Hakan Calhanoglu megtörte a csendet és egy nyilatkozatában beszélt arról, hogy a Milan szerződéshosszabbítási ajánlatát hátrahagyva aláírt a városi rivális Interhez.
Mint ismert, a török válogatott középpályás szabadon igazolhatóként három évre aláírt az Interhez Christian Eriksen pótlására, miután június 30-án lejárt a szerződése a Rossonerivel. Calhanoglu az EB előtt kijelentette, hogy a Milan élvez prioritást a jövője szempontjából, majd a torna végén megegyezett az Interrel, mindezt úgy, hogy a klubját egyáltalán nem tájékoztatta a városi rivális megkereséséről. A Milan 60%-os fizetésemelést kínált neki, azaz 2,5 millióról 4 millió euróra (+ bónuszok) emelte volna a bérét, azonban ez nem bizonyult elegendőnek.
Calhanoglu a DAZN-nak nyilatkozott és kifejtette, hogy nincs abban semmi különös, ha egy játékos a Milanból az Interhez szerződik.
„Ez természetes, ennek csak a szurkolók adtak hangot. Egy futballista számára normális dolog. Nem én vagyok az első, sem az utolsó, hiszen sok játékos igazolt a Milanból az Interbe és fordítva is.” – mondta Hakan.
„Csak a jövőbe akarok tekinteni, de nagyon tisztelem a Milant. Négy év alatt sok mindent tettem a klubért és mindenkit tiszteltem. Akik ismernek, azok tudják, de most új kaland kezdődik az Interben és már alig várom. Ibrahimovic? Én az Európa-bajnokságon voltam, ő pedig nyaralni ment és amíg ő a térdműtétére koncentrált, addig én az Eb-re. Egyelőre nem beszéltünk az átigazolásomról, de egy napon biztosan fogunk.”
„Pioli volt az egyetlen, aki nagyon akart engem a Milannál. Sokszor beszéltem vele és tiszteletben tartotta a döntésemet, majd sok sikert kívánt.” – tette hozzá.
Calhanoglu négy év alatt összesen 172 tétmeccsen lépett pályára a Milan színeiben.
24 hozzászólás
„Négy év alatt sok mindent tettem a klubbért” 😀 Azért remélem nem gondolja azt, hogy úgy sír érte bárki is, mint anno amikor Kaká ment el.
A négy év alatt, te nettó másfél évet tettél a klubbért, ha már számszerűsítünk, a többi meccsen meg a kezdőben voltál, de messze sem hoztál egy stabil szintet, hónapokra tűntél el néha.
Voltak olyan meccsei, főleg Ibra idehozatala óta, amikor érezte az ember, hogy nélküle nem nyertünk volna, ezt az érdemeit nem vehetjük el, de ez még nem jogosította fel őt egy nagyobb fizetésemelésre, mert közelében nem volt az igénye a teljesítményéhez.
Nagyot fogsz te még koppanni Milánó koszosabbik felén, intő jel az Eb-n mutatott nulla teljesítményed is. Nem kívánok semmi jót, remélem az ultráink viszont méltóképpen fognak téged újra „üdvözölni” te majom.
Minden ember életében legalább egyszer eljön a munkahely váltás…Ebben valóban semmi kivetnivaló nincs. Ő váltani akart, azért is húzta az időt, levegőváltozásra szükség van.
De az, hogy a levegőváltozás céljából a városi riválishoz igazoljon, ez egyfajta rossz indulat is…Felesleges magyarázkodnia…
A teljesítményéről meg inkább nem is írok. De Inzaghi majd eldönti, hogy lát e-benne fantáziát vagy sem…Sztem a Lazioban messze jobb támadó középpályások voltak Inzaghi kezei alatt. Azért Sergej-Milinkovic-Saviccal, Luis Albertoval össze nem lehet hasonlítani Hakant.
Ezek szerint tényleg azt gondolja magáról ,hogy jó focista 😁
Bosszúból választotta az Intert. Meg kellett torolnia, hogy a nulla teljesítménye ellenére fix kezdő volt a csapatban. A kemény 2 góljának darabja, amit az előző szezonban rúgott, 3 millió eurót ér az Internek.
Az EB-re való koncentrálásról, azért jobb lett volna hallgatnia. 😛
Szerintem meg Calhanoglu igazi rajongója a klubnak, és továbbra is mindent megtesz a piros-fekete színekért.
Gondoljatok bele, hogy mekkora áldozat ez a részéről! Képes, és átmegy a riválishoz csak azért, hogy gyengítse őket, ezzel előnyt szerezzen a Milan számára!
Biztos vagyok benne, hogy bőven meg tudja ismételni az EB-n mutatott kiemelkedő teljesítményét, és ezt állandósítva a lehető leghatékonyabban segít rajtunk!
Hakan, nagy király vagy! 🙂
Gyakorlatilag azt mondja, hogy maldiniék nem akarták eléggé hogy maradjon és ez sértette az egóját.
Ahogy donnarummának, neki sincs töke kimondani, hogy belefáradt a Milannál a harcos, de eredménytelen korábbi évekbe, levegőváltozásra van szüksége és persze több pénzre!
Donna,és Hakan a két jellemtelen. Illett volna inkább tükörbe nézni,mielőtt ilyen lózungokkal hozakodnak elő mindketten.
A kvalitásaikat senki nem kérdőjelezi meg,de emberileg rottyon van mindkettő.
Persze ha ezt nevezzük „profi” futballnak, akkor a q..va anyját a profi futballnak.
Forza Ac Milan
Alig hoztak nála 1-2-en jobb számokat a posztján, mint ő, iszonyatos munkát végzett hátrafelé még a brutális mennyiségű kulcspassza, fontos átlövéses góljain kívül is. Nem fogjuk tudni 100%-ban pótolni.
Nem tudom, hogy ilyen sok embernek miért éri meg energiát pazarolni pocskondiázásra, ráadásul tök alaptalan dolgokkal dobálózva.
Megértem, hogy sokaknek nem tetszik, hogy az Interhez ment, de könyörgöm, legyünk már kicsit objektívebbek, komolyan megéri azért hazudozni saját magunknak, hogy milyen sz.r játékos volt, hogy magunkban igazoljuk a távozását? Szerintem ez elég furcsa.
Én is így látom. Érdemes megnézni a klasszisként érkező Eriksen számait az Interben. 60 meccsen 8 gól és 3 gólpassz, míg nálunk Hakan: 172 meccsen 32 gól és 48 gólpassz
Azt mondják egy kulcsjátékosnak, hogy 4M-nál többet senkinek sem adunk, erre azt látja, hogy Zalatan a meccsek több mint felét kihagyva majdnem a dupláját kapja ennek az összegnek. Majd Tomorira kifizetnek 30M-t, úgy hogy azon a poszton bőven megvoltunk (Kjear, Romagnoli, Gabbia, Kalulu és most már Caldara is)
Erre mi történik? Kessie elé le is tették az 5.5M ajánlatot. Úgy gondolom a vezetők tanultak a hibákból. Sokkal nehezebb pótolni valakit, mint hosszabbítani.
A lélektani oldalát tökéletesen összefoglaltad. Top játékos a posztján, jelentős szerepe volt a BL-indulásban, és nem lett megbecsülve. Felteszem nem Maldini volt itt a ludas, fentebb kell keresni a problémát. Remélem tényleg tanultak a dologból, és Kessiének inkább megadnak akár 8-at is, ha nyolcat kér, minthogy elengedik a világ talán legjobb játékosát a posztján, és keresgélhetünk majd sok-sok-sokmillióért, hogy pótoljuk.
A török számai kegyetlen jók, és az, hogy emelett ilyen munkamennyiséget tett le még, az is elég durva. Amior ment a szekér, és letámadást játszottunk, ő, Kessié, és Benna volt az a 3 játékos, akik miatt ezt meg tudtuk csinálni.
Tényleg megértem azokat, akik elkeseredettek, de a vezetőséget bírálni egyrészt jogosabb, másrészt meg alapot nélkülöző dolgokat nem kell ideírni minden vonatkozó poszt alá, ugyanez igaz Donnára is, még ha ott kicsit azért jogosabbak is a felháborodott hangok, de ott is olvastam már olyat, hogy amúgy tök gagyi kapus volt. 😀
Azért nefelejcsd el azt hogy mi nem egy PSG vagy City vagyunk hogy 8 milliós fizetésekkel dobálózunk itt. Nem játszik a Milan évek óta BL-t, hosszú évek adósságból lábaltunk ki és van egy FFP is ami szintén a PSG és a Cityvel ellentétben vonatkozik a Milanra. És igen Kessie egy top játékos és ha nagyon akarná a City vagy PSG akkor hidd el nekik nem lenne gond a 8 millió vagy több és nekünk ezt le kell nyelni mert nem lehet az hogy mindenki olyan fizetéseket kap a Milanba mint a Citybe…. és Hakan nem érdemelt meg 6 milliót. Sokat tett a csapatért de azért bőven voltak olyan meccsei ahol nagyon halvány volt és vannak tőle bőven jobb játékos 😉😉😉
Az EB-n nem volt jó, ezt azért ki lehet jelenteni szerintem és nem leszünk elvakultak. Egy jó csapattól kapott 6 milliót, amit nem ér meg és ezen nincs mit tovább beszélni, legtöbben elfogadták volna, de kár, hogy ez az inter volt.
A nyomorult…. utoljára Cassano ment el úgy hogy azt érdemelte volna hogy szembe köpjék……
Esetleg páros lábbal is lehetne ugrálni rajta, vagy tömegesen tojást és paradicsomot dobálni rá. De még akár össze is foghatunk és feljelenthetjük. Vagy illegális anyagokat helyezünk el a kocsijába és ráhívjuk a zsarukat.
“… nagyon tisztelem a Milant.”
Ez óriási volt! 😂
Nem szabad hisztis kisfiúként viselkednünk, tetteivel magát minősíti az ember.
Nekünk határozott választ kell adnunk egy jó KTK igazolásával, Hakant meg boldoguljon ahogy tud. Privát véleményem, hogy nem fog bejönni neki a váltás.
hát ha valóban ezt nyilatkozta, akkor pont ugyanazt a sértődött kisgyereket játsza a szenvedős arcával mint amit a pályán szokott. túlpozícionálta magát, miközben nagyon messze áll attól, hogy komoly szinten vezéregyéniség legyen. az egyetlen szarság, hogy így is komoly pézbe fog kerülni, hogy legalább azt a szintet elérjük amit ő képviselt, de amúgy szar alak, illetve gyakran kb. fájt nézni ahogy szenved a pályán. összességében nem fog hiányozni, valóban jobban illik a túloldalra.
Kemény gyerek, hogy beleállt Ibra-ba, biztos nem esett neki jól az „I don’t fucking understand you” mikor úgy adogatta el a labdákat, hogy az Adidas is megirigyelné. Fejébe szállt, hogy Ibra azt mondta róla, hogy ő a legjobb török játékos.
Úgy koncentrált az EB-re, mint ahogyan olykor én szoktam a wc-n ülve. Nagyjából a végtermék ugyanaz Hakan és az én esetemben. Egy jó nagy…
Bevallom én marha boldog voltam, amikor érkezett. Láttam a löketeit a Hamburgban, Leverkusenban, de azokat mind otthagyta, itt elfelejtett lőni egy-két esetet leszámítva. Azon a nyáron csak kapkodtam a fejem, mert kb. 2 naponta jelentett be igazolásokat a Fassobelli duó. Aztán sajnos nagyobb lett a füstje, mint a lángja.
Visszatérve Hakanra, abszolút megértem mindazokat akik éltetik és azokat is akik nem. Számomra az a „jólvan haver, itt voltál, volt marha jó meccsed, voltak jó meccseid, meg volt mégtöbb amin 30.perc után esett le, hogy a pályán vagy” érzés volt. Kicsit olyan, mint amikor Pirlot kívántam a francba az utolsó évében.
Viszont van egy sanda gyanúm, hogy Calha pont az a játékos, aki jobb lesz a lökött szomszédoknál, mint nálunk.
Arcomba temettem a kezem, amikor eladtuk Kakát, Shevát, de most… az összehasonlítás is komolytalan.
Az Interből a Milanba és a Milanból az Interbe is mentek játékosok szép számmal az elmúlt több mint 110 évben. Leírták már sokszor és sokan, hogy a vezetőség miben hibázott. Mint sok dologban, itt is az időtényező a legfontosabb, mert ez határozza meg a felek pozícióját, annak erejét. Egy ideig inkább a játékos érdeke a hosszabbítás, hogy maradhasson a klubnál. A kritikus minden játékos esetében az, amikor már csak 2 vagy másfél év van hátra a szerződéséből. Ettől az időponttól kezdve már inkább klubérdek a hosszabbítás, ha a klub annyira meg akarja tartani az illetőt. Ha 1 év van a kontraktusból, akkor már nem vitás, hogy a játékos van jobb alkupozícióban, nem kell részletezni, miért. Calhanoglu esete ennek az iskolapéldája is lehet. A kritikus időszakban igen jó teljesítményt nyújtott, azonban egy levegőben lógó helyzetben, akkor, amikor a Milan számára igazán nagy tétje nem volt a mérkőzéseknek. Ez arra ragadtatta, hogy egy irreális fizetést követeljen magának a hosszabbításért. Ekkor kellett volna azt mondania a Milannak, hogy akkor viszlát. Ez a követelés több ok miatt volt meglepő, erről később. A vezetőséggel kapcsolatos hozzáállás a török „elengedése” kapcsán inkább pozitív volt, mondván, ne engedjünk a zsarolásnak, nem érdemli meg a török a pénzt stb. Ha viszont az addig vezető utat tekintjük, a vezetőség teljességgel elhibázott döntést hozott. Amikor hetek vannak a játékos kontraktusából, akkor erkölcsi győztes lehet a vezetőség azzal, ha azt mondja, hogy „a Milan nem engedi magát zsarolni”. Ugyanakkor ez nem menti őket a felelősség alól, hogy egy ilyen játékos esetében miért nem sikerült kipuhatolni, hogy mik a szándékai. Nem egyszerű feladat, de ezért kapja a fizetését a sport- és a technikai igazgató. Az tehát a legegyszerűbb, hogy tárgyalok hónapokon keresztül eredménytelenül a hosszabbítás ügyében, majd amikor az illető már megteheti, hogy következmények nélkül másokkal is asztalhoz üljön, akkor szétteszem a kezem, hogy ennél többet nem vagyunk hajlandóak kínálni, és inkább elengedjük. Teljesen mindegy, mi a kommunikáció, az a vezetőség hibája, amikor a játékos ingyen távozik.
Calhanoglu 4 évet töltött a Milanban. Kicsit korrigálva „josé82” adatait, 172 (57+49+42+53) meccsen 32 gól és 46 gólpassz a mérlege (a Transfermarkt a gólpasszokba beleszámolja azt is, amikor büntetőre került sor, és a törökkel szemben szabálytalankodtak, de érthetetlen módon azt is, amikor Hakan az ellenfélnek adott gólpasszt, mint a Sassuolo elleni tavaly júliusi meccsen). 201 meccset játszott a Milan az elmúlt 4 évben, tehát Calhanoglu a meccsek 85%-án játszott, ráadásul azok nagy többségén kezdő volt.
Ami a gólpasszokat illeti… 33-at adott a bajnokságban, 1-et az Olasz Kupában, 0-t az Olasz Szuperkupában, 13-at a nemzetközi kupákban (Európa-liga a kvalifikációval együtt) adott.
Az Olasz Kupában 2019 elején a Samp ellen adott gólpassza – a támadással együtt – szenzációs volt (a gól szintén).
Az Európa-ligában 3 komolyabb ellenfele volt a Milannak, az Arsenal és az Olympiacos. E két csapat elleni összesen 4 meccsen 3 gólpasszt adott a török, mindet a görögök ellen. A többi ellenfél ellen tehát 10 gólpassz jött össze, de azért a Ludogorets, az Austria Wien, a Shkendija vagy a Shamrock Rovers nem a közvetlen világelit.
A maradék 33 gólpassz tehát a bajnokságban született. Az egyes idényekre lebontva: 9, 6, 9, 9 gólpassz.
– Lazio (5.; 2017.09.10.)
– Sassuolo (11.; 2017.11.05.)
– Crotone (18.; 2018.01.06.)
– Lazio (5.; 2018.01.28.)
– Chievo (13.; 2018.03.18.)
– Juventus (1.; 2018.03.31.)
– Bologna (15.; 2018.04.29.)
– Fiorentina (8; 2018.05.20. – 2)
________________________________________
– Sassuolo (11.; 2018.09.30.)
– Genoa (17.; 2018.10.31.)
– SPAL (13.; 2018.12.29.)
– Atalanta (3.; 2019.02.16.)
– Empoli (18.; 2019.02.22.)
– Inter (4.; 2019.03.17.)
________________________________________
– Lecce (18.; 2019.10.20.)
– Lecce (18.; 2020.06.22. – 2)
– Parma (11.; 2020.07.15. – 2)
– Bologna (12.; 2020.07.18.)
– Sassuolo (8.; 2020.07.21. – 2)
– Sampdoria (15.; 2020.07.29.)
________________________________________
– Spezia (15.; 2020.10.04.)
– AS Roma (7.; 2020.10.26.)
– Parma (20.; 2020.12.13.)
– Genoa (11.; 2020.12.16.)
– Sassuolo (8.; 2020.12.20.)
– Lazio (6.; 2020.12.23. – 2)
– Crotone (19.; 2021.02.07. – 2)
– Juventus (4.; 2021.05.09.)
A komolyabb csapatok közül a Juventus (2), az Inter (1), a Lazio (4), a Roma (1) és az Atalanta (1) ellen jegyzett gólpasszt. Ez összesen 9 gólpassz. Ha a Sassuolót (5) is komolyabb csapatnak vesszük, akkor 14. A gólpasszok időpontját, eloszlását tekintve is feltűnő a teljesen rapszodikus teljesítmény. Az első szezonjában másfél hónap, két hónap, másfél hónap szünet volt 1-1 gólpassza között. Átlagban kb. 4 meccsenként jött az assziszt, amit feljavított a Fiorentina elleni dupla. A második szezonban fél év alatt 6 gólpassz, ebből 2 komolyabb ellenfelekkel szemben… A harmadikban jött a formajavulás: a 27. fordulóig 1(!!!) gólpassza volt, szerencsére a Lecce ellen megtriplázta az addigi számát (eddig 3 gólja és 1 gólpassza volt). Az újraindulás után 11 forduló alatt 14 kanadai pont 6 góllal és 8 gólpasszal (ebből hármat adott Ibrahimovicnak). Végül a 2020/2021-esben az első 10 fordulóban 1 gólpassz, utána 4 forduló alatt 5 assziszt. 2021-ben ki kellett hagynia 5 meccset is, ettől függetlenül a 35. fordulós Juve elleni meccsnek úgy ment neki, hogy ebben a naptári évben csak 2 gólpasszt jegyzett, amikor 2-t adott a Crotone kivégzése (4-0) során.
Calhanoglu 32 góllal fejezi be milanos pályafutását. Ebből 22-t szerzett a bajnokságban (6-3-9-4), 8-at az Európa-ligában (2-1-5 – a selejtezőkkel együtt) és 2-t az Olasz Kupában (0-0-2-0). Idényekre lebontva: 8-4-11-9
Az Európa-ligában összesen 24 meccsen 8 gólt szerzett, de csak az Arsenal és a Celtic elleni 2 gólja az igazán értékmérő. Az első szezonjában szerzett bajnoki góljai közül az ellenfeleket tekintve a 8. Fiorentina volt a legkomolyabb ellenfél. A következő szezonban a 24. fordulóig egyetlen gólt sem szerzett, ekkor az Atalanta ellen nagyot játszott: gól+gólpassz volt a mérlege. Utána 3 hónapig megint nem talált be (ez 11 bajnokit jelent), a bajnokság végén a Fiorentina és a SPAL ellen 1-1 góllal javította a statisztikáit. 2019/2020-ban az első 26 meccsen (azaz a leállásig) 3 gól, 1 gólpassz volt a mérlege, a gólokat két kieső, a Brescia és a Lecce, valamint a Verona ellen szerezte. Az újraindulás után 5 hét alatt betalált mindkét római csapat ellen, valamint az Atalantának is. Magasan ez volt milanos pályafutása legjobb időszaka. Utolsó idényében kedvenc ellenfele, a Lazio ellen szerzett először bajnoki gólt – erre 14 fordulót kellett várni -, és csak a 28 fordulóban jött a második találata. A szezonban később még a Sassuolo és a Benevento ellen talált be.
Az adatokat mindenki végigböngészheti. Nyilván a teljesítmény egészét, a hasznosságot nem lehet csak számokkal, adatokkal visszaadni. Nesta szökőévenként rúgott gólt vagy adott gólpasszt, de szinte biztos, hogy nélküle 2-vel kevesebb BL-trófeája lenne a Milannak. De vannak olyan középpályások vagy támadók is, akik nem hoztak kimagasló számokat, de egyébként rendkívül hasznosak voltak.
Önmagában Calhanoglut kizárólag a számok alapján nem lehet értékelni, de úgy gondolom, „felmenteni” sem lehet azon az alapon, hogy „de mennyit dolgozott” a középpályán és segített a védekezésben… Nos, ebben a rendszerben ez a követelmény, ezt a munkát is el kell végezni, de az ezen a poszton játszó focistáknál a „jó”, a „közepesen jó” és a „rossz” nem annyira a „tanulható” képességek alapján különül el. És bár Hakan nem rossz játékos, azért a számok alapján a De Bruyne-összehasonlítás „jose82” egy korábbi hozzászólásában még akkor is erős, ha a töröknek jobb kulcspassz-számai voltak 2020/2021-ben. (A kulcspassz egyébként is érdekes mutató. Mert például gólpasszá „változik”, ha gól lesz az akció vége. Egy ígéretes kontránál gyakorlatilag egy sima, gondolkodást nem annyira igénylő passz is kulcspassznak számítódik be. A kulcspassz viszont sokszor nem mutatja meg egy játékos helyzetfelismerő képességét, ha egy egyébként kulcspassznak minősülő átadása helyett lett volna két sokkal jobb passzopció is. De Bruyne játéka láttán nekem folyamatosan az az érzésem, hogy szinte bármikor képes arra, hogy egy passzal megbontsa a védelmeket. (Az Eb-n volt egy gólpassza, aminél nem egyszerűen arról volt szó, hogy megtalálta Lukakut, aki gólt szerzett, hanem a kreativitását használva felmérte: ha ő egy bizonyos módon és helyre adja a labdát, abból a csatár csak olyan irányba viheti a labdát, amiből a védő elszigeteltsége miatt gólhelyzet lesz. Nemcsak helyzet, hanem gól is lett belőle. Mint amikor az NBA-ben vagy az NFL-ben a passzt adó játékos felméri, hogy egy bizonyos szituációból magasságbeli vagy sebességbeli fölénye lesz a támadónak. Ez a több lépéssel előbbre gondolkodás képessége.) Nos, bár Calhanoglulnak is voltak remek passzai, azért igen messze van a belga szintjétől.
Calhanoglu esetében a rapszodikus teljesítmény az, ami a leginkább problémás, a fenti adatok ezt eléggé jó szemléltetik.
Az Eriksennel való összehasonlítás – úgy gondolom – téves következtetésekre vezethet. Ez alapján a dán egy teljes középszernek tűnhetett (sajnos róla lassan tényleg múlt időben beszélhetünk csak), pedig tudjuk, hogy nem az. Ugyanakkor Conte éppen úgy építette fel az Inter rendszerét, hogy az ne függjön egy kreatív játékos kreatív megoldásától. Sokkal gyengébb verzióban ez olyan akart lenni, mint Sacchi rendszere… Azt tehát, hogy Eriksen az Interben mit (nem) csinált, és hogy eközben Calhanoglu a Milanban mit, nem túl szerencsés összehasonlítani.
„jose82” többször előhozta a „bezzeg Ibrahimovic kevesebbért sokkal többet kap” dolgot. Először is, a számok alapján rendben van az érvelés. Amikor megkapta a pénzt Ibra, még nem lehetett tudni, hogy hány meccsről fog hiányozni. Most is nagy pénzt kapott, pedig sokat hagyott ki idén is, ráadásul októberben betölti a 40-et, így valószínűleg most sem fogja végigtolni a 38 bajnokit meg a legalább 6 BL-meccset. Nála van egy olyan faktor, hogy amikor játszott, akkor rugdosta a gólokat, összességében a játékosok jobbnak tűntek, de persze volt több negatívum is, ha ő a pályán volt (sokszor egysíkúbb támadójáték). Ibrahimovic esetében a pszichés plusz milliókat tett hozzá a különben bónuszokkal megrakott fizetéséhez, és több olyan elemet látni, ami őt látszik igazolni. Az idény első felében volt, és jöttek a könnyebb győzelmek, lőtte a gólokat. A szezon második fele nyögvenyelősebb volt, nem is voltunk meggyőzőek. Nem kizárólag Ibra miatt voltunk jók a szezon elején, mint ahogy nem azért voltunk gyengébbek a második félidőben, mert Ibra nem volt. Az viszont egyértelmű, hogy a csapatra rendkívüli módon hatással van, ami persze nem mindig „egészséges”. Azt gondolom tehát, hogy míg Calhanoglu játékára Ibrahimovic igen jelentős hatást gyakorolt (egyébként másokéra is), így tehát a kérdés az: ki függött kitől? Hakan lehet, hogy azt látta, hogy Ibrának nagy pénzt adtak, de míg az előbbi determináló hatással volt a többiekre, addig Calhanoglu inkább a haszonélvezője volt az Ibra-hatásnak. Kicsit az elefánt és az egér története („Hű, figyeled, hogy dübörgünk?”) ez, mint amikor Nocerino élete szezonját futotta Ibra mögött 2011/12-ben.
„jose82” többször írta, hogy a Tomori-transzferrel nem ért egyet. Az azért túlzás, hogy azon a poszton „megvagyunk”. Kjaer sérülékeny. Romagnolit én nem tartom olyan sokra, bár a keretben elfér. Kalulu alapvetően jobbhátvéd. Gabbia szerintem jó lenne, ha nem a padon kellene ücsörögnie, én benne látnám Kjaer lehetséges utódját. Caldarával valószínűleg nem tervezünk hosszabb távra (ezt egyébként nem tartom jó ötletnek, én igenis adnék neki lehetőséget). Úgyhogy nem teljesen értem, miért is volt felesleges igazolás valaki, aki idekerül, és viszonylag simán kiszorítja a csapatkapitányt.
Calhanogluval kapcsolatban azt gondolom, a vezetőség több mint gáláns ajánlatot tett. Ez a teljesítmény nem gondolnám, hogy sokkal többet érne. Az Interben lehet, hogy nem lesz rajta akkora teher, bár kérdés, Inzaghi mit akar játszatni a fekete-kékekkel. A török fél millió euróval kap többet, mint itt kapott volna. De van egy olyan érzésem, hogy ha megadja a Milan a plusz fél milliót, Calhanoglu akkor is megy.
A Kessie-vel kapcsolatos dologban egyetértek. Ott nagyon úgy fest, hogy a vezetőség nem akar harmadszor is hibázni.
Ez így kerek számomra is 🙂
Szerintem tudatos, hogy hagyták elrepülni Calhanoglu-t és Kessie-vel komolyan terveznek, ezért nem gondolom azt, hogy arról lenne szó, hogy harmadszor hibáznának. Pont ahogy összefoglalod szépen abból látszik, hogy Calhanoglu-val lenne pár emlékezetes meccsünk, de a vezetőség olyat akar, aki nem tűnik el meccsekre, persze lehet sokat képzelek a vezetőségbe és ők beszélgetnek és kártyáznak az elemzések helyett.
Én sem gondolom, hogy álmatlan éjszakáik vannak Maldiniéknek. Elmegy, akkor legalább nem kell magyarázni, hogy miért hozunk olyat a posztodra, aki nem bújik el meccsekre (legalábbis remélem hoznak). Az átlagos véleményeket nézve itt sem forgolódunk sokan éjszakánként a török távozása miatt.
Még ropi mehetne a francba, mert ha valaki, akkor ő tényleg rettentően irritál.