A Milan, a Juventus, a Napoli és a Leverkusen érdeklődéséről is hallani lehetett.
Kaio Jorge, a Santos tehetsége számos együttes figyelmét felkeltette az utóbbi időben. A 19 esztendős csatárnak december 31-én lejár a szerződése és a jelek szerint nem fog hosszabbítani a nevelőegyesületével, így januártól szabadon igazolható lesz.
Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja szerint Kaio Jorge a Milan konkrét célpontjai között szerepel, azonban a januári átigazolási időszakra.
A klub célja, hogy előszerződést kössön a brazil csatárral és januárban ingyen csatlakozzon a csapathoz. Továbbá a Sky cáfolta azokat a korábbi pletykákat, hogy Kaio aláírt volna a Napolihoz. A jelentések szerint a Milan vezeti a játékos megszerzéséért folyó versenyfutást.
A 19 éves tehetség 23 tétmeccsen 6 gólt és 3 gólpasszt jegyzett a legutóbbi szezonban.
6 hozzászólás
Nem tudunk bánni a brazil tehetségekkel. Legutóbb pl. Paquetát úgy küldtük el áron alul, hogy kb sosem játszott a helyén. A Lyonban meg klasszis szintet hozott mostanra már, és láthatjuk, mit művel a brazil válogatottal is, döbbenetesen jó 10-es, Kaká utójaként emlegetik egyre inkább.
Gondolom ez is a sokadik hápogás csak, de ha mégis jönne, remélem nem bánunk vele ilyen mostohán.
Nem tartom rossznak, de az egy Copa America és az elég távol van az európai foci szintjétől. Lehet sorolni az elpazarolt tehetségeket, mert ez szerencsejáték és nem mindig jön be, de ha igen, akkor te vagy a legnagyobb király.
Nagyon messze van ő Kaká szintjétől.
Mindegy is kicsoda, a lényeg, hogy ne kelljen érte fizetni. Szerintem ekkora energiát mint mi, senki más nem fordít a lejáró szerződésű játékosokra. Szégyelld magad Eliott.
Nem? Senki? Sergio Ramos, Donnaruma, Wijnaldum hogy ment a PSGbe? Vagy Aguero, Depay a Barcaba? A Realhoz Alaba, és szintén tovább mire vár a Real? Hogy áron alul kerüljön oda Mbappe vagy jövőre ingyen. Tehát nagyon felkapott most ez a biznisz….
Ugyan, ez nem számít. Csak az lehet a jó igazolás, akiért egyben kifizetnek csilliárd eurót. Ha részletre veszünk meg valakit az gáz, a kölcsön+opció égő dolog, lejáró szerződésű játékost igazolni égő dolog, alkudozni, hogy esetleg kevesebbet kelljen fizetni (mindegy, hogy fizetés vagy átigazolási díj) szintén gáz, stb.
Bezzeg a kínaiak, elbasztak 200 milliót, milyen jó is volt utána minden, csak úgy szárnyalt a csapat. Meg az is milyen hasznos volt, hogy pl d-nek kicsapták a 6 milliót, plusz 1 millióért a tesót is leigazoltuk. Sokkal könnyebb helyzetben voltak most Maldiniék a hosszabbítással kapcsolatban emiatt.
De legalább, mivel nekünk nincs olyan befolyásunk az UEFA-ra mint egy PSG-nek vagy Citynek jól meg is b.szkodtak miatta. Teljesen jól jártunk.