kért az ügynöke abból kijött Maignan. De a törököt hacsak nem kölcsönöznek nem tudják kivel pótolni. Mindenki a tavalyra veri a mellényt. Emlékeztetnélek hogy fél évkor torony magasan bajnok volt az AC. Év végén meg az utolsó fordulóba rághattuk a körmünket. Ha nincs meg a keret nem lesz olyan álomrajt mint tavaly csak úgy mondom. Mindenkinek igaza volt tavaly is amikor temette a csapatot. És mint mondtam de ezt sem bírod felfogni kezdem feladni hogy ha megadják a töröknek igen mindenki elkezd kapálózni a több pénzért de ha 1 évre rá kirakják mert lett pénz jobbra majd mindenki visszább vesz az agarakkal. Mondván hogy: hoppá hogy járt a török… És arra hogy kinek adjanak a töröknek többet a választ lathatod hogy nincs senki a helyére. Meg vannak lőve. Még nem ért véget a mercato ebben az egyben egyetértünk de ha nem kölcsönöznek hanem ragaszkodnak ehhez az alkudozáshoz mindenhol akkor ebből nem lesz jobb mint amit az ázsiaiak ide wcztek.
Sok FM játszottál hogy veszem, adom el a játékosokat….azt hiszed valaki adna hakanert 30millát?
És nem, nem voltam ott a targyalasokon pont ezt írtam hogy nem tudhatod mi volt a háttérben. Egy gerinctelen a török és ez is benne lehetett abban hogy nem volt vele hosszabbítva. Egy sunyi szemét alak, és nem véletlenül volt büntetve mielőtt ide érkezett.