Alessio Romagnoli, a Milan csapatkapitánya a Modena elleni győzelem után a csapat nevében jókívánságait fejezte ki Ivan Gazidisnak, akinél a múlt héten torokrákot diagnosztizáltak az orvosok, továbbá beszélt a soron következő szezonról is.
Romagnoli – aki kezdőként lépett pályára és egy félidőt játszott a meccsen – a lefújás után a Milan TV-nek nyilatkozott.
„A legjobbakat kívánjuk Gazidisnak, mindannyian mellette állunk. Tudom, hogy nézte a mérkőzésünket és sok sikert kívánunk neki. Biztos vagyok abban, hogy meg fogja nyerni ezt a csatát és erősebben fog visszatérni.”
Egyébként a mérkőzés kezdete előtt az egész csapat és a szakmai stáb tagjai is „Forza Ivan” feliratú pólót öltöttek magukra, így üzenve a klub vezérigazgatójának.
„A célunk, hogy dolgozzunk és nagyon jól kezdjük a szezont. Jól teljesítünk, de folytatnunk kell a munkát, mert még hosszú út áll előttünk. Az előző idény nagyszerűen sikerült, de most még jobban kell teljesítenünk.”